vasárnap, április 12, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Tüntetés Pilisen a közbiztonságért

Elég volt, írta László Attila MÖM vezető keddi facebook bejegyzésében és egy spontán tiltakozás alakult ennek kapcsán másnap délután Pilisen. A békére-biztonságra törekevő és azért tenni is hajlandó magyar hazafiak gyűltek össze szerdán 13 órakor a Penny parkolója előtti téren.

A spontán, gyors reagálású tiltakozás oka a szomszédos Nyáregyházán hétfőn hajnalban történt gyilkosság volt. Az elkövető pedig egy többszörösen visszaeső erőszakos életvitelű pilisi bűnöző, akit a rendőrség egyébként nem sokkal a gyilkosságot követően elfogott.

Nyáregyháza egyébként ezt a kirívó esetet leszámítva az utóbbi időben kifejezetten biztonságos településnek számított, mivel az ott élő hazafiak megregulázták a beilleszkedni képtelen cigány bűnözőket, akik elvándoroltak a településről. Azóta gyakorlatilag megszűnt a bűnözés a településen.

A demonstrálók zömében a Magyar Önvédelmi Mozgalom tagjai voltak, kiegészülve a Kossuth Nemzetőrség tagjaival, valamint az egykori Magyar Gárdából is jól ismert arcokkal, továbbá a Jobbik és Nemzeti Gárda néhány tagjával.

A tiltakozás résztvevői rövid egyeztetést követően egy vonulásos tiltakozás mellett határoztak, amely Pilis fő utcáin zajlott le. Itt fontos megemlíteni, hogy a rendőrség munkatársai végig figyelemmel kísérték az eseményt, de nem provokatív szándéktól vezérelve. Mindössze egy rendőrségi járőr autó jelenléte volt érzékelhető a tiltakozás ideje alatt.

A vonulás félidejében a demonstráló csapat néhány tagja a vasútállomáson és környékén nézet szét, mivel ott időnként feltűnnek és zaklatják a város lakóit a feltörekvő cigány-bűnözői egyedek.
A vonulás egyébként rendben és a helyi lakosság szimpátiájától kísérve zajlott le.

Majd ezt követően gépkocsikkal vonultak a megjelentek az elkövető házához. Ezután a csoport átautózott a szomszédos Nyáregyházára ahol a tragédia helyszínén mécseseket gyújtottak és közösen mondták el nemzeti imádságunkat.

Pilisen egyébként nem először és valószínűleg nem utoljára kellett, megmozdulnia a hazafiaknak. A közbiztonsági állapotok még mindig elkeserítőek a településen. A helyiek elmondása alapján elsősorban az állomásra vezető úton zaklatják a járókelőket a cigány-bűnöző egyedek. De vannak külterületek, ahol mind élni, mind pedig megfordulni életveszélyesnek minősülhet, egy átlagember szemszögéből nézve.

(MÖM hírszolgálat – Rendnek kell lenni! – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Fojtogatta, térdeltette, éveken át rendszeresen erőszakolta 8 éves nevelt lányát a pedofil “apa”

Nevelt lányát négy éven át rendszeresen megerőszakolta a pedofil...

Ukrajna szociális minisztere szerint 400 ezer ukrán fiatal utazott az EU-ba augusztus óta

Egyre inkább úgy tűnik, hogy Ukrajna népessége a háború...

Még nagyobb befolyásra terveznek szert tenni az LMBTQP-lobbiszervezetek a választás után

A vészesen közeli április 12-i országgyűlési választás kapcsán elsősorban...

Vallásgyalázás idehaza: LMBTQP-misét tart a buzeráns Mozaik Közösség

A "mise" után közös ismerkedésre is hívják a részt...

Kategóriák

Fojtogatta, térdeltette, éveken át rendszeresen erőszakolta 8 éves nevelt lányát a pedofil “apa”

Nevelt lányát négy éven át rendszeresen megerőszakolta a pedofil...

Még nagyobb befolyásra terveznek szert tenni az LMBTQP-lobbiszervezetek a választás után

A vészesen közeli április 12-i országgyűlési választás kapcsán elsősorban...

Vallásgyalázás idehaza: LMBTQP-misét tart a buzeráns Mozaik Közösség

A "mise" után közös ismerkedésre is hívják a részt...

Gyergyószentmiklós és a lángoló putri története, avagy amikor a lakosság megunja a bűnözést

Nem mindenhol tűrik el, hogy néhány bűnöző család tönkretegye...

A románok új időpontot tűztek ki a nagyváradi magyar főapát kilakoltatására

Miután február végén a helyiek összefogásának nyomására elnapolták, most...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55