péntek, december 26, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Sólymok gyülekeznek Magyarország körül

A közelmúltban két szomszédunk is az F-16 mellett tette le voksát, az egyik Szlovákia, a másik Horvátország.

Kezdjük időrendben.

A horvát döntés még márciusban született meg, az utolsó pillanatban. Néhány MiG-21-esük hadrafoghatósága olyan alacsony volt, hogy Magyarország hivatalosan is felajánlotta a légirendészeti feladatok ellátását.

Damir Krsticevic az egyik leendő horvát F-16 kabinjában, a pilóta helyén

Kiejtve a JAS-39-est és a koreai FA-50-est használt F-16 mellett döntöttek. 12 darabot vesznek Izraeltől. A döntés furcsasága, hogy kizárólag kétüléses, D változatú gépeket vesznek.
Damir Krsticevic védelmi miniszter két hete járt a gépeket megtekinteni. Elmondta, hogy az első két gépet 2020-ra otthon szeretnék tudni, most már a jövőre továbbképzendő személyzet kiválasztása folyik. Megj.: alaposan rá kell készüljenek, hiszen hirtelen 20-30 évet ugranak előre.

Az üzlet értéke 500 millió $, ami igen jutányosnak mondható, noha fegyverzetről nem esik szó. Összehasonlításképpen, Magyarország 1993-ban 800 millió dollárnyi államadósságért cserébe kapott 28 db MiG-29-est. A leendő horvát gépek azonban nem csak azoknál képviselnek nagyobb harcértéket, hanem bizonyos paraméterekben a JAS-39-eseket is felülmúlják. Például nem csak egyesült államokbeli, hanem izraeli fegyvereket is használhatnak, messze szélesebb palettáról nyújtva választási lehetőséget.

Szlovákia a napokban jelentette be, hogy teljesen új gyártású F-16-okat vásárol.

Egészen a bejelentésig sokan biztosra vették a Gripen győzelmét. A V változat mellett döntöttek, amely csak néhány példányban létezik ma még, és az elektronikájának nagy része nem elődjeitől, hanem az F-35-től ered. Elég fura döntés annak fényében, hogy a nemrég megérkezett UH-60-asok teljesen csupaszon érkeztek. Peter Pellegrini kormányfő azt mondta, hogy “szövetségeseink is irigyelni fognak a nemzetközi gyakorlatokon”. Na igen. Egész Európában kimagasló színvonalat fog képviselni a flotta. Ennek ára első körben 1,75 milliárd $, azaz napi árfolyamon számolva 500 milliárd Forint.

Egy F-16V grafika, karácsonyfaként felpakolva

Több ponton is hasonlít a magyar Gripen programra a szlovák eset. Lehet vitatkozni, hogy melyik haderő a legatyásodottabb, de az biztos hogy nem sokan irigylik az ő helyzetüket sem. A magyar Gripen-szerződéshez hasonlóan ezt is agyontitkosították, és jó eséllyel más területek rovására lesznek “túl jók”. Nevetséges, de elvileg itthon a Gripenek bérlése miatt nem jutott pénz körülbelül egy évtizeden át semmi másra,  holott a teljes védelmi kiadás néhány százalékát tette ki- a fejlesztésre fordítandót.

Más vad dolgok is elhangzottak a tót atyafiak szájából. Ľubomír Svoboda, légierő parancsnok szerint 22 pilótájuktól is megválnak. Az állomány átlagéletkora 29 év, és szerinte 30-tól már csak lefelé vezet az út.

A fenti döntések fényében rövid időn belül az adott fegyvernemre vonatkozó fölénye Magyarországnak szertefoszlik úgy, hogy komplett fegyvernemek hiányoznak, mint például a tüzérség.

Vanek úr

Kapcsolódó:
Botrány Zágrábban!
Megérkeztek Románia első F-16-jai

Legfrissebb

Magyarországnak nem, de Németországnak talán kiadják a magyarverő antifa terroristát a franciák

Franciaország még áprilisban megtagadta egy albán antifa terrorista, Rexhino...

Ukrán jogállam: a húsdarálóba küldik, hogy ne tudja felhívni a korrupcióra a figyelmet

Az EU érett Ukrajna ismételten bemutatja, hogyan is működik...

Elegük van: megtámadják az ukrán civilek a kényszersorozókat

Előkerült a feszítővas meg a kés is. Az ukránoknak...

Izrael nem hajlandó kivonulni Gázából

A cionista védelmi miniszter kijelentette, hogy biztonságuk érdekáben kell...

Izrael mostantól bezárhatja bármelyik külföldi médiumot az állam “biztonságának” ürügyén

Ha egy külföldi médiafelület Izraelben véletlenül be találná mutatni...

Kategóriák

Magyarországnak nem, de Németországnak talán kiadják a magyarverő antifa terroristát a franciák

Franciaország még áprilisban megtagadta egy albán antifa terrorista, Rexhino...

Elegük van: megtámadják az ukrán civilek a kényszersorozókat

Előkerült a feszítővas meg a kés is. Az ukránoknak...

Izrael nem hajlandó kivonulni Gázából

A cionista védelmi miniszter kijelentette, hogy biztonságuk érdekáben kell...

Izrael mostantól bezárhatja bármelyik külföldi médiumot az állam “biztonságának” ürügyén

Ha egy külföldi médiafelület Izraelben véletlenül be találná mutatni...

Frontvonal a hegyvidéken: India úthálózatokat épít a Himaláján Kína ellen

A térségben sor került már összecsapásra a hinduk és...

Merényletet tervezett az Iszlám Állam Törökországban, 115 tagját tartóztatták le

Az Iszlám Állam (ISIS) 115 feltételezett tagját vette őrizetbe...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55