szombat, március 21, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Egy vallástalan feminista modernizálja a Notre-Dame 19. századi üvegablakait

A párizsi érsekség saját szavait idézve: “modern hangulatot szerettek volna adni a székesegyháznak.” – számolt be róla a kuruc.info hírportál. Ha azt hisszük, hogy “csak” a vallásgyalázó migránstámadások veszélyeztetik az európai kereszténységet, nagyot tévedünk. Megtesszük mi magunk is az egyház modernizálásával. Azon pedig meg se lepődünk, hogy a “modernizálni” kívánó művész nem tartja magát vallásosnak, feminista nézeteiről híres, emellett egy zsidó a férje…

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A 2019-ben leégett Notre-Dame-székesegyház hat ólomüveg ablakát újakra cserélik, annak ellenére, hogy a tűzvészben nem sérültek meg, tehát semmi nem indokolná a cseréket. Az új ablakok terveit kiállították a párizsi Grand Palais-ban. Az új üvegeket több kritika is érte – számol be róla az Alateia.

Az Eugène Viollet-le-Duc és Jean-Baptiste Lassus építészek által a 19. században megrendelt monokróm ablakokat a francia művész, Claire Tabouret alkotásai váltják fel. Az eredeti ablakok nem sérültek meg az öt évvel ezelőtti tűzvészben, amely elpusztította a katedrális tornyát. Ennek következtében szakértők, építészek és művészettörténészek úgy érvelnek, hogy cseréjük sértené a kulturális irányelveket.

„Valahányszor új művészeti beavatkozás történik Párizs egy történelmi részén, az vitákat vált ki, és érdekes dolog ennek a történelemnek a részévé válni. A Buren-oszlopok a Palais-Royalban, I. M. Pei piramisa a Louvre-ban – ezek a város közkedvelt részévé váltak. A változtatásokat óvatosan kell végrehajtani, és ez a projekt nagyon óvatos, nagyon gyengéd és harmonikus.” – mondta Tabouret a The Art Newspapernek.

Az örökségvédelmet és a vallást a kukába dobta a párizsi érsekség

Ez a kezdeményezés nem mindenkinek tetszik. Örökségvédők indítottak egy petíciót, amely eddig közel 300 000 aláírást gyűjtött össze. Fellebbezést is nyújtottak be a közigazgatási bírósághoz, amelyet november végén elutasítottak.

A Nemzeti Örökségvédelmi és Építészeti Bizottság (CNPA) szintén fenntartásait, sőt ellenzését fejezte ki. Tagjai kezdettől fogva határozott aggályaikat fejezték ki a történelmi és ép ólomüveg ablakok cseréjének fontosságával kapcsolatban. 2024 júliusában a projekt ellen szavaztak, de sikertelenül: szeptemberben a Kulturális Minisztérium új nyilatkozata bejelentette, hogy a projekt továbbra is folytatódik.

Tabouret terveit több mint 100 művész pályaművei közül választották ki. A pályázatot a francia kormány és a párizsi érsekség közösen írta ki; modern hangulatot szerettek volna adni a székesegyháznak. Az ablakok egy-egy bibliai verset ábrázolnak, amely pünkösdnek van szentelve, ezt a témát a Párizsi Főegyházmegye választotta. Tabouret úgy nyilatkozott, hogy “nem vagyok vallásos, de ez egy jó történet a közösségről és az ünneplésről.”

Az új ólomüveg ablakok várhatóan 2026 végére kerülnek beépítésre. A projekt teljes költsége körülbelül 4 millió euró.

A 44 éves Tabouret zsidó férjével (na, most igazán meglepődtünk; ja nem! – a szerk.), a szintén művész Nathan Thelen-nel jelenleg Los Angelesben él, a város egyik leggazdagabb negyedében, Los Felizben. A világhálón található cikkek szerint Tabouret festészetére jellemző a “finom” feminizmus…


Woke-őrület Párizsban

Nem a modern üvegablakok az egyetlen woke-őrület a párizsi Notre-Dame-székesegyház körül. 2024 decemberében a templom újranyitásakor szivárványszínű miseruhába öltöztek a papok. A divattervező magát hívő katolikusnak tartja, ennek ellenére valami gusztustalan modernség tükröződött a nyitómisén. Jean-Charles de Castelbajac különösen színes, LMBTQP-lobbira emlékeztető kreációiról ismert, így valójában nem meglepő az öltözék. Az viszont annál inkább, hogy nem találtak erre alkalmasabb embert, magyarán szándékosan alázzák meg és tapossák sárba a keresztény értékeket.

Szörnyű támadás egy francia katolikus templom ellen

Karhatalmi erőkkel kell őriztetni a templomokat Franciaországban húsvétkor, hogy ne történjen baj

(kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Az utolsó ciszjordániai keresztény város elpusztítására készülnek a zsidók?

Miközben tekintetünk Ciszjordánia felé (is) fordul, még nagyobb figyelmet...

Izrael nyomására indította Trump a háborút a terrorelhárítás volt igazgatója szerint

Joe Kent, az amerikai Nemzeti Terrorizmus Elleni Központjának volt...

Magukat robbantották fel az olasz antifák Rómában

Pénteken Róma külvárosában egy anarchista csoport két tagja meghalt...

“Jelöljük meg a C-t, Vágó úr!” – Fiatalkorú diák támadt a tanárára Baján

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt...

Kategóriák

Az utolsó ciszjordániai keresztény város elpusztítására készülnek a zsidók?

Miközben tekintetünk Ciszjordánia felé (is) fordul, még nagyobb figyelmet...

Izrael nyomására indította Trump a háborút a terrorelhárítás volt igazgatója szerint

Joe Kent, az amerikai Nemzeti Terrorizmus Elleni Központjának volt...

Magukat robbantották fel az olasz antifák Rómában

Pénteken Róma külvárosában egy anarchista csoport két tagja meghalt...

“Jelöljük meg a C-t, Vágó úr!” – Fiatalkorú diák támadt a tanárára Baján

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt...

Irán a keresztények barátja, Izrael az ellensége

A judeo-keresztények mindig hangoztatják, hogy a zsidók a barátaink,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55