Hivatalosan se vezethet szexuálisan deviáns gyermekvédelmi intézményt

Megjelent a rendelet, ami alapján kétévente kell pszichológiai vizsgálatokat végezni intézményvezetőkön. Azonban felvet problémákat, hogy az LMBTQP-lobbi elérte (erőszakkal!), hogy a betegségek közül kikerüljön a homoszexualitás, de az is bizonyos, hogy a pszichológusok jelentős része deviáns. Tehát felmerül a gyanú, hogy a buzeráns lobbi itt is működni fog, egymásnak fognak falazni….
Gyurcsányné gyermekvédelme a homokosoknak adná a gyerekeket

Az Európai Egyesült Államokért küzdő DK 10 pontos gyermekrontási törvényjavaslatot tett le az asztalra. Gyermekvédelmi javaslatnak hívják, de vannak benne olyan részek, amik egyértelműen, hogy a homoszexuális párok kezére játszanák a gyerekeket, illetve a buzilobbista szervezeteket erősítenék.
Merre szigoríthatják a gyermekvédelmi törvényt?

A modern demokráciák egyik legnagyobb problémája, hogy az igazság valódi képviselete helyett a tömegek közhangulatát követik a legtöbb esetben a kormányok. Jelenleg is azt mérik fel, hogy a gyermekvédelmi törvény milyen mértékű szigorítását fogadnák el az átlagpolgárok… De legalább a tervezett irányról így képet kaptunk.
Gyermekvédelmi Törvény a gyakorlatban: pénzbüntetést kapott a Líra egy LMBTQP-propagandát tartalmazó könyv miatt
5 millió forintos pénzbírságra büntette a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal a Líra Könyv Zrt., amiért egy iskolától kétszáz méteren belül homoszexualitást megjelenítő tartalmat forgalmaznak. Reméljük, ezúttal már minden vessző a helyén van…
Megbukott a befóliázó gyermekvédelem

A Fidesz gyermekvédelmi látszatintézkedése megbukott. Másra amúgy se jó, mint hogy a liberálisokat hergelje, hiszen egy fólia nem gátolja meg a gyermekét megrontani akaró szülőt. A vesszőhiba miatt pedig lényegében most egy nagy égés eddig a vége…
Őket nem védték meg: legalább 4 ezer gyermeket nevelnek hazánkban a deviánsok

Megvédik a gyermekeket, gátat szabnak a deviánsok általi örökbefogadásnak, a globális ideológiák ellen küzdenek… Jól hangzanak ezek a propagandaszólamok. A valóság azonban az, hogy 4000 gyermek nevelkedik LMBTQP „családokban”.
Óvodai transzügyi felvilágosítást finanszíroz a német családügyi minisztérium

Az elmúlt években a liberálisok mémet csináltak a transznemű óvodásokból, hogy ezzel tegyék röhejessé a Gyermekvédelmi törvényt és az azt körülölelő kampányt. Most azonban úgy látszik Nyugaton mégis beférkőzött az LMBTQP-lobbi az óvodákba. Németország zöld vezetésű család-, nyugdíjas-, nő- és ifjúságügyi minisztériuma (BMFSFJ) a transznemű gyermekek óvodai problémáival kapcsolatos érzékenyítő anyagot bocsátott ki a Munkásjólét […]
Kirúgták a Nemzeti Múzeumtól L. Simon Lászlót, mert „olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását ellehetetlenítette”

Csák János miniszter azonnali hatállyal menesztette L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját – írja a Magyar Nemzet. A miniszter, mint a munkáltatói jogkör gyakorlója a mai napon adta át a főigazgatónak a munkaviszonyának megszüntető okiratát.
Tinédzser lányával vetette fel a szexvideóit a mezőkövesdi gyámügyes nő

Gyomorforgató dologra kényszerítette közel másfél éven keresztül kamaszlányát egy mezőkövesdi anya. B. Viktória lelki zsarolással elérte, hogy gyermeke telefonnal videóra vegye, ahogy a nő közösül újdonsült barátjával. A lánynak az aktusok után anyja készülékére is át kellett küldenie a felvételeket, melyeket így a pár bármikor újra megnézhetett.
Aberráltakat bíztatnak a csecsemők szoptatására

Nem világos, milyen következményekkel járhat a baba számára, ha az aberrált „anya” szoptat, miközben tesztoszteron kezelésen esik át.