Egy fiatal fiút botokkal vertek össze cigányok, mert büszkén vállalta magyarságát. Súlyos sérüléseket szenvedett, de ennek ellenére arcát is vállalva adott interjút a fővárosi vármegyéseknek.
A fiú október 23-án barátaival akart elmenni az ünnepi rendezvényekre, este pedig egy koncertre. Sajnos ezt meghiúsította az a tény, hogy agresszív cigányok támadták meg, amikor a gyülekezőpontnak kijelölt lakáshoz igyekezett.
Sérülései olyan súlyosak, hogy jelen pillanatban csavarok tartják össze a kezét, és legkevesebb egy évig egy platinalemezzel is “gazdagabb” lesz. A helyszínre kiérkező rendőrök becsületére legyen mondva, hogy az elkövető családot rendkívül gyorsan beazonosították, és elő is állították őket, az viszont a rendszer szégyene, hogy egy ilyen támadás után szabadlábon védekezhetnek. Mindezt annak ellenére, hogy megvalósították a csoportosan, felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettét, ráadásul mindezzel maradandó testi károsodást is okoztak.
A fiú a támadás után megkeresett minket, hogy valamilyen formában segítsünk neki. Ez az interjú csak a történet kezdete, nem marad ennyiben a dolog. A migrációs áradat kapcsán használtuk azt a jelmondatot, hogy “Budapest a miénk, és meg fogjuk védeni!”, de ebben az esetben is abszolút helyénvaló. Nem fogjuk hagyni, hogy portyázó félállatok áldozatai legyenek olyan személyek, akik öltözködésükben, és mentalitásukban is büszkén vállalják hazafias elkötelezettségüket.
A megtámadott fiú Incze Bélával, a HVIM alelnökével.
Fővárosi HVIM – Arra kérünk, hogy meséld el néhány mondatban, hogy mi történt veled nemzeti ünnepünkön.
– Október 23-án szerettem volna elmenni a bajtársaimmal az ünnepi megemlékezésekre, este pedig egy koncertre. A találkozót az egyik bajtársam lakására beszéltük meg. Mentem az utcán a lakásuk felé, amikor elállta az utamat három cigány fiatal, két fiú és egy lány. Szorosan egymás mellett álltak, és valamit mondtak, amit nem értettem, mert fülhallgatóval zenét hallgattam. Kikerültem őket, és továbbmentem, de sajnos rossz irányból kerültem meg a panelházat, és arra az oldalára mentem, ahol sem kilincs, sem kapucsengő nem volt. A cigányok utánam jöttek, és ekkor már kiabáltak is. Azt üvöltötték, hogy „rohadt skinhead, mocskos fasiszta”, erre én azt válaszoltam nekik, hogy „Itt én vagyok otthon.” Erre azt kérdezték, hogy mire vagyok olyan büszke, a „mocskos magyar parasztságra?” Erre azt válaszoltam, hogy „igen, büszke magyar vagyok”. Erre teljesen megvesztek, és elkezdtek kiabálni, hogy „Apa, Apa gyertek le, itt egy rohadt skinhead”. A kiabálásra az egyik lakásból lejött egy negyven év körüli nagydarab cigány férfi, és több fiatal. Összesen heten, vagy nyolcan voltak. A legidősebb egy farúddal támadott meg, és közben azt kiabálta, hogy „nesze te büszke magyar”. A fejemet próbálta ütni, de az ütések jó részét sikerült kézzel kivédenem. A rúd az ütések miatt több darabra tört, és az éles felével megpróbált gyomron, és fejen szúrni, de ez szerencsére nem sikerült. Az egyik cigány fiú felvett a földről egy botot, és hozzám vágta, emiatt lett seb a fejemen. Közben azt kiabálta a többi, hogy „szúrd le a rohadt skinheadet”.
Fővárosi HVIM – Nem voltak a környéken járókelők? A többi lakó nem hallotta, hogy mi történik?
– Szerencsére egy hölgy meghallotta, hogy mi történik, és kinyitotta nekem a lépcsőház ajtaját, de bejött a legidősebb cigány is. A lift előtt folytatódott a dulakodás, de ekkor már csak ketten voltunk, és nem volt nála eszköz, így azért már tudtam valamelyest védekezni. Jóval nagyobb volt mint én, így végül a földre kerültem. Ekkor szerencsére békén hagyott. Felmentem a bajtársam lakására, és elmondtam a többieknek, hogy mi történt. A lakók közül valaki hívhatta a rendőrséget, mert nem sokkal később meg is érkeztek.
Az interjú vége, és egyéb információk az eset kapcsán a hivatkozásra kattintva érhetőek el.
(Fővárosi HVIM nyomán Rendnek kell leni! – SZKR)