Egyes amerikai államok a Sátán dicsőítésével élik meg az adventet

Míg Oroszországban háttérbe szorítják a sátánistákat, addig Amerikában egyre nagyobb teret engednek nekik, sőt lassan az lesz a legkedveltebb „vallás” az országban. Egyes államokban központi helyszíneken jelenítettek meg sátánista jelképeket, Washington államban pedig jogi harcot vívtak azért, hogy a Capitolium lépcsőjén megjeleníthessék Jézus születését.
Nem finanszírozza tovább az amerikai hadsereg a gyermekek transz kezeléseit?

Egy új törvény értelmében megszüntetheti az amerikai hadsereg a fiatalkorúak számára az LMBTQP kezelések támogatását, valamint Tajvannal is szorosabb katonai egyezségre léphet.
Szíria: terroristák vagy szabadságharcosok vették át a hatalmat?

Miután a Hezbollah meggyengült, Oroszországot pedig lefoglalja a saját háborúja, A HTS és más terrorszervezetek úgy látták itt a megfelelő alkalom, hogy átvegyék a hatalmat Szíria egész területén. Nyugaton persze szabadságharcosnak állítják be a lázadókat, elfelejtve, hogy a lázadók között ott van az Al-Káida és az Iszlám Állam is. Azzal pedig nem árulunk el nagy […]
Az amerikai kormány elismerte, hogy közvetlen kapcsolatban áll az Aszadot megbuktató terroristákkal

Az amerikai kormány közvetlen kapcsolatban áll az Aszad-rezsim megbuktatását vezető fegyveres csoporttal, a Hajat Tahrír as-Sámmal (HTS) – közölte Antony Blinken amerikai külügyminiszter szombaton Jordániában amerikai sajtóbeszámolók szerint.
Felmentették az agresszív négert megfojtó volt tengerészgyalogost

Egy agresszív néger hajléktalantól kellett megvédenie a metró utasait a volt tengerészgyalogosnak Daniel Pennynek. 15 év börtönnel is fenyegették, most felmentették.
Fegyverbeszerzési kényszer van az USA-ban, de nem szélsőjobboldali

Az Egyesült Államok 2025-ben a Képviselőház (NDAA) által elfogadott törvényjavaslata szerint közel 900 milliárd dollárt fordíthat védelmi kiadásokra. A lépés a nagy riválisnál, Kínánál is aggodalmakat okozott, szerintük ez egy új fegyverkezési versenyhez vezethet – írja a Portfolio és a Global Times alapján a Kuruc.info .
Irán legfőbb vezetője: az USA és Izrael terve volt Szíria kormányának megdöntése

Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője szerint bizonyíthatóan az USA és Izrael terve volt Szíria elnökének, Bassár el-Aszad hatalmának megdöntése.
Elfoghatták a férfit, aki lelőtte a legnagyobb amerikai biztosító cég vezérigazgatóját

A hatóságok szerint elkapták a férfit, aki múlt héten Manhattanben lelőtte a legnagyobb biztosító cég vezérigazgatóját. Az interneten sokan hősként kezelték a férfit. Ez nem meglepő, hiszen a biztosító cégek híresek arról, hogy megnyomorítják az embereket. Rendszerint a jogos pénz helyett annak csak a töredékét fizetik a bajba jutottaknak.
A nyugati egyházak modernizációja miatt növekszik az Ortodox Egyház az USA-ban

Lassan itthon is megjelenik az, amit az USA-ban már évtizedek óta éreznek, mégpedig, hogy a keresztény felekezetek (főleg a modernebb, adventista irányzatok) teljesen vegyültek a woke ideológiákkal. Ezért a hagyományra vágyó fehér fiatalok között egyre népszerűbb a sokkal tradicionálisabb és férfiasabb Ortodox Egyház.
Orosz újságírókra vadásznak Grúziában a külföldi tüntetők?

Grúziában továbbra is zajlanak a Nyugat által kirobbantott tüntetések, mely akár az amerikaiak akaratának megfelelően szivárványos forradalomban is végződhet.