vasárnap, május 24, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Az Iszlám Állam megszavaztatja követőit, hogy mely ország legyen a következő célpont

Aki úgy gondolta, hogy a brüsszeli terrortámadást online ünneplő dzsihadisták Facebook üzenetei vagy Tweetjei jelentik a hét második felének mélypontját, tévedtek. Az Iszlám Állam arról indított szavazást, hogy mely ország lakosaira csapjanak le legközelebb.

Magyarországot is név szerint említette az Iszlám Állam a jövőbeli európai célpontjai között. A terrorszervezet már korábban fenyegetőzött azzal, hogy egyik európai főváros sincs biztonságban, de az újabb erőszakhullámban Portugália és Magyarország is kiemelt szerepet kapott.

Ha ez nem volna elég, az Iszlám Állam az interneten szavaztatta meg követőit arról, hogy melyik ország lakosaira csapjanak le legközelebb.

Az Iszlám Állam egyik netes fórumán ugyanis már javában szavazhatnak a követőik a következő terrortámadás célpontjáról.

Milyen színű lesz az Eiffel-torony a következő támadások után? – tették fel a kérdést a netes fórumon, hiszen arra számítanak, hogy a franciák a következő terrortámadás áldozatairól is hasonlóképpen emlékeznek majd meg, mint a belgákról.

Párizs szimbólumát kedd éjjel “öltöztették” belga nemzeti színekbe a franciák. Az Eiffel-torony utoljára novemberben világított a francia lobogó színeiben, a párizsi terrortámadás 130 áldozatának emlékére.

paris

A szavazás jelen állása szerint a fórumon voksolók fele Nagy-Britanniát támadná meg először, de Oroszország és az Egyesült Államok is a veszélyeztetett országok között szerepel.

Az egyik dzsihadista ezt válaszolta a feltett kérdésre: “Az Iszlám Állam először Londonra, Washingtonra, Rómára, majd a hitetlenek összes fővárosára csapást mér”

Egy másik azt írta: “A keresztesek hatalmas hibát vétettek és összezavarodtak. Tegnap Párizs, ma Brüsszel, nem tudják, holnap mi vár rájuk”

A hátborzongató szavazás nem új keletű: már korábban is szerveztek hasonló voksolást a dzsihadisták, legutóbb arról kérdezték meg követőiket, hogy milyen módon végezzék ki a foglyul ejtett jordániai pilótát, Maáz al-Kaszaszbét.

tweet

Végül benyugtatózva berakták egy ketrecbe, végiggörgették az egybegyűlt tömeg előtt és élve elégették.

Kövessék rovatunka Facebookon is!

(Hirado-Idegen áradat-SZKR)

Legfrissebb

Bántalmazták, kínozták és megerőszakolták a gázai flottilla aktivistáit a zsidók

A Gázába humanitárius segélyt szállító aktivisták beszámolói szerint az...

Gigaper az USA-ban: hamis reklámozás és csalások miatt perlik a Metát

Ahogy korábban már portálunk is beszámolt róla, a Meta...

Kiszabadult a börtönből az ukrán kémbotrány főszereplője

Kiengedték a börtönből a kémkedéssel gyanúsított Holló Istvánt. A...

Lannert Judittal egyeztetett az álcivil Amnesty International

Éppen csak felállt a Tisza-kormány, Lannert Judit már az...

Az úzvölgyi katonatemető mindig szúrja a románok szemét, ismét felvonultak a soviniszták

Ismét az úzvölgyi katonatemető területén  vonult fel a magyarellenes...

Kategóriák

Kimutatható volt a lengyel beavatkozás a választási kampányban

Annak ellenére, hogy a választások előtt mindenki az orosz...

Gaudi jogi elégtételt vesz Magyar Péteren Schiffer Andrással összefogva

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd közleményt adott ki 2026. május...

Nagy Sándorhoz köthető sírt találtak Görögországban

Óriási régészeti szenzáció tartja lázban Görögországot. Először mutatták meg...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55