A hazai közoktatási intézményekben nem tanítják, éppen ezért nem mindenki beszél róla, hogy egyedül Spanyolország tett kísérletet az 1956-os forradalom és szabadságharc katonai támogatására. Szerencsétlen módon a felszabadító szerepben tetszelgő USA a beavatkozást megtiltotta.
Félrevezető propaganda
Az 1953 januárjában hivatalba lévő új amerikai kormány meghirdette a “rab nemzetek békés felszabadításának politikáját”. Ezzel világszerte azt az illúziót keltették, mi szerint központi problémaként kezelik, hogy a Szovjetunió által a II. világháborúban megszállt, és később is befolyásolt kelet-európai országok visszanyerjék függetlenségüket. A propaganda hatására a magyarok ügye miatt aggódók közül sokan azt hihették, hogy az Államok csak az alkalomra vár, és hamarosan fegyveres segítséget nyújt majd nekünk, vagy politikai nyomást gyakorol a szovjetekre, de John Foster Dulles külügyminiszter egy esetleges hadművelet gondolatától már a lengyel forradalom kapcsán is elhatárolódott. Erről 1956. október 21-én, egy politikai televíziós műsorban ejtett szót. Később az elnökválasztási kampány keretében tartott dallasi beszédében közölte:
„És, hogy kétség se férjen hozzá, hadd tisztázzam: az Egyesült Államokat, amikor szót emel a csatlós országok függetlenségéért, nem hátsó szándékok vezérlik. Legfőbb vágyunk, hogy ezek a népek, amelyekből saját nemzetünk fiainak oly jelentős része is származik, visszakaphassák szuverén jogaikat és szabadon választhassák meg kormányaikat. Mi nem tekintjük ezeket a nemzeteket potenciális katonai szövetségeseinknek…”
Az USA egyedüli fontos eszköznek azt tartotta, hogy a magyar kérdést terjesszék az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé. Október 28-án az ENSZ BT ülésén az ország ENSZ-képviselője idézte Dulles beszédének egy részét, másnap pedig Charles Bohlen, moszkvai amerikai nagykövet bizalmasan bár, de felhívta a szovjet vezetők figyelmét a beszédre. Az utolsó mondatot Eisenhower elnök október 31-én a rádióban is megismételte, majd november 2-án a következőt mondta:
„…egész Amerika elismeréssel adózik ezekben a sorsdöntő órákban a magyar népnek bátorságáért és áldozatáért, amelyeket a szabadság biztosításáért vállalt. Ezért az elnök felhatalmazást ad azonnali juttatás kiutalására.”
’56 és a spanyolok
1945. április 25-én Magyarország és Spanyolország között megszakadt a diplomáciai kapcsolat. Négy évvel később viszont – Habsburg Ottó közbenjárására – helyreállították a madridi Magyar Királyi Követséget, élén Marosy Ferenc korábbi madridi magyar követ állt, mint a Magyar Királyság félhivatalos képviselője. A félhivatalos követség legjelentősebb tevékenységét az 1956-os forradalom napjaiban fejtette ki.
Marosy jelentésében leírja, hogy Spanyolország összes templomában misét celebrálnak Magyarországért, a madridi magyar rádió adását napi 20 percről 12-szeresére emelték, a helyi magyaroknak köszönhetően két nap alatt 4000 dollárnyi segély gyűlt össze. A spanyol sajtó beszámolója szerint a nép magyar menekülteket is befogadott.
1956. október 26-án Marosy Ferenc arra kérte Francisco Franco spanyol miniszterelnököt, hogy tiltakozzon az ENSZ-ben a magyarországi szovjet beavatkozás ellen. A tiltakozás mellett Spanyolország azt is felvállalta, hogy szabad választásokat követeljenek Magyarország számára, jelezvén ezzel a szabadságjogok hiányát. A nagyhatalmak értékelték mindezt, azonban október 29-én a nemzetközi helyzet megváltozott: izraeli csapatok hatoltak be a Szuezi-csatorna térségébe. A magyarokkal kapcsolatos vitákat az ENSZ-en belül felfüggesztették, csak november 1-én került újra szóba.
Harcra készen, buzgó hittel
Marosy Ferenc a magyar felkelők megbízásából november 3-án 500 ezer dollár értékű páncéltörő fegyverek vásárlása miatt fordult Franco tábornokhoz, majd egy nappal később tájékoztatta őt a forradalom újabb fordulatáról. Ebben a jelentésében repülőt kért a spanyoloktól, hogy elszállíthassák a fegyverzetet Magyarországra.
Franco november 4-ről 5-re virradó éjjel összehívta a minisztertanácsot. Úgy döntöttek, hogy önkéntesekből álló katonai egységet küldenek hazánkba. A misszió vezetésével Czilhert Aurélt, Marosy titkárát bízták meg. A követségen mintegy tízezer önkéntes jelentkezett szolgálatra. A terv szerint három repülőgép indult volna útnak Spanyolországból, korlátozott hatósugaruk miatt viszont a München melletti Neubiberg területén leszálltak volna az üzemanyag felvétele miatt. Vélhetően Szombathely térségében adták volna át a hadi eszközöket. A művelet megszervezése után a müncheni Főparancsnokság telefonon keresztül érvénytelenítette a megállapodást. A tervezett akciót az Egyesült Államok határozott parancsára félbeszakították, majd Svájc, Ausztria és Németország is jelezték, hogy felhagynak a támogatással. Előbbi két ország semlegessége okán, utóbbi a megszálló hatalmak tiltása végett. Megemlítendő továbbá, hogy Szombathely november 5-én elesett, illetve Washington arra utasította az amerikai nagykövetet, hogy tegyen meg mindent, hogy a spanyol kormányt a magyarországi beavatkozástól visszatartsa.
Az Államok azon politikai döntése, hogy nem avatkozik be a Szovjetunió befolyási övezetében zajló eseményekbe, már október 29-ét követően megszületett, de ha ez nem is történt volna meg, minden nyugati országnak, így Spanyolországnak is szüksége lett volna az ő felhatalmazásukra bármiféle politikai kezdeményező lépés esetén.
Az amerikai kormány nemcsak, hogy hamis, ugyanakkor nem hiábavaló reményt ültetett a szívekbe, ezen felül még meg is akadályozta, hogy barátaink szorgos munkája pozitív eredménnyel záruljon. Ki tudja, talán másképp íródtak volna a történelemkönyvek lapjai, ha a spanyolok vállalkozása megvalósul.
Forrás:
Horváth Miklós: Az 1956-os forradalom és szabadságharc nemzetközi vonatkozásai (Hadtudomány folyóirat, 2016)
Zalai Anita: Franco és 1956-os forradalom (Belvedere Meridionale folyóirat, 2017. 1. szám)
(Rózsa András – Puskaporos szaru – Szent Korona Rádió)