Január 11-én kísérjük utolsó útjára Nagy Lászlót, a 2006 őszi állami terror áldozatát

Nagy László, a 2006 őszi események egyik áldozata alig egy hónapja hunyt el, temetésére január 11-én kerül sor. Alább a temetési szertartásra való meghívó közleményét olvashatják a Nemzeti Jogvédő Szolgálat:
A Nemzeti Jogvédő Alapítvány vizsgálatot végez a Délvidék magyarlakta területének migrációs helyzetéről (videó)
Hírportálunk is rendszeresen beszámol arról, hogy a Délvidékre nehezedő migrációs nyomás egyre erősödik, mely az elszakított területen élő magyarok életét is jelentős mértékben érinti. Most a Nemzeti Jogvédő Alapítvány indult útnak, hogy dokumentálja az észak-bácskai határvidéken lévő illegális bevándorlók helyzetét. Alább a szervezet közleménye olvasható, melyet változatlanul közlünk.
Három megszüntető határozat után mégis bíróság elé állították a HVIM elnökét meg sem történt LMBTQ-zászlóégetés miatt
Újabb fordulatot vett a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke ellen a Háttér Társaság feljelentése alapján évek óta folyamatban lévő büntetőeljárás, egy mellesleg még csak meg sem történt LMBTQ-zászlóégetés miatt. Korábban a Pesti TV Az Ügy című műsorában is bemutattuk, hogy az erős LMBTQ-lobbit folytató szervezet közösség tagja elleni erőszak előkészülete miatt ítéltetné el Barcsa-Turner Gábort, amiért egy kis […]
Csak próbaidőre ítélték a Horthy Miklós szobrát festékkel megrongáló nőt

A Fővárosi Törvényszék nemrég kézbesített másodfokú írásbeli ítélete szerint társadalomra veszélyes a Budapest Szabadság Téri Egyházközség Hazatérés Temploma előtt felállított, Horthy Miklós kormányzót ábrázoló szobor megrongálása. A másodfokon eljáró bírói testület ezért garázdaság és rongálás miatt bűnösnek nyilvánította a Kormányzó szobrát festékkel leöntő, elsőfokon felmentett nőt. Ugyanakkor büntetést nem szabtak ki, csupán két éves próbára […]
Az elcsatolt nemzetrészeinken élő magyarok jogainak érvényesülését vizsgálja a Nemzeti Jogvédő Szolgálat

Folytatja a határon túli magyarság jogvédelméért folytatott munkát a Nemzeti Jogvédő Szolgálat. A Gaudi-Nagy Tamás által vezetett szervezet a Bethlen Gábor Alap támogatásával olyan határon túli nemzetrészeknél folytat monitorozó, kutató munkát, amelyeken az elmúlt időszakban kiemelten fókuszba kerültek. Kárpátalján a háború nehezíti tovább az oktatási törvény miatt már sérült jogi helyzetét. Délvidéken pedig a fokozódó […]
A Hír TV-ben szólalt meg Gaudi-Nagy Tamás 2006-al és a Hunnia-perrel kapcsolatban

Gaudi-Nagy Tamás a Hír Tv-ben nyilatkozott a Vasvári ügyről, a 2006 őszi terrort követő megtorlásokhoz nyújtott, retorzió nélkül maradt bírói közreműködésről, a bírói függetlenség, felelősség valódi lényegéről és a Budaházy-Hunnia ügy szükséges kegyelmi megoldásáról.
Gyilkosok, valódi terroristák sem kapnak ennyi évet – a PestiTV riportja az igazságtalanul elítélt Budaházyékról (videó)

Miközben a 2000-és évek állami terrorját levezénylők rendkívül olcsón megúszták, egy Gyurcsány Ferenc pedig még politikai szereplő lehet, azok, akik szentül hitték, hogy egy forradalomban, a hazájukért cselekszenek, akár agg korukig is fegyházban maradhatnak. Ezúttal a PestiTV munkatársai jártak utána a Budaházy-ügy előzményeinek és körülményeinek. A videó alább tekinthető meg.
Facebook-önkény: szabályozásra lenne szükség – Dr. Gaudi-Nagy Tamás a Mi Hazánk letiltásáról

Dr. Gaudi-Nagy Tamás a Big Tech cégek közösségi médiumokban működtetett vélemény-diktatúrájáról, a Mi Hazánk Facebook oldalának választási finisben történt önkényes letiltásáról és a lehetséges megoldásokról.
Hazafiak beadványai nyomán kaptak sokmilliós bírságot LMBTQP szervezetek

Történelmi jelentőséggel bíró bírságot harcoltak ki hazafias szervezetek, amit azoknak az LMBTQP szervezeteknek kell megfizetni, akik érvénytelen voksok leadására buzdítottak a gyermekvédelmi népszavazással kapcsolatban. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és a Hozz világra Még Egy Magyart Mozgalom közös munkája járjon példaként előttünk és vegyük észre, hogy a jelek szerint még a […]
Videó: Szavazz négy nemmel a gyermekekre acsarkodó téveszmék ellen!

A gyermekvédelmi népszavazás fontosságáról és az LMBTQP-propaganda elutasításáról készített több hazafias szereplő és szervezet videót, amiben üzenik, hogy négy nemmel kell szavazni a tradicionális értékek védelmében!