vasárnap, május 24, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Cseresznyés Pál is börtönben ült, nekik is ott a helyük!

Ilyen megjegyzések is elhangzottak az utóbbi tárgyalások során. Sőt már az is bűn, hogy a nemrég elhunyt Pali bácsi tiszteletbeli tagja volt a mozgalomnak.

Kísért a múlt. Cseresznyés Pál hősiesen kiállt nemzete mellett, kapott is érte 6 év szenvedést a román börtönök legmélyebb bugyraiba. Az ő esetében egy videofelvételre hivatkoztak, de valójában azért kapta a veréseket, szemébe a csípős paprikát, megaláztatásokat, mert harcolt az őshonos fajtája mellett a lerészegített román soviniszta gyilkosok ellen. István és Zoltán, két jó ember, akik jó és igaz ügyekért szerveztek, rendeztek, tüntettek, most bent sínylődnek, egyetlen barátjukban bízva, a reményben. Ártatlanul, bizonyítékok nélkül, fogságban, egy jogállamban. De gondoljuk, ez senkit sem érdekel. Marad a 30 nap, továbbra is figyelembe vehetik a lehallgatásokat, mindhiába az alkotmánybírósági döntés, elvégre komoly az ügy nem? Romániában terroristákat tartanak fogva, miközben híres nagyvárosok tétlenül nézik, ahogy egy metróaluljáróban, repülőtéren robban a bomba, vagy, ha embereket lőnek halomra a nyílt utcán. Igen a demokrata és biztonságos jogállam, Románia, kinek vezetői felhőtlenül boldogok lehetnének, ha nem lennének ezek a rebellis magyarok. Sőt, ha azok sem lennének, akik megfelelnek, még teljesebb lenne a boldogság és már nem lenne semmi probléma, mert ugye tudjuk, hogy minden eddigi és ez utáni probléma okozói a magyarok.

Kitartás bajtársak!

HVIM – hírszolgálat

Legfrissebb

Magyarellenes feliratok jelentek meg Gúta több pontján

„STOP MAĎARIZÁCII” – vagyis „Állítsuk meg a magyarosítást” feliratok...

Bántalmazták, kínozták és megerőszakolták a gázai flottilla aktivistáit a zsidók

A Gázába humanitárius segélyt szállító aktivisták beszámolói szerint az...

Gigaper az USA-ban: hamis reklámozás és csalások miatt perlik a Metát

Ahogy korábban már portálunk is beszámolt róla, a Meta...

Kiszabadult a börtönből az ukrán kémbotrány főszereplője

Kiengedték a börtönből a kémkedéssel gyanúsított Holló Istvánt. A...

Kategóriák

Lannert Judittal egyeztetett az álcivil Amnesty International

Éppen csak felállt a Tisza-kormány, Lannert Judit már az...

Az úzvölgyi katonatemető mindig szúrja a románok szemét, ismét felvonultak a soviniszták

Ismét az úzvölgyi katonatemető területén  vonult fel a magyarellenes...

Kimutatható volt a lengyel beavatkozás a választási kampányban

Annak ellenére, hogy a választások előtt mindenki az orosz...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55