csütörtök, március 19, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Vallási vezető repítette magát levegőbe egy játszótéren, a pakisztáni Lahoreban (+videó)

A pakisztáni Lahore egyik játszóterén 20 kilogrammos tűbomba robbant, 70 ember halott, a sebesültek száma időközben 340-re emelkedett. A tálibok öngyilkos merénylője vallási tanító volt.

 

 

 

A húsvét vasárnap estéjén a családokkal teli parkban elkövetett véres tálib merényletet követően a halálos áldozatok száma 70-re emelkedett. Köztük 25 gyermek van és hét nő, közölte a város körzetének rendőrfőnöke, Mohammad Iqbal, a német Sajtó-ügynökséggel hétfőn.

A merénylő is életét vesztette. Hozzávetőlegesen 340 ember sérülhetett meg, közölte Deeba Shahnaz Akhtar, Punjab tartomány Mentőhatóságának egyik szóvivője. A merénylő egy játszótér közelében repítette magát a levegőbe.

Hivatalos adatok szerint körülbelül 20 kilogramm robbanóanyagot robbantott fel. A tér az év egyik első meleg éjszakáján különösen látogatott volt. Szintén sok keresztény család volt ott jelen, hogy a húsvétot ünnepeljék. Rendőrségi jelentések szerint 15 keresztény volt az áldozatok között. A tettest időközben egy 28 éves Dél-Punjabból származó férfiként azonosították.

Sajtóbeszámolók szerint tanár volt egy vallási iskolában. A toborzását a pakisztáni Jamaat ul-Ahrar Tálib-csoport végezte.

„Azért vittük véghez a lahorei merényletet, mert keresztények a célpontjaink” – közölte Ehsanullah Ehsan, a Jamaat-ul-Ahrar radikális Tálib-csoport szóvivője, hétfőn az AFP Hírügynökségnek.

 

Ehsanullah-Ehsann
A kép baloldalán Ehsanullah Ehsan

 

A csapás megtörte az életet a hétmilliós városban. Egy háromnapos gyászt rendeltek el. Iskolák maradtak zárva, hétfő reggel alig volt közlekedés.

Nawaz Sharif miniszterelnök reggel meglátogatta az áldozatokat a klinikákon. Szót emelt amellett, hogy eltemessék az ellenségeskedést a társadalmon belül, és hogy erővel lépjenek fel a terrorizmussal szemben. Amióta 2014 decemberében pakisztáni tálibok egy hadsereg által működtetett iskolában Peschwarban 136 gyermeket megöltek, a hadsereg a műveleteit a szélsőségesekkel szemben masszívan kiterjesztette.

A terrorizmusnak megtörik a gerincét, ismétli a Hadseregfőnök és -szóvivő. A csapások és áldozataik száma 2015-ben szintén erősen visszaesett. Ugyanakkor egyedül az elmúlt két hónapban három nagy merénylet volt.

A keresztény kisebbség Pakisztánban csupán 1,6 százalékát teszi ki a hozzávetőlegesen 200 Millió lakosnak. Egy hónappal ezelőtt Lahoreban templomok ellen elkövetett két öngyilkos merényletben 17 embert öltek meg. A támadások keresztények ezreinek lázadásához vezettek, akik a hatóságokat azzal támadták, hogy nem tesznek eleget a védelmük érdekében.

A legfrissebb merénylet a vallások eddig is feszült viszonyát csak tovább terhelheti. Pakisztán kormányfője Nawaz Sharif elítélte a cselekedetet és hozzátette, „fájdalmat és bánatot érez az ártatlan életek fájdalmas elvesztése miatt”.

Raheel Sharif Hadseregfőnök bejelentette, hogy a felelősöket meg fogják büntetni. India kormányfője Narendra Modi felhívta kollégáját Sharifot, hogy együttérzéséről és támogatásáról biztosítsa. Az ENSZ főtitkára Ban Ki-moon a pakisztáni Húsvét vasárnapi merényletet a „terrorizmus rémes felvonásaként” elítélte. A felelősöket meg kell büntetni, nyilatkozta vasárnap New Yorkban. Egyúttal felszólította a többségében muszlim ország kormányát, minden polgára, beleértve a vallási kisebbségek megvédésére.Az EU, az Egyesült Államok és a Vatikán is elítélték a merényletet.

A Jamaat-ul-Ahrar Tálib-csoport különösen aljas támadásokért felelős Pakisztánban. Az elmúlt év márciusában a Terrorszervezet bombarobbantásokat intézett keresztény templomokkal szemben Lahoreban. Legalább 15 ember vesztette akkor életét és hozzávetőlegesen 70-en sérültek meg.

2014-ben több merénylet volt, többek között egy politikai párt ellen is. A Jamaat-ul-Ahrar 2014-ben vált le a Tehreek-e-Taliban Pakistan (TTP)-ról, később azonban ismét csatlakoztak hozzájuk.

 

Kövesse Facebook oldalunkat!

(DG – NB – Idegen áradat – SZKR)

Legfrissebb

Újabb háború elől menekült ukrán lány halt meg, szír migráns barátja gyilkolta meg

Újabb ukrán menekült lány esett áldozatul migráns támadójának. A...

Honfoglalás kori lelőhelyek feltárása a Borostyánkő út mentén

A Savaria Múzeum és a Magyarságkutató Intézet együttműködésében, a...

Pécsett rendeznek drag show-t a deviánsok az “LMBT Történelmi Hónap” keretében

“Majd megunják”? Dehogy! Minél nagyobb teret engedünk az LMBTQP-lobbinak,...

Trump hazudott Irán urándúsító programjáról (is)

Az amerikai hírszerzés vezetője cáfolta Trump azon állításait, miszerint...

Kategóriák

Újabb háború elől menekült ukrán lány halt meg, szír migráns barátja gyilkolta meg

Újabb ukrán menekült lány esett áldozatul migráns támadójának. A...

Honfoglalás kori lelőhelyek feltárása a Borostyánkő út mentén

A Savaria Múzeum és a Magyarságkutató Intézet együttműködésében, a...

Pécsett rendeznek drag show-t a deviánsok az “LMBT Történelmi Hónap” keretében

“Majd megunják”? Dehogy! Minél nagyobb teret engedünk az LMBTQP-lobbinak,...

Trump hazudott Irán urándúsító programjáról (is)

Az amerikai hírszerzés vezetője cáfolta Trump azon állításait, miszerint...

A kommunista Kína minden etnikai kisebbséget bekebelez

Kína parlamenti ülésszakán egy olyan törvényt fognak szentesíteni, amely...

Kárpátalja visszacsatolását ünnepli az Igazságot Magyarországnak Szövetség március 22-én

A 2025 november 2-án hagyományteremtő céllal megrendezett első Hazatérés...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55