szerda, április 8, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A zsidóknak bibliai joguk lenne a palesztin területekhez?

Danny Dannon, Izrael állam ENSZ nagykövete, több esetben kijelentette, hogy a zsidóknak bibliai joguk van a megszállt Ciszjordániához, a palesztin területekhez.

A szélsőséges cionista politikus kifejtette, hogy a Biblia szerint Ciszjordánia is Izraelhez tartozik, ezért a zsidóknak joguk van a terület birtoklásához.

Azt mondta, helytelen bekebelezésről beszélni, hiszen az a föld már eleve a zsidóké, és a kérdés csupán az, hogy mikor “terjesztik ki arra is a szuverenitásukat”.

A szélsőséges politikus ezt azután jelentette ki, hogy az Izrael kormány bejelentette, július 1-je után megkezdik az általuk megszállás alatt tartott Ciszjordánia egyes területeinek az ún. “Izrael államhoz” való csatolását.

Trump közel-keleti politikájának köszönhetően a cionista rezsim vérszemet kapott, és látványosan felgyorsította a palesztin területek felszámolására irányuló törekvéseit. Sajnálatos módon a nemzetközi tiltakozások is egyre erélytelenebbé válnak, pedig a hasonló hódító jellegű törekvéseket a nemzetközi politikában nem tolerálják.

(Orientalista nyomán SzKR)

Nemzetközi tiltakozás Ciszjordánia annektálása ellen

Kerecsen – Magyarország egyik legrégebbi íjászboltja és íjászlőtere
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

Legfrissebb

Élőláncot alkotnak a civilek Irán energetikai létesítményei körül

Nők és gyerekek milliói alkotnak élőláncot Irán energetikai létesítményei...

Megkezdődött a szabadkőműves bérgyilkos-hálózat elleni per Franciaországban

Franciaország egyik legnagyobb és legösszetettebb bűnügyi pere kezdődött meg...

Borvendég Zsuzsanna: A Fidesz lesz felelős az esetleges bukásáért, nem a Mi Hazánk

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk EP-képviselője és országgyűlési képviselőjelöltje...

Időseket kínzott a szír migráns Svédországban

Megdöbbentő módon komoly priusza ellenére felvették Svédországban egy otthoni...

Kategóriák

„Egy nap mindannyiótokat elégetünk” – 2025-ben is csúcsra járatták a keresztényellenességet Izraelben a zsidók (II. rész)

Folytatjuk cikksorozatunkat, mely a zsidók részéről, Izraelben történt keresztényellenes...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55