1999. március 24-én, Bodrog – Alsóbű lelőhelyen került elő a honfoglaló magyarság legkorábbi ismert nyelvemléke. A lelet a 900-as évek első felére keltezhető, így kora egy bő évszázaddal megelőzi a Tihanyi Apátság 1055-ben kelt alapítólevelét.
Valamennyien tanultuk már az iskolában is, hogy a magyar nyelv legkorábbi szövegemléke a Halotti Beszéd, és még korábbi fontos szórványemlékünk a Tihanyi Alapítólevél; sőt az oktatásban ma is ez a tananyag, mintha semmi nem változott volna. Ez persze a magyar nyelv írott történetének tekintélyes időbeli múltját jelenti. Azt is tudjuk azonban, hogy magyar írásbeliség létezik függetlenül latin betűinktől: rovásírásunk, ennek azonban legtöbb emléke a középkor kései szakaszából származik. Annyira nem tudtuk igazolni, hogy korábbi volna, mint latin betűs írásunk, hogy a 19. század végén még elismert tudósok is vallottak olyan elméletet, hogy a 15. században alkották volna humanistáink.
Ez a helyzet változott meg alapjaiban huszonegy éve, 1999. március 24-én, amikor egy honfoglalás kori rovásírásos szöveg került elő a Somogy megyei Bodrog – Alsóbűn, Magyar Kálmán ásatásán.
Igaz, nem ez az egyetlen írott emlék a honfoglaláskorból: ma már legalább tizenöt tárgyat ismerünk, amelyen valamiféle rovás van, de a többinek az értelme ismeretlen vagy nagyon vitatható, és többségük bizonyosan nem ezzel az írásmóddal készült. Egy részük talán nem is szöveg, csak egy jel. Még több – mintegy félszáz – rótt, bekarcolt jel vagy szöveg ismert az avar korból, és ígéretes kutatások folynak, hogy ezek egy részének az értelmét is megfejtsük – néhány feliratot több kutató is magyar nyelvűnek tart, de távol vagyunk attól, hogy ebben egyetértés legyen, így az első bizonyosan magyar szövegemlék egyelőre a bodrog-alsóbűi. Mindenesetre van rá remény, hogy cikkünk egy-két éven belül elavul, és „legkorábbi nyelvemlékünk” címmel újat kell írni más tárgyról.
A bodrog-alsóbűi szövegemlék egy honfoglalás kori vaskohó agyagfúvókáján került elő. Magyar Kálmán két évig tartó ásatása során egy nagy kohászati telepet, összesen 34 vaskohót tárt fel, amelyek természetesen nem egyszerre működtek, de amelyeket jól lehetett keltezni, a 10. század első feléből származtak. A fúvóka egy műhelygödörből került elő, archeomágneses vizsgálat alapján ez is ebből a korszakból való – ennyi biztosra vehető, vannak kutatók, akik különböző érvekkel, a tárgy típusa vagy a szöveg alapján azt kívánják igazolni, hogy a század legelejére esik, vagy hogy nem is a honfoglalók, hanem a honfoglaláskor már itt talált nép hagyatéka. Ma még nem tudjuk eldönteni, ebben lehet-e igazság, de a felirat jelentőségét ez nem növeli és nem is csökkenti: a Tihanyi Alapítólevélnél mindenképpen egy bő századdal korábbi szöveget tartalmaz.
Magyar Kálmán azonnal felismerte a lelet nagy jelentőségét, és az akkor talán legképzettebb rovásírás-kutatónk, a kiváló régész, Vékony Gábor segítségét kérte a jelek értelmezésében. Vékony Gábor gyorsan megállapította, hogy a jelek lényegileg ugyanazzal az írásmóddal készültek, mint középkori székely rovásfelirataink. Véleménye szerint felül a fúvókára egy négy jelből álló, tömör, de teljesen értelmes magyar mondatot karcoltak kiégetése előtt, tűhegyes eszközzel: az ő olvasatában fúnák (mai magyarsággal: „fújnék”), tehát egy kívánság arra, hogyan működjék az eszköz. Természetesen nagyon nagy vita bontakozott ki a rendkívüli felfedezésről, sokan módosítanák az olvasatot is: egy-két betűt másképp értelmeznek, nyelvészek pedig a szó hangalakját próbálják pontosítani. Az bizony lehetséges, hogy ez az olvasat még nem tökéletes (és mindenképp kiegészítendő, mert alul még szerepel két jel, amelyek alighanem egy második, különálló szót alkotnak), de a lényege, hogy egy egyesszám első személyű magyar igealak olvasható, ma már aligha vitatható.
Gondoljunk köszönettel az aprócska – ma, törött állapotában alig 6,5 cm hosszú – tárgyat felfedező és annak jelentőségét azonnal felismerő kutatókra, és ne feledjük: ez a rövid, de értelmes és pontos magyarságú szöveg lehetővé teszi, hogy anyanyelvünk minden eddig ismertnél korábbi korszakáról szerezzünk ismereteket (amellett, hogy őseink társadalmáról, iparáról is segít képet alkotnunk). Huszonegy esztendő elteltével itt az ideje, hogy egész hazánkban tudatosuljon első magyar nyelvemlékünk kora és mibenléte.
(Fehér Bence – Magyarságkutató Intézet – SzKR)