hétfő, április 21, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Biden utolsó fricskája: 1500 bűnözőnek törölte halálbüntetését

A leköszönő amerikai elnök utolsó heteiben még megtolja kicsit a nyugati liberális világ demokrata szekerét: veszélyes és jogosan halálra ítélt bűnözők ezreinek adott kegyelmet!  Joe Biden csaknem minden, szövetségi bíróság által halálra ítélt bűnöző esetében enyhítette a büntetést tényleges életfogytig tartó börtönre – jelentette be a Fehér Ház hétfőn.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Hivatala közleménye szerint a januárban leköszönő elnök minden idők legnagyobb, egyetlen döntéssel meghozott kegyelmi intézkedését hozta most meg.

Az elnök meggyőződése szerint Amerikában meg kell szüntetni a halálbüntetés alkalmazását szövetségi bűncselekmények esetében, kivétel a terrorizmus és gyűlölet által kiváltott tömeggyilkosságok

– olvasható a közleményben.

A közlés szerint, a hétfőn meghozott kegyelmi intézkedés nem vonatkozik a következő bűnözőkre:

  • Boston Maratonon 2014-ben elkövetett robbantás életben maradt elkövetőjére, Dzsohar Carnajevre,
  • Robert Bowersre, aki 2018-ban 11 embert ölt meg egy zsinagógánál Pittsburghben,
  • Dylan Roofra, aki 2015-ben lelőtt kilenc afroamerikai hívőt egy templomnál, a dél-karolinai Charlestonban.

Mit üzen az, hogy 1500 bűnözőnek törölte halálbüntetését a leköszönő elnök?

A Fehér Ház közleménye világossá teszi: a döntéssel Joe Biden meg akarta akadályozni azt, hogy a hivatalba lépő, Donald Trump vezette kormány kezdeményezze a halálos ítéletek végrehajtását. Emellett emlékeztet arra, hogy a 2021-ben hivatalba lépett demokrata párti elnök felfüggesztette a szövetségi bűncselekményre kiszabott halálos ítéletek végrehajtását.

A Fehér Ház közleménye arra is rámutat, hogy Joe Biden hivatali ideje alatt – időarányosan – minden elődjénél több bűncselekmény elkövetőjét részesítette teljes, vagy részleges kegyelemben, az ítélet törlése, vagy enyhítése formájában.

Csak hogy egy példát mutassunk:

Thomas Roberts (képünkön alább) elrabolt egy fiatal lányt és az édesanyját. Az anya szeme láttára megkínozta a 12 éves Lexist, majd elvágta a torkát, lelőtte és az utcára dobta a holttestét. Halábüntetésre volt ítélve, Biden pedig kegyelmet adott neki.

1500 bűnözőnek törölte halálbüntetését
12 éves kislányt kínzott meg majd gyilkolt meg kegyetlenül az anyja szeme láttára ez a férfi, mégis kegyelmet kapott a demens elnöktől.

Ez egy eset az 1500-ból, de pontosan jól mutatja, hogy a leköszönő elnöknek szemernyit sem számít az igazság, az emberek. Csakis a politika.

Biden elnöksége utolsó hetében a társadalomra szabadítja a legveszélyesebb bűnözőket?

Hogyan lehetséges ez? A kegyelmi döntés része, hogy a halálbüntetést börtönbüntetésre változtatta. Így még van esélye ezeknek a hulladékoknak visszakerülni a társadalomba.

Hangsúlyozták, hogy az elnök december első felében egyetlen döntéssel 1500 ember ítéletét enyhítette, ami az amerikai politika- és jogtörtént legkiterjedtebb egyszeri kegyelmi döntése.

Joe Biden december elején saját fiát, Hunter Bident is kegyelemben részesítette két bűncselekményben, valamint mentesítette minden, 2014. január 1-je és 2024. december 1-je között tett cselekményének jogkövetkezménye alól.

Ebből is látszik korruptsága, illetve, hogy kicsit sem érdekli az amerikai nép, azok biztonsága. Csak az a fontos neki, hogy leköszönéséig minél nagyibb káoszt hagyjon maga után Trumpnak.

Mit lép az új elnök vajon?

Nagyon kíváncsiak vagyunk mit lép erre Trump, ugyanis sokszor hangoztatta már ellenszenvét ezekkel a bűnözőkkel kapcsolatban. Viszont aki egyszer kegyelmet kapott, nem változtathatják meg újra a büntetését az eredetire.

Családban marad: Joe Biden kegyelmet adott a saját fiának

“Ha Harris győz, akkor az Egyesült Államok szteroidokkal teletűzdelt Venezuela lesz” – Trump halálbüntetést kérne a gyilkos migránsokra

(Vasarnap.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Az amerikai védelmi miniszter családjának is elküldte Signalon a jemeni támadás terveit

Pete Hegseth védelmi miniszter március 15-én részletes információkat osztott...

Nem rendelték el a húsvéti tűzszünet meghosszabbítását

Ma ejjel lejár a húsvéti tűzszünet Oroszország és Ukrajna...

A gázai mentősök vérfürdőjének felelősét menesztette az izraeli hadsereg

2023. október 7-e óta az első alkalom, hogy Izrael...

A transzok jogaiért tüntettek húsvétkor Londonban a deviánsok

Nagy-Britannia új törvényét sérelmezték a transzneműek, miszerint nőnek csak...

Kategóriák

Az amerikai védelmi miniszter családjának is elküldte Signalon a jemeni támadás terveit

Pete Hegseth védelmi miniszter március 15-én részletes információkat osztott...

Nem rendelték el a húsvéti tűzszünet meghosszabbítását

Ma ejjel lejár a húsvéti tűzszünet Oroszország és Ukrajna...

A transzok jogaiért tüntettek húsvétkor Londonban a deviánsok

Nagy-Britannia új törvényét sérelmezték a transzneműek, miszerint nőnek csak...

Drogos tüntetéssel “ünnepli” Krisztus feltámadását a Kutyapárt húsvétvasárnap

Húsvétvasárnapra időzítették a drogos tüntetésüket a kutyapártosok. Azzal indokolták...

Rádiófrekvenciával szedi le a drónokat a britek új fegyvere

Elvégezte első nagyszabású tesztjét a brit hadsereg új, rádióhullámokkal...

Feltámadt Krisztus! – Húsvétvasárnap

Húsvétvasárnap van, Krisztus feltámadásának napja, melynek alkalmából elmélkedésül az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55