Örülhet Ukrajna, megérkezett az első szállítmány amerikai földgáz

Pénteken megérkezett Ukrajna területére az első szállítmány cseppfolyósított földgáz (LNG) az Egyesült Államokból. Biztos jobban megéri a fél világon át utaztatni, mint a szomszédos Oroszországból importálni – számolt be az esetről a Kuruc.info.
Grönlandi kormányfő Donald Trumpnak: Grönland nem eladó

Grönland nem eladó – jelentette ki a sziget választott vezetője hétfőn Donald Trump megválasztott amerikai elnöknek a nagy északi-tengeri sziget „tulajdonjogával és ellenőrzésével” kapcsolatos megjegyzéseire reagálva.
Örökre rács mögött marad apa és apu – Fejenként 100 évet kaptak a homoszexuális pedofil „szülők”

Ahogy korábban megírtuk, William és Zachary Zulock éveken át erőszakolták és kényszerítették prostitúcióra az örökbefogadott gyerekeiket. A homoszexuális pedofil pár gyomorforgató esete a legjobb példa arra, hogy miért nem szabad a deviánsoknak gyereket adni.
Biden utolsó fricskája: 1500 bűnözőnek törölte halálbüntetését

A leköszönő amerikai elnök utolsó heteiben még megtolja kicsit a nyugati liberális világ demokrata szekerét: veszélyes és jogosan halálra ítélt bűnözők ezreinek adott kegyelmet! Joe Biden csaknem minden, szövetségi bíróság által halálra ítélt bűnöző esetében enyhítette a büntetést tényleges életfogytig tartó börtönre – jelentette be a Fehér Ház hétfőn.
Ártatlannak vallotta magát a biztosító cég vezérigazgatóját lelövő férfi

Megkezdődött Luigi Mangione tárgyalása. A férfit azzal vádolják, hogy ő lőtte le a biztosító cég vezérigazgatóját Manhattanben – számolt be az esetről a Kuruc.info.
Egy négerbűnöző felgyújtott egy nőt egy New York-i metrókocsiban – Az áldozat belehalt sérüléseibe

Őrizetbe vettek egy néger férfit New Yorkban, aki a rendőrség gyanúja szerint felgyújtott egy nőt egy metrókocsiban, majd egy padon ülve végignézte a halálát a peronról – jelentette az amerikai sajtó.
Saját vadászbombázájót lőtte le az USA Jemen partjainál

Jemen partjainál végrehajtott bevetése során az amerikai hadsereg véletlenül lelőtte egyik saját vadászgépét a Vörös-tenger felett – közölte helyi idő szerint szombat este az amerikai központi parancsnokság, a CENTCOM.
Trump követelése Orbánnak sem tetszik, hogy a GDP 5%-át költsük honvédelemre

Trump szövetségesének tekintett Orbán Viktornak sem tetszik Trump csapatának előzetes felvetése, miszerint legalább 3, de inkább 4-5%-ra kellene emelnie a NATO-tagállamoknak a védelmi költségvetéseit, különben az USA elhagyja a szövetségesi rendszert. A tegnapi hír pedig a büntetővámokról szólt…
Az amerikai légierő megölte az ISIS vezetőjét Szíriában

Szíriában légicsapást mért az amerikai légierő egy olyan régióra, ahol információik szerint az Iszlám Állam vezetője tartózkodott. Sikerült is kiiktatni az ISIS terrorista szervezet vezetőjét.
Kétszer annyi amerikai katona állomásozik Szíriában, mint amit bevallottak

A Pentagon szóvivője még csütörtökön újságírók előtt ismerte el, hogy a korábban hivatalosan lekommunikált 900-zal szemben 2000 amerikai katona szolgál Szíriában az Iszlám Állam elleni harc jegyében. Már meg sem lepődünk ezen…