„Az állatok mikor kerülnek sorra”- Orbán a buzeráns házasságról
A szavak és a kemény állásfoglalás ismételten megvannak a miniszterelnök részéről. Már csak egy hiányzik: a valódi tettek, hogy ne a hazafiakat vegzálják, hanem a deviánsok ellen lépjenek fel.
Zászlóháború: Egymás mellett a zsidó és a palesztin zászló a Buzivonagláson
„keresztény, nemzeti” kurzus lassan ki tudja hányadik évében ezúttal is minden atrocitás nélkül zajlott le a 29. Budapest Pride. A magamutogató aberráltak a „tomboló fasizmus” ellenére békésen vonulhattak végig a fél városon, akadályozva ezzel a forgalmat, valamint károsítva a lakosság látóidegeit.
Nem engedhetjük meg, hogy azt higgyék ez a normalitás – Idén is kiálltunk az LMBTQP ideológia ellen
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai idén is részt vettek a Budapest Pride elleni kiálláson. Alább az ő beszámolójuk olvasható:
Elvennék a jövőt – A Pride vonaglás margójára
A mai napon kerül vagy került sor (függően attól, olvasónk mikor találkozik cikkünkkel) a deviánsok vonaglására Budapesten. A 444 cikkében több fontos dologról vallomást tett, melyekről az LMBTQP támogatók sokszor propagandaelemként szoktak hivatkozni.
Bukott Anna: A Pride a diadal ünnepe
Bár csúfosan elbukott, továbbra is gőzerővel tolja a létrontás szekerét Donáth Anna, miközben a buzeráns lobbi egyre jobban erősödik hazánkban.
Megint a buzeránsok miatt bénul meg a főváros
Elterelt BKK járatokat, lezárt fő közlekedési útvonalakat, és még nagyobb dugókat köszönhetünk majd a deviánsoknak a hétvégén Budapesten.
Közeleg a buziparádé, ezek a pártok vesznek rajta részt
Szombaton indul a fővárosban a 29. Pride felvonulás, amely rendezvénnyel a szervezők a a rasszizmusra, a lakhatási válságra, az ökológiai krízisre, a demokráciába vetett hit válságára, a homofóbiára, transzfóbiára és a szexizmusra próbálják felhívni a figyelmet. A Telex utánajárt, hogy melyik pártok, illetve politikusok vesznek majd részt az eseményen.
Pressman: 35 ország nagykövetsége sürgeti, hogy vonják vissza a hagyományos családmodellt védő törvényeket
A buzi zsidó már megint pofátlan, ráadásul most további nagyköveteket vett rá, hogy támadják a magyar törvényeket, köztük a Tusk vezette Lengyelországot is. Itt emlékeztetnénk őket, hogy a nagykövet dolga a diplomáciai képviselet, nem a belpolitikába való beleugatás.
Tekintélyes keresztény vezetők is támogató jelenlétet ígértek az idei Pride-rendezvényeken
Évről évre egymás után bújnak elő az egyházi szereplők az LMBTQP-lobbi kártyapaklijából. Idén Németh Zoltán evangélikus lelkész, a Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziós osztályának vezetője jelentette be, hogy részt vesz egy kerekasztal beszélgetésen a Pride alkalmából.
Mi Magunk: Hogyan lehet Pride-szervező iskolai alkalmazott?
Ismét kényes témákat feszegettek a Mi Magunk adásában. Kitértek arra, hogyan lehet iskolapszichológus a Budapest Pride egyik leghírhedtebb aktivistája? Beszéltek az amerikai lobbigépezetről is, aminek jelenleg a csúcsra járatására törekszik a pozícióját féltő hatalom: behálózott magyar influenszerek, kigolyózott nem csatlakozók, de megjelenik a pornóipar szerepe is. Emellett szó esik még Mahmúd Ahmadinezsád látogatásáról, a Rafah elleni […]