szombat, március 21, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kezdődő digitális diktatúra? Májustól arcfelismerőt is használhatnak az igazoltató rendőrök

Első lépésben csak az igazoltatásnál fogják alkalmazni az arcfelismerő rendszert, majd valószínűsíthetően a “biztonság érdekében” a több ezer térfigyelő kamera is meg fogja tudni különböztetni az utca embereit és neveket is fog tudni rendelni az arcokhoz. Így fogunk elérkezni a digitális diktatúrához és a totális megfigyeléshez, nyomon követéshez.

Az igazoltatáshoz annyit, hogy a rendszer automatikusan visszaküldi a járőrnek az öt legjobban hasonlító profilt.

Tavaly decemberben fogadta el az Országgyűlés a törvényt, amely most pénteken, május elsejével élesedett, és amely lehetővé teszi a rendőrségnek, hogy arcfelismerést is alkalmazzon az igazoltatásoknál.

Az Amnesty International tájékoztatást adott ki, amelyben részletezik a módszert és annak gyakorlati működését. Mint a szövegből kiderül, a Belügyminisztérium adatbázist épített a személyazonosításhoz készült fotókból, az illető személyek adataiból, és ezekhez egy-egy „technikai kapcsolódó számot” képzett. Az igazoltató rendőr az arcképet ennek a rendszernek küldi meg, az pedig listázza a leginkább hasonlító öt profilt.

Az igazoltatásból képződő adatokat 30 napig őrizheti meg a rendőrség. Az Amnesty azt javasolja, hogy az adatok törlése minél hamarabb történjen meg.

Arcfelismerést egyébként eddig is használhattak a hatóságok, de ezt külön kellett kérniük a BM Arcképfelismerő Elemző Osztályától. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) erről azt az álláspontot alakította ki, hogy éppen az emberi közreműködés miatt nem lehet tömegesen alkalmazni. Az új, automatizált rendszerről a NAIH még nem adott ki közleményt. Az adatbázis szolgáltathat alapul az automatikus rendszereknek: Kínában például folyamatosan nyomon követik az összes állampolgárt, sőt, pontrendszer is kiépült, amivel az állampolgárok (sokszor politikai alapon történő!) pontozását is végzik. Legutóbb arról adtunk hírt, hogy olyan digitális pénzrendszert fejlesztettek, ami nemcsak kiváltja egyszerűen a papírpénzt, hanem teljes megfigyelést biztosít. Magyarországon is folyamatosan épül ki az olyan térfigyelő kamera-rendszer, amit egy nagy hálózattá tudnak alakítani, illetve felbontásuk alapján már képesek lennének arcfelismerésre. Szép új orwelli világ.

(A HVG nyomán VNL – Szent Korona Rádió)

A járványra hivatkozva vezetik be a totális megfigyelésünket Európában is?

Tovább élesedik a digitális diktatúra Kínában

Moszkva követi Kínát a digitális diktatúra bevezetésében

„A terrorellenes népi háború”, avagy a terror totális eluralkodása. Az ujgur etnocídium III.

 

Nemzetipolo.hu – 23 éve, tisztán magyar alapanyagokból készült hazafias ruházat
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

Legfrissebb

Mesterséges intelligencia, digitalizáció és Nagy-Izrael – Így munkálkodik a háttérből a cionizmus

Brendan O’Connellt bebörtönzéssel és cenzúrával fenyegették, mert nyomozást folytatott...

A börtönökben is a kállói cigányok csempészték be a drogot

Annyira tisztességes emberek a kállói cigányok, hogy még a...

Az utolsó ciszjordániai keresztény város elpusztítására készülnek a zsidók?

Miközben tekintetünk Ciszjordánia felé (is) fordul, még nagyobb figyelmet...

Izrael nyomására indította Trump a háborút a terrorelhárítás volt igazgatója szerint

Joe Kent, az amerikai Nemzeti Terrorizmus Elleni Központjának volt...

Kategóriák

Mesterséges intelligencia, digitalizáció és Nagy-Izrael – Így munkálkodik a háttérből a cionizmus

Brendan O’Connellt bebörtönzéssel és cenzúrával fenyegették, mert nyomozást folytatott...

A börtönökben is a kállói cigányok csempészték be a drogot

Annyira tisztességes emberek a kállói cigányok, hogy még a...

Az utolsó ciszjordániai keresztény város elpusztítására készülnek a zsidók?

Miközben tekintetünk Ciszjordánia felé (is) fordul, még nagyobb figyelmet...

Izrael nyomására indította Trump a háborút a terrorelhárítás volt igazgatója szerint

Joe Kent, az amerikai Nemzeti Terrorizmus Elleni Központjának volt...

Magukat robbantották fel az olasz antifák Rómában

Pénteken Róma külvárosában egy anarchista csoport két tagja meghalt...

“Jelöljük meg a C-t, Vágó úr!” – Fiatalkorú diák támadt a tanárára Baján

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55