szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Az amerikai légierő megölte az ISIS vezetőjét Szíriában

Szíriában légicsapást mért az amerikai légierő egy olyan régióra, ahol információik szerint az Iszlám Állam vezetője tartózkodott. Sikerült is kiiktatni az ISIS terrorista szervezet vezetőjét.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Precíziós légicsapásban megölte az amerikai légierő Abu Juszifot, az Iszlám Állam (korábbi ISIS) vezetőjét – írja az izraeli Jerusalem Post az USA közel-keleti parancsnokságára, a CENTCOM-ra hivatkozva. A csapásban egy meg nem nevezett másik dzsihadista is életét vesztette.

Az amerikai támadás Szíria Deir ez-Zór régiójában történt, ami az utóbbi hetekben Szíriában dúló harcok idején többször is gazdát cserélt az amerikaiak támogatta, kurd vezetésű erők, az Iszlám Állam és a Tahrír as-Sám (HTS) iszlamista szervezet között.

A CENTCOM jelezte, ez a légicsapás is része az elköteleződésüknek a régió biztonsága mellett, hogy megakadályozzák a terroristák civilek és katonai létesítmények elleni támadásait. Hozzátették, a légicsapás olyan helyszínen történt, amit korábban Bassár el-Aszad szír elnök hadserege, és a távozóban lévő orosz haderő közösen ellenőrzött.

Mi a célja az ISIS-nek a régióban?

Michael Erik Kurilla, a CENTCOM főparancsnoka azt nyilatkozta, az ISIS célja annak a 8000 volt emberének a kiszabadítása, akik jelenleg a kurd területeken börtönökben raboskodnak. A Jerusalem Post megjegyzi, az amerikaiak pár napja 12 ISIS-tagot likvidáltak Szíriában.

Amint azt már korábban említettük, az Egyesült Államok – a térségbeli szövetségesekkel és partnerekkel együttműködve – nem fogja hagyni, hogy az Iszlám Állam kihasználja a jelenlegi szíriai helyzetet és újjáalakuljon. Az Iszlám Államnak szándékában áll kiszabadítani a jelenleg szíriai létesítményekben fogva tartott több mint 8000 ISIS-fegyverest. Agresszívan fogjuk célba venni ezeket a vezetőket és fegyvereseket, beleértve azokat is, akik Szírián kívüli műveleteket próbálnak végrehajtani

– üzente a Középső Parancsnokság vezetője, Michael Erik Kurilla tábornok.

Megölték az ISIS vezetőjét, de valójában mi a célja Amerikának Szíriában? Egyáltalán miért is vezényeltek oda csapatokat? Valóban csak a terroristák elleni harc miatt? Ha tényleg így van, akkor a szír terroristák ellen miért nem harcolnak?

Kétszer annyi amerikai katona állomásozik Szíriában, mint amit bevallottak

(Vadhajtások nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55