Skorzeny: Kommandós vállalkozásaim – Egy rendkívüli ember rendkívüli könyve

Gran Sasso, Mussolini vor Hotel

A következőkben a bátor harcos legendás tetteiről, jelleméről, a Harmadik Birodalomról olvashatunk a Kommandós vállalkozásaim című könyvének alapján.

Otto Skorzeny az egyik leghíresebb SS-tiszt. Vállalkozásai hihetetlenek, személye legendás. Az ő emlékiratainak nyomán vállalkozom arra, hogy bemutassam és kedvet támasszak életének tanulmányozásához, a könyv elolvasásához.

Kommandós vállalkozásaim könyv (26)Otto Skorzeny: Kommandós vállalkozásaim (Fotogold Kiadó, Budapest, 1998.).

Sajnos a könyv nagyon nehezen beszerezhető, antikváriumi hosszas feliratkozás után, és nagy szerencsével lehet csak hozzájutni. Mielőtt a könyvre rátérnék, gyorsan fussuk át az életrajzát dióhéjban:

1908-ban született Bécsben, mérnöknek tanult. 1940-ben csatlakozott a Waffen-SS-hez 32 évesen. A keleti fronton megsérült, majd betegsége miatt a hátországban lábadozott. Ez idő alatt tanulmányozza a különleges harceljárásokat, addig ismert kommandós bevetések történeteit, a gerillaharc alapjait. Jelentést írt, amiben kifejtette elgondolásait egy ilyen alakulat létrehozásáról, amire pozitív visszajelzést kapott. Hamarosan egy különleges rendeltetésű alakulat élén találjuk, amelynek maga állította össze kiképzési programját, és az állomány nagy részét is ő toborozta/állította fel. Vállalkozásai címszavakban: A Duce kiszabadítása, Horthy Miklós fiának elrablása és a Budai Vár elfoglalása, Ardenneki offenzíva, Odera-menti harcok.

A Führer többször is személyesen tüntette ki. Perbe fogták az ardenneki offenzíva során viselt amerikai egyenruhák ügyében, de felmentették, miután egy bátor brit tiszt mellette tanúskodott; azt vallotta, hogy ők is használtak német egyenruhát, és Skorzenyék mindig úriemberek voltak. Mégsem bocsátották szabadon, mert a szovjetek, a dánok és a csehek is fogást kerestek rajta. Amikor tudomására jutott, hogy hamarosan kiadják a cseheknek, megszökött a táborból, és Madridban munkálkodott tovább, ahol Franco védelmet élvezte.

Otto Skorzeny Hitlerrel (53)

A háború utáni sorsáról nem tudni bizonyosat; a könyvben tagadja, hogy bármilyen hadi jellegű, harcászati tevékenységet folytatott volna, és állítása szerint csak és kizárólag üzleti ügyekkel foglalkozott, azonban minden életrajzában szinte tényként kezelik, hogy részt vett a Harmadik Birodalom volt vezetőinek, tisztjeinek Argentínába szöktetésében (ODESSA Hadművelet), valamint Peron és Franco mellett is katonai tanácsadó volt. Sőt, saját kommandós iskolát is tanúsítanak neki. Egyiptomban Nasszernek szintén adott katonai tanácsokat. Vadabb életrajzokban kémtevékenységet is tulajdonítanak neki, sőt, neki tulajdonítják a “náci arany” eltűntetését, és még sorolhatnánk. A magam részéről nehezen tudom elhinni, hogy aki ilyen merész tetteket vitt véghez, ilyen tehetsége volt a szervezéshez, konspirációhoz és mindig is szívén viselte a katonái, bajtársai sorsát, az ne segítette volna őket minden lehetséges módon a háború után is. A katonai tanácsadás is lehet igaz, azonban a kincsek elrejtése, titkos nemzetiszocialista hálózatok üzemeltetése bizonyára csak újságírói kitalációk. Személye legendává vált, “Európa legveszélyesebb emberének tartották”. 1975-ben tért meg Istenhez, bajtársai búcsúztatták.


Bajtársai karlendítéssel búcsúztatták

A könyvre rátérve kijelenthetjük, hogy olvasmányos, már-már kalandregényes stílusban beszéli el a történéseket, és így válik letehetetlen olvasmánnyá.

Skorzeny emlékiratai nagyon érdekesek abból a szempontból is, hogy szembemegy a szövetséges propagandával, az azóta hivatalossá vált történetírással is, azokat kétségkívül cáfolja. Skorzeny még Hitlerrel szemben is megfogalmaz némi kritikát (pedig feltétlen híve volt haláláig), amiért elmulasztott bizonyos döntéseket, csak azért, mert bízott a Franciaországgal, vagy éppen Nagy-Britanniával kötött békében. A visszaemlekezésekből Hitler nem tűnik egy megőrült zsarnoknak, sokkal inkább egy tragédia naiv szereplőjének, aki hiába hitt az európai nemzetek összefogásában a vörös rémmel szemben. Világosan kitűnik, amit több neves történész is bebizonyított már azóta, hogy a béke nem Hitleren, hanem Roosevelten és Churchillen múlott, akik elzárkóztak mindennemű béketárgyalástól, konferenciától.

A könyv tiszta és reális képet ad a III. Birodalom viszonyairól: aki eddigi fanatizmusmában úgy vélte, hogy a Birodalom tökéletes volt minden katonájával együtt, az most olvashatja, hogy nem véletlenül vesztettük el a háborút; akadtak bőven árulók, gyenge jellemek. Ha valaki a liberális beállítottsága és agymosott állapota ellenére is nyitottsággal olvassa a könyvet, annak könnyen megváltozhat a véleménye a nemzetiszocialista államról.

Hitlerről is eloszlat számos rosszindulatú mítoszt: szakmai, katonai példákkal mutatja be, hogy a Führer igenis értett a hadvezetéshez, nem rajta múlott a siker (például az ardenneki offenzíva tervét ő dolgozta ki!), illetve azt is cáfolja, hogy Hitler nem tűrte a kritikát.

Hitler gratulál Skorzenynek (10)

A Führer többször fogadta Skorzenyt személyesen, hogy gratuláljon neki és egyben új feladatokkal lássa el; ez a magyarázata annak, hogy reális képet kaphatunk Hitler személyiségéről. A Führernek annyira tetszett Skorzeny bátorsága és az egész kommandós szellemiség, hogy bizalmába fogadta a parancsnokot, kifejtve neki sok kérdésben a véleményét, ami szerencsére helyet kapott ebben a könyvben is.

A Waffen-SS démonizált képén is nagymértékben javít, leírva és bebizonyítva, hogy az alakulat bátor férfiakból, és nem bűnözőkből állt. A liberális véleményformálás hatására Skorzenyt agyatlan zsoldosnak állították be, de a könyvből kiderül, hogy kritikus volt a különböző döntésekkel szemben, tehát a róla kialakult kép hamis. Sőt, igazán békepárti gondolatokat is megfogalmaz, miszerint a háborúnak csak vesztesei voltak. Nem tudjuk, hogy ezek csak az idősebb Skorzeny gondolatai, vagy fiatalabb korában is így gondolta, de jellemének tisztasága azt mondatja velünk, hogy már a háború alatt is “testvérháborúnak” érezhette az európai nemzetek közötti harcokat, ami még inkább igazolást nyer, amikor azt olvassuk, hogy Hitler és Duce is így gondolta.

A könyv nem pusztán egy emlékirat: az átélt élményeket, az akkor még kérdéses történéseket Skorzeny alapos – mondhatni történészi – munkával újraértékelte. Forrásokat kutatott, történészek munkáit gyűjtötte össze, a háború után összerakta a kirakós darabjait, és ez által fejtett meg kérdéseket. Válaszol arra is például, hogy miért nem nyertük meg a háborút, vagy miért nem foglaltuk el Moszkvát, vagy Hitler miért nem gyártatott atombombát és miért veszett oda Sztálingrád. Számos exkluzív, a megjelenésig nem ismert részlet derült ki Cannaris, és egyéb gyenge jellemek árulásáról, Hess utazásáról, elkészült “csodafegyverekről”, kémkedésről és a diplomáciáról.

Kitűnik, hogy a kor emberét mennyire is érdekelte az a háború, amiben részt vesz, foglalkoztatják azok a kérdések, hogy mennyire is igazságos az adott konfliktus, mi lenne a helyes, erkölcsileg is elfogadható. Csak a legnagyobb harcosok képesek még akkor is tisztelni az ellenséget, amikor egyértelműen a bestialitás az uralkodó soraikban: Otto Skorzeny azonban többször is írja, hogy elismeri az orosz katona kiválóságát és érdemeit. “Ha bolsevistaellenes voltam és vagyok ma is, azért oroszellenes nem voltam és nem vagyok ma sem” – írja. A mű végén megemlékezik az őt segítő szövetségesekről, és az áldozatul esett orosz katonákról is.

A mű végigvezet Skorzeny életén, de egyben az egész második világháborún is. Amelyik ütközetekben “egyszerű” tiszt volt, és amelyik fronton ő maga nem szolgált, ott olvashatjuk a sok-sok személyes adalékkal ellátott, történészi alaposságú munkákat. Ritkán olvasni olyan könyvet a második világháborúról, ami a tények száraz boncolgatásán túl egyben életrajzi is, személyes emlékiratokat is tartalmaz, személyes találkozókat és benyomásokat is leír egyes történelmi szereplőkről. Így kapunk átfogóbb képet Hitlerről, Guderianról, Kesserlingről, Dönitzről, Bormannról, Himmlerről, a Duceról és még sorolhatnánk.

A könyv azokon a pontokon a legizgalmasabb, amikor is a saját küldetéseinek megszervezéseiről, vagy kivitelezéséről ír. Legrészletesebben a Duce bravúros kiszabadításának mikéntjéről tudósít Skorzeny, ami állítása szerint életének legszebb pillanata volt, és valóban a hadtörténet egyik legkiemelkedőbb eseményének mondható ez az akció. A könyv érdekességének titka a vállalkozások, a tervezések és a végrehajtások hiteles leírásában rejlik, valamint abban, hogy lehetőséget ad a tanulságok levonására.

A Duce kiszabadítása

A könyvben sok az olyan akcióra történő utalás (ezek sajnos nincsenek részletesen kifejtve), amik ismeretlenek azok számára, akik csak a felszínesebb beszámolókat, életrajzokat olvassák el a szerzőről. Így olvashatunk például arról is, hogy a körülzárt Budapestre a Dunán keresztül juttatott élelmet, gyógyszert és üzemanyagot. De olvashatunk olyan akciókról is, amik csak tervbe voltak véve: ezeknél szintén megnyilvánul Skorzeny lángelméjűsége. Megnyilvánul szervezőkészsége is, amikor a Führer elleni merénylet napján öntevékenyen kezdi helyreállítani a rendet a katonai közigazgatásban, hogy a frontokon harcolók ne szenvedjenek hiányt, továbbra is megkapják az élelmet, lőszert, erősítést, eljussanak hozzájuk az információk.

Horthy fiának, ifjabb Horthy Miklósnak az elrablása, majd a magyar árulás megakadályozásában játszott szerepe is új megvilágítást kap: a történelmet felszínesen ismerők csak annyit tudtak, hogy elrabolták Horthy fiát egy szőnyegben, hogy zsarolják vele a kormányzót. A könyvből kiderül, hogy ifj. Horthy az elrablásakor valójában éppen Titó és Sztálin ügynökeivel tárgyalt; ezért fogták el, mintegy bizonyítékul az áruláshoz. A kommandós állítja, hogy már október 10-én letartóztathatták volna ifj. Horthyt, amikor első ízben tárgyalt az árulásról, azonban akkor apja is jelen volt, és a parancsa nem szólt arról, hogy a kormányzót is letartóztathatja.

BudaiVarban (14)Skorzeny harckocsijai a Várban

Skorzeny parancsnoklása megmentette a Budai Várat attól, hogy tüzérséggel kezdjék lőni: a Várhegyet a királyaink, Hunyadiak örökségének tekintette, amit nem akart elpusztítani. A testvérnépek közötti vérontást is kerülni akarta, ezért megtiltotta az egyes lövésekre való választ (nyilván azért, mert tudta, hogy ezek csak is ijedtségből, vagy magánakciókból származhatnak), sőt, a fegyvereket is el kellett rejteni a Várba bevonuló menetoszlop legénységének, hogy ezzel se provokáljanak, és inkább egy “békés felvonulásnak” hasson az akció. Skorzenynek köszönhető, hogy nem lett komolyabb összeütközés a két nép harcosai között. Skorzeny egységre felszólító és történelmi példákkal alátámasztott beszéde után az összehívott magyar tisztek mindegyike önként vállalta, hogy tovább folytatja a harcot a vörös megszállók ellen. József Főherceg személyesen kereste fel, és gratulált a lovagias küzdelméért.

Sturmbannf¸hrer der Waffen-SS Otto Skorzeny (3.v.r.) in Budapest
A Budai Várban

A lovagias küzdelemre kiváló példaként szolgál a történet is, mi szerint Nürnbergben az egyik fő vád Skorzeny ellen az volt, hogy amerikai egyenruhában harcoltak az Ardennekben. Ezt a vádat ejtették – mint fentebb írtuk már-, mert bizonyítékok kerültek elő, hogy mind az oroszok, mind a nyugatiak használtak német egyenruhát, de a konkrét harci cselekmény előtt nem váltottak ruhát, mint ahogy ezt tették a német kommandósok. Tehát az álruhát csak beszivárgásra és megtévesztésre használták, a harci cselekmények kirobbanása előtt közvetlenül levették az amerikai egyenruhát, és így az alatta lévő német egyenruhában harcoltak. Az ardenneki offenzíva előtt Skorzeny erről jogi tanácsadást is kért.

A fenti magyar vonatkozásokon túl, még 1956-os szabadságharcunkról is ír könyvében, illetve a gulágok átélt borzalmairól is, ahová Skorzeny kommandósai közül is sokan kerültek, és lelték ott halálukat. A háború után Dr. Tóth Zoltán orvos hazatérhetett az internálásból, felkereste a legendás kommandóst és beszámolt neki az ott tapasztalható szörnyűségekről, valamint arról, hogy a kommandósok kezei között haltak meg.

Skorzeny nem egy egyszerű kommandós katona volt. Megszoktuk, hogy ma már minden nemzetnek van elit egysége, ahol kommandósokat képeznek ki, akik értenek a különleges harc eljárásaihoz, technikáihoz. Skorzenynek azonban nem volt a megújult hadviselésben mintául szolgáló képe, csak néhány különleges alakulat létezett, de azok nem használták ki olyan magas szinten a technikai újításokat, mint Skorzeny alakulata, nem voltak kellően vállalkozó kedvűek és összességében nem voltak stratégiai jelentőségűek. Léteztek taktikai szintű szabotázsakciókra, gerillaharcra szakosodott alegységek, de olyan nem, amelyik mélységében tudott volna cselekedni, vagy egy túszmentő akciót végrehajtani, vagy olyan bonyolult és összetett akcióban részt venni, mint az ardenneki offenzíva.

Ő hozta létre a korszerű harcászat kommandóját, ő csiszolta tökéletesre a különleges erők eljárásait. Tanulmányozva az addigi gerillaakciókat és a brit kommandókat, saját harceljárásokat dolgozott ki, amik igazolták őt éles helyzetben. Ehhez az is kellett, hogy átlássa a két szemben álló fél stratégiai helyzetét, amire taktikákat lehet kidolgozni. Skorzeny értett a hadviselés magasabb szintjeihez is, átlátta a nagyobb stratégiai hadmozdulatokat és képes volt ilyen helyzetekben is csapatokat vezetni, mégis a különlegesen precíz taktikában tette le a védjegyét. A mai kommandósokat kiképzik ezekre a viszonylag kis erők által, gyorsan megvívott rajtaütésekre, túszmentésekre stb., de a mai különleges erőknél nem találhatóak Skorzenyhez mérhető parancsnokok, akik olyan újításokra lennének képesek, mint ő, akinek máig kihatnak a vállalkozásainak tanulságai.

Az Odera-menti harcokban bebizonyította, hogy képes pillanatokon belül mintegy 15000 főt ütőképes harccsoporttá szervezni, és a sebészi pontossággal működő kommandójával együtt megfékezni a szovjet gőzhengert; tehát nemcsak kisalegységek vezetésében volt kiváló, hanem komolyabb ütközetekben is példásan helyt állt.

A sorok olvasásakor hol kedve támad az olvasónak azonnal fegyvert ragadni a kommunistákkal, az árulókkal, és egyéb felforgatókkal szemben, hol pedig megdöbbenve vesz tudomást arról, hogy sok kiváló férfi emberfeletti erőfeszítése is kevés volt ahhoz, hogy megmeneküljünk, hol pedig egészen úrrá lesz az olvasón a “minden hiába” érzése… A mű képes komoly érzelmeket is felkorbácsolni a kellően fogékony olvasóban. A legtorokszorítóbb az a rész, amikor a parancsnok mindhiába próbálja a kihozni az orosz hátországban ragadt katonáit; amikor az alakulat tagjai szembesültek a megmenekülés esélytelenségével, az utolsó rádióüzenetükben azt kérték, hogy maradjanak kapcsolatban, mert szeretnék hallani bajtársaik hangját.


Kitünteti bátor katonáit

A friss olvasási élmény lassan csapódik le, csak azt lehet biztosan állítani első olvasásra, hogy megerősítette bennem a hitet, hogy nekünk is képesnek kell lennünk elszántan, vakmerően harcolni, kezdeményezni és minden áron törekedni a győzelemre.

Ez a könyv az utolsó kommandós vállalkozás: a propagandisztikus történetírás dogmáit dönti meg, és a liberális agymosást fékezi. Skorzeny személyének példája kimagaslóan lebeg szemünk előtt, ami által erőt, vállalkozói kedvet, bátorságot és nem utolsó sorban becsületet nyerhetünk. A szerző egy kiváló, bátor harcos, aki egy letűnt kor embertípusát testesíti meg, ami típusnak saját magunkban való kimunkálása elsőrendű feladat kell, hogy legyen. Dicsőség neki, emlékét örökké őrizni fogjuk, és hisszük, hogy a sok áldozat, amit hozott Európa oltárán, nem volt hiábavaló!


Az interneten két interjú is található vele: egyik még a dachaui fogvatartása alatt készült, másik pedig jóval később.

(Barcsa-Turner Gábor- Puskaporos szaru – Militarizált Övezet)

7640 Total Views 3 Views Today