szombat, május 23, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Bajtársak gyűltek össze Budapesten (képek és videó)

Sikeresen zajlott le a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) budapesti tagszervezete által rendezett I. Bajtársi Találkozó szombat este a Club Tabánban. Fényképkiállítás, Palmetta koncert és jó hangulatú beszélgetések jellemezték az eseményt, melyre igen sokan voltak kíváncsiak.

A délután három órakor kezdődő rendezvényen a HVIM 2014-es évéről nézhettek végig fotókiállítást az érdeklődők, jó volt felidézni a számos jól sikerült pillanatot a mögöttünk hagyott esztendőből. Este hatra igen szépen megtelt a Club Tabán érdeklődőkkel, akik Barcsa-Turner Gábor HVIM társvezető és Incze Béla HVIM alelnök előadására voltak kíváncsiak. A két vármegyés vezető beszélt a mozgalom elmúlt időszakáról, sikereiről, valamint a jövőbeni célokról is. Szóba kerültek a balosok tüntetéseire adandó válaszlépések, ahogy a mozgalom határon túli szervezeteinek a helyzete is, és persze a nézőközönségből is sok kérdést kapott a mozgalom két vezetője.

A beszélgetés után a Palmetta adott egy mini akusztikus koncertet, és újra megállapíthattuk, hogy amit ez a zenekar a magyar népzenével csinál, és amit a magyar népzene népszerűsítéséért tesz, annak sokkal nagyobb elismerésben és megbecsülésben kellene részesülnie, és nem csak a Kárpát-medencében. Kima Norbiék nagyon jó hangulatot teremtettek, és ezt tudták fokozni a székesfehérvári vármegyések, akik férfikórust alkotva, kecskedudával kísérve daloltak első és második világháborús katonadalokat, ebbe a produkcióba pedig már a közönség jelentős része is bekapcsolódott.

A rendezvényen a szervező HVIM mellett képviseltette magát a Betyársereg, a Jobbik, a Jobbik IT, az ÚMG és az MNG is. Elmondható tehát, hogy sikerült egy olyan fórumot létrehozni, ahol a különböző eszközökkel bár, de ugyanazokért a célokért küzdő szervezetek tagjai eszmecserét folytathattak egymással, majd együtt szórakozhattak is. Az ilyen rendezvények alapot jelenthetnek a jövőbeni közös munkához, így biztos, ennek a rendezvénynek folytatása is lesz!

(Mi Magunk – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Lannert Judittal egyeztetett az álcivil Amnesty International

Éppen csak felállt a Tisza-kormány, Lannert Judit már az...

Az úzvölgyi katonatemető mindig szúrja a románok szemét, ismét felvonultak a soviniszták

Ismét az úzvölgyi katonatemető területén  vonult fel a magyarellenes...

Kimutatható volt a lengyel beavatkozás a választási kampányban

Annak ellenére, hogy a választások előtt mindenki az orosz...

Gaudi jogi elégtételt vesz Magyar Péteren Schiffer Andrással összefogva

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd közleményt adott ki 2026. május...

Nagy Sándorhoz köthető sírt találtak Görögországban

Óriási régészeti szenzáció tartja lázban Görögországot. Először mutatták meg...

Kategóriák

Kalányos Iramban: avagy a Kistarcsa-Nagytarcsa hajsza 140-nel

Gyuricza László, Kerepes polgármestere Facebook-oldalán osztotta meg a videót,...

Majd’ 9 milliárd eurót szán deviáns lobbira az EU

Újabb pénzcsomaggal tolja meg a deviáns lobbik szerepét az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55