A tatárjárás IV. rész: Béla király menekülése és az újjáépítés

„Minden ködszerű volt, és csodálatosan halk és gyors és megfoghatatlan. Az átvilágított párák felett már látszottak a ló homlokán és szügyén a nehéz hadi vértek. Már a lovas sisakos körvonala is látszott. Kesztyűs bal kezét a combjának támasztva ült a nyeregben, kesztyűtlen jobbján gyűrűk fénylettek a kantárszárak között. Egész testtartása olyan volt, mintha az erdei ágak alatt lehajtott fejét elfeledte volna a sűrűből kiérve újra felemelni. Kemény állát páncélinges mellének szegte, és mereven úgy nézett maga elé, mintha egyes-egyedül lenne a világon. Egy pillanatra ekkor rálobogtak mind a szövétnekek. Ung összerezzent rejtekhelyén. Az éjszakai lovasnak olyan szomorú hatalom volt az arcában, olyan megsemmisítő bánat volt a tekintetében, hogy nem tudta róla levenni a szemét. – Ki ez?… Babonázottan utána fordult a tovatűnőnek. Honnan jött? Hová megy az erdőségeken át, hangtalan kíséretével így éjnek közepén?…” Tormay Cécile: Az ősi küldött.

A tatárjárás IV. rész – Béla király menekülése, Frigyesek az álnokok, pecsétes királyi levél, az ellenállás vize, gyermekemet az országért.

Menekülés nagy kerülővel.

Béla király a sikeres, Muhi kitörés után hívei önfeláldozása árán nem a pesti országút felé vette az útját, hanem a tatárokat kijátszva a Bükk lankái, és Ákos Ernye diósgyőri birtoka felé. Rövid pihenő után azonnal továbbindult Pivnicára, hátha még ott találja Boleszláv lengyel herceget, aki szintén a mongolok elől keresett menedéket, de sajnos már elindult Morvaország felé. A király szűk kíséretével – egyes források szerint barátruhában – a Kárpátokon Nyitra érintésével érkezett meg Pozsonyba, majd innen Hainburgba. Itt aztán az osztrák herceg a magyarok szorult helyzetét rögtön ki is használta. Frigyes visszakövetelte a hadisarcot, amit még Béla atyja vetett ki rá, és a királyi család szabadon bocsátása fejében három nyugati vármegyét is követelt – Mosony, Sopront, és Locsmándot. A kizsarolt vármegyéket az osztrákok rögtön meg is szállták, sőt még Győr várát is elfoglalták, de a magyarság lekaszabolta a bevonuló németeket, rájuk gyújtotta a várat, és Frigyesnek is menekülnie kellett. A célja a kiválóan kiépített nyugati gyepürendszer megszerzése és megtartása lehetett, egyfelől, hogy elhárítsa az országa elleni mongol támadást, másfelől pedig hogy ő maga bármikor megtámadhassa Magyarországot. Egy forrás azt is említi, hogy még a tatárokkal is felvette a kapcsolatot, hogy abban az esetben, ha nem támadják meg az országát, akkor Bélát és a családját kiszolgáltatja nekik. Némelyek azt mondják magas váltságdíj fejében, némelyek azt, hogy szökés útján, de a királyi család visszanyerte a szabadságát. A következő, akihez Béla fordulhatott az a pápa volt. 1241 nyarán III. Honorius ki is hirdette, hogy aki fegyvert fog Magyarország megmentésére ugyanolyan kedvezményeket kap, mintha a Szentföldön harcolna. Nesze semmi fog meg jól magyar! De a java még csak most jön. A király Frigyes császárnál is szerencsét próbált követe, István püspök útján. A katonai segítségért cserébe felajánlotta Magyarországot hűbérül a német uralkodónak. Frigyes válasza az volt, hogy a hűbérességet elfogadja, de ő most a pápa ellen vonul. Béla gyűjtsön sereget és várja be Konrád fiát, aki majd csatlakozik hozzá valamikor. Tudjuk, hogy ebből se lett semmi. Mindenki azt várta, hogy mikor gyengül a királyság ereje. Rogerius így írt erről: „így falták fel a szegény magyarokat mindenfelé éles fogú, harapós, kegyetlen fenevadak.” Béla közben a családjával Segesdre menekült, majd Zágrábban húzta meg magát.

A pecsétes királyi levél

A sajómelléki csatavesztés hírére Magyarország szinte egész lakossága megerősített helyekre, várakba, erdőségekbe, barlangokba húzódott vissza. Akkoriban még volt valami, amit úgy neveztek, hogy Sárrét. A mocsaras ingoványos folyókhoz közeli lápok, aminek gázlóit és járható ösvényeit csak a helyi emberek ismerték. Ezekre a területekre vonult vissza a magyarság, és elképedve hallották, hogy pecsétes királyi levelek járnak körbe a bújdosók között, hogy mindenki térjen vissza a lakhelyére, és kezdje meg a szokott munkáját, mert a király már úton van győzedelmes nagy sereggel. Az, hogy a mongolok a muhi pusztán elesett Miklós alkancellárnál királyi pecsétet találtak az még nem lett volna baj. Ahhoz, hogy visszacsalogassák a lakosságot újra vetni és majd aratni saját maguknak és lovaik számára, kellettek az áruló magyarok is. A felső kasztból valók, akik itt éltek, értettek a betűvetés és olvasás mesterségéhez, ismerték a vidéket, járták a barlangokat, és erdőket és terjesztették Béla király hamis felhívását. Kellettek ide az áruló izraelita tizedszedők, és az izmaelita sókereskedők, akik a tatárok kezére játszottak, és a házaikra kitűzött lófarkas kopja fejében sértetlenséget élveztek. Az ő lányaikat, asszonyaikat nem erőszakolták meg a szemük láttára, nem fűzték rabszíjra és hajtották el őket, ha együttműködtek a tatárokkal. Neki nem hordák el a vagyonukat, és nem gyújtották fel a házaikat. Az elfoglalt részeken egészen a Felvidéktől Erdélyig pedig tatárok vezetése alatt, Batu parancsára új közigazgatást szerveztek. Elkezdődtek a betakarítási munkák, vásárokat tartottak, és a források szerint a mongol vezetők, – akik néha száz falunak is parancsoltak – pártatlan bíráskodást is folytattak. De közeledett az ősz, és a mezőgazdasági munkák befejeztével már sem a dolgos kezekre, sem az éhes szájakra nem volt szüksége a tatárnak…

Az ellenállás vize: a Duna

Az ország nagy része, a sík területek hamar tatárkézre kerültek 1241 tavaszára, de a Dunántúl még tartotta magát. A kisebb elitet – a Bélát üldöző csapatokat – kivéve a mongolok nem tudtak, vagy nem akartak átkelni a Dunán. Furcsa módon Muhinál sem volt jelen a teljes magyar haderő. Így az ütközetet elveszítettük, de az a paradox helyzet állt fent, hogy nem semmisült meg teljesen a hadsereg. Akik pedig lekésték az összecsapást kezdhették szervezni az ellenállást. Béla intézkedése alapján a megmaradt, bár a tatárokhoz képest kis létszámú haderőt vitéz Pál országbíró vezetése alatt a Buda-Komárom-Esztergom térségbe vonta össze, és megkezdte az ország kincseinek, és fontos ereklyéinek kimenekítését, és a várható támadási irányokban a lakosság evakuálását, és a fontosabb helységek megerősítését. A király a családját Klissza várába a tengermellékre küldte, ő maga, pedig mint okiratai is mutatják 1241. május 18-tól 1242. január 18-ig Zágrábba húzódott vissza, hogy közel legyen arra az esetre, ha az átkelés megindul. A hónapok pedig teltek. Márciusban lépett az ellenség hazánk földjére, és egészen a következő év januárjáig nem tudott átkelni a Dunán. (Rogerius karácsony napját említi a művében.) A győzedelmes mongol sereg valamilyen okból arra várt, hogy a Duna befagyjon, mert sem átúsztatni nem tudott a folyón, sem pedig hidat verni azon. Pál vitéz és emberei pedig bőszen törték a jeget a budai körzetben, hogy nehezítsék az ellenség dolgát, de mintha csak Isten és a természet is a magyarok ellen volna, a roppant kemény, évtizedek óta nem látott télben befagyott a folyó. A tatárok először barmokat hajtottak a Duna jegére, hogy meggyőződjenek annak vastagságáról, majd napokig várakoztak. Majd amikor látták, hogy a magyarok a túlpartról kilovagolnak, és behajtják az állatokat, csak akkor kezdték meg az átkelést. Batunak három fő célpontja volt: Esztergom, Fehérvár ahol sok kincset szimatolt, és Béla király. Az erődítményeket óriási veszteségek árán (Esztergomra 30 katapultot állítottak a mongolok) de magyar kézen maradtak. Béla pedig Zágrábból Spalatoba, majd onnan Trauba, és Trogirba menekült. Subics István a gránitlelkű Zrínyiek őse itt nyújtott biztos védelmet a Kadán ördögei elől menekülő királyi családnak. Itt Dalmáciában született meg a viszontagságos út után Árpádházi Szent Margit, akit Béla király, és hitvese Mária az Istennek ajánlottak fel, ha Magyarország megmarad, és a tatárok kitakarodnak az országból.

A kivonulás

A tatár hadak, 1242 tavaszára a Dunakanyarban vonták össze az erőiket, és a királyi család üldözését is hamarosan beszüntették. Az Isten most hamar meghallgatta a királyi pár, és a szerencsétlen nemzetünk imáit. Batu kivonulási hadparancsa három lépcsőben zajlott le. A valószínűleg Szübötej vezette oszlop északkeleti irányban Erdélyen át minden zugot, barlangot átkutatva hagyta el hazánk területét. (Kit vagy mit kereshettek, hiszen tudták, hogy a király Dalmáciában tartózkodik.) Batu a fősereggel a Duna vonalán dél felé, ahol később csatlakozott hozzá Kadán „királykutató” seregrésze, és a Nagyvárad környékén összevont erdélyi mongol seregtest egyes források szerint a Vöröstorony, mások szerint a Tölcsvári – szoroson keresztül rohamléptekben hagyta el a Magyar Királyság területét 1242. márciusára. Batu kán, a nagy Temüdzsin unokája, ha Ögödej nagykán halála miatt kánválasztásra indul haza Karakorumba miért Bulgária felé vette az irányt? A mongolok kivonták az erőiket, Magyarországról. Csak innen, sehonnan máshonnan. Sokan sokféle képen magyarázzák a kivonulás okát.

Az újjáépítés

Béla király az 1242-es év tavaszán a tatárok kivonulása után Pál ispán előőrsével kísérve visszatért Budára, és legjobb tudása szerint elkezdte az ország újjáépítését és megerősítését, mert meg volt róla győződve, hogy a mongolok vissza fognak térni. De előtte a maradék haddal azonnal a nyugati vármegyék visszaszerzését, és az aljas Frigyes megbüntetésére tűzte ki célul, amit nagy sikerrel meg is valósított. Frigyes békét kérve visszaszolgáltatta az elfoglalt területeket. A király visszatért, és munkához látott. ( Frigyes méltó módon lakolt meg a későbbiekben az ellenünk elkövetett bűnökért. 1246-ban a Lajta menti ütközetben egy magyar dárdától szenvedett kínhalált. Magvát szakítva ezzel a Babemberg dinasztiának, hogy hamarosan átadja a helyét a Habsburgnak.) Ekkor látszott, hogy valójában mekkora a pusztítás. Rogerius szerint, aki maga is csak csodával határos módon – két napig lapulva egy erdőben – tudott a tatár fogságból megszökni szerint, az ellenség után a járványok az éhség, és a pokolból előjövő farkasok ragadozták ezután a szegény népet. Meg a hatalmaskodó főurak, akik váraikban elrejtőzvén főképp a kevésbé pusztított Dunántúlon sanyargatták a lakosságot. Nem volt élelem, a hullák hegyekben álltak az utak mellett, és a vásárokon állítólag emberhúst is árultak… Így kezdődött meg az ország felépítése. A királynak pénze nem lévén először birtokokat adományozva sarkalta a nemeseket haderő kiállítására, és várak építésére, majd az izraelitáknak számos kedvezményt adva pénzhez jutva maga szorgalmazta országszerte az erődök építését. Sokan a későbbiek során felrótták neki, hogy éppen ezek az intézkedései járultak hozzá a későbbi tartományurak, kiskirályok kialakulásához, de véleményem szerint bizton állíthatjuk, hogy Béla elsődlegesen az országa védelmi képességeit tartotta szem előtt. Folytatódott a kunok és más idegen népelemek betelepítése is az elnéptelenedett területekre, hiszen a sík országrészeken vármegyényi területek álltak lakatlanul a kutyafejű pusztítás után. Ezek után vált a kun könnyűlovasság évszázadokig a magyar haderő egyik legütőképesebb részévé.

IV. Béla 1235-1270-ig tartó uralkodását nem lehet csak a szörnyű 1241-1242-es évre leszűkíteni. A tatár veszéllyel kapcsolatban az ország vezetői hibát hibára halmoztak. Hittek a nyugati ígéreteknek, (tudjuk ezek mennyit érnek) lebecsülték a veszélyt, idegenkedtek a kunoktól (joggal). De talán a magyar hadvezetés részéről a legnagyobb hiba az volt, hogy elfelejtették kik is ők valójában. Nem volt még oly régen amikor a magyarok nyilaitól rettegett egész Európa, és Muhinál már azt gondolták, hogy a több éve harcban álló (és győzedelmes) tapasztalt kiszámíthatatlan nomád mongol haderőt feltartóztathatja egy kőhíd és az alatta megáradt Sajó. Elfelejtették az ősök szellemét, és ezért a vérükkel fizettek. Az ár borzasztó volt, de ha kiborulna a kávé a történelem könyvre az 1241-1242-es évnél, és Béla uralkodását teljes egészében szemlélnénk merőben más lenne a helyzet. 1236-ban sikerrel hadakozott a Babembergek ellen, 1242-ben visszaszerzi az elszakított nyugati területeket szintén tőlük. 1243-ban Béla segédcsapatokat küldött a veje Boleszláv lengyel herceg megsegítésére. Még ebben az évben sikerrel hadakozott a Velenceiekkel, bár ekkor még Zára városát nem sikerült visszavennie. 1245-ben szintén a veje Rosztiszláv halicsi fejedelmet támogatta az oroszok ellen. Az 1246-os Lajta menti ütközetről pedig már ejtettünk szót. Így szemlélve merőben más képet fest Turul-dinasztia sarja IV.Béla uralkodása. A nyugati segítségről pedig szóljon maga Béla IV.Ince pápához írt leveléből egy idézet. „ Hanyagság vádja pedig éppenséggel nem illethet minket; az adott helyzetben ugyanis, amikor a tatárok országunk területén harcoltak ellenünk, az egész kereszténység három legfőbb udvarához fordultunk, tudniillik a Tiétekhez, melyet a keresztények isteni eredetűnek és valamennyi között tanítómesternek hisznek és vallanak, továbbá a császárihoz, sőt emiatt még hűbéreséül is felajánlottuk magunkat, amennyiben a mondott veszedelem idején kellő segítséget és támaszt nyújt. A franciák udvarát szintén megkerestük, de egyiküktől sem kaptunk semmi bátorítást vagy segítséget, csak szavakat. Ahhoz folyamodtunk hát, amihez tudtunk: a kereszténység érdekében, királyi méltóságunkban megalázkodva két leányunkat két rutén herceghez, a harmadikat pedig Lengyelország hercegéhez adtuk nőül, hogy rajtuk és más keleti barátainkon keresztül értesüljünk a tatárok mélységesen titkolt újdonságairól, s így szándékaikkal és csalárd fortélyaikkal valamelyest felkészültebben nézhessünk szembe. A kunokat is befogadtuk országunkba, s ó, fájdalom, ma pogányokkal védelmezzük országunkat, és pogányokkal verjük le az egyház hűtleneket. Mi több, a keresztény vallás védelmére elsőszülött fiunkhoz kun nőt kapcsoltunk a házasság kötelékével, hogy ezáltal a rosszabbat elkerüljük, és valami alkalmat találjunk rá, amivel sikerül őket a keresztség felvételére szólítani, amint már többekkel meg is tettük.”

Forrás:
Bánlaky József: a magyar nemzet hadtörténelme. 5. A tatárjárás (1236-1242.) 12-14.
Rogerius mester: Siralmas ének
B.Szabó János: A tatárjárás – A mongol hódítás és Magyarország.
Makkai Sándor: A sárga vihar
A Szent Korona Rádió Hadak útján műsorának a Tatárjárás című adása.

(Nyitray György – Puskaporos szaru – Szent Korona Rádió)

1231 Total Views 47 Views Today



Bejelentkezés

Kövess minket!