vasárnap, január 18, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Elvitetni nem tudta, inkább gúnyt űz a hegyvidéki Turul-szoborból Kovács Gergely

Kovács Gergely, a kutyapártos hegyvidéki polgármester azzal próbálta meg nevetségessé tenni a Turult, hogy hatalmas műtojásokat tett mögé, mintha fészket rakott volna – derül ki a Magyar Jelen cikkéből.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

“Egy turullal se nagyon tudtunk mit kezdeni, erre most idetojt”

– írta szemtelenül Facebook-oldalán a kutyapártos polgármester.

“Szerencsére van egy közösségi finanszírozásból épült állatkert Hatvanpusztán, majd elvisszük oda a kis madarakat” – folytatta gyalázkodó bejegyzését, amelyhez több képet is csatolt tojásrakó akciójukról.

A turul és a kutya harca

2024 júniusában kezdett történelemromboló tevékenységébe a kábítószeres, Hegyvidék polgármesterének választott Kovács Gergely. Akkor úgy nyilatkozott, hogy olyan megoldást akar, ami “mindenkinek jó”, és megfogadta, hogy “ebben a formában nem áll ott öt év múlva” a Turul-szobor.

Erre válaszul Toroczkai László egy videóban megüzente, hogy “Megvédjük a Turult!”.

2024. október 22-én aztán Lázár János megígérte, hogy műemlékké nyilvánítja a hegyvidéki Turul-szobrot. Erre reagált újra a Mi Hazánk Mozgalom, ugyanis szerintük “a Fideszre jellemző, hogy mást mond, mint amit cselekszik.” Toroczkai kijelentette, hogy országosan akar minden nemzeti jelképnek műemlékvédelmet biztosítani.

2024. október 23-án 23 hazafias szervezet (közöttük a Nemzeti Jogvédő Szolgálat is!) összefogásával tartottak megemlékezést Budapesten, ahol hitet tettek amellett, hogy mindenáron megvédik a nemzeti jelképünket.

“Ezúton is üzenjük a szobrot eltávolítani szándékozóknak, hogy a falig, és azontúl is elmegyünk! A Turul marad! “


2024. november elsején aztán ideiglenes műemlékvédelmet kapott a Turul-szobor. Tehát elmondható, hogy bebizonyosodott Toroczkai László igaza, miszerint megint nem tartotta be teljesen a szavát a Fidesz. Miután a kuruc.info hírportál felkérdezte Lázár Jánost az ügyről, a minisztérium rögtön magyarázkodni kezdett, hogy a folyamat elkezdődött…

Ugat a kutya

Pár hónap csend után 2025 januárjában a Kutyapártos polgármester ugatni kezdett, bár ütőkártyája nem volt. Azzal próbált érvelni a műemlékvédelem ellen, hogy a szobor nem önkormányzati tulajdonban van, hanem egy önkormányzati cégé.

Márciusban aztán sor került egy magyarellenes lépésre is Kovács Gergelytől, miszerint megépítik az orosz-ukrán háború áldozatainak (de csak az ukrán részről) első Ukrajnán kívüli emlékművét. Elgondolkodtató, hogy Kovács Gergely nem lát szívesen a Hegyvidéken egy magyar hősöknek emléket állító emlékművet, de mindent megtesz azért, hogy egy ukrán szobrot viszont felállítsanak.

Májusban végre észbe kapott a Fidesz. Közölték, hogy nemzeti emléknek minősülő műemlékké nyilvánítaná Lázár János építési és közlekedési miniszter a hegyvidéki turulszobrot, hogy a kutyapártos polgármester ne tudja elvitetni. Ez tartósan megoldaná végre a problémát, de majd kiderül, hogy Lázárék mennyire gondolták komolyan ténylegesen.

Nemzeti emlékként adna műemléki védelmet a turulszobornak Lázár János

A kutya nem bánhat el a Turullal! – A műemlékvédelem sem segített?!

A polgármester egy éve nem hajlandó kifizetni a megrendelt turulszobrot

“Csak” cigánykodtak: Vastelepen találták meg az ellopott felvidéki Turul-szobrot

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Orbán Viktort is meghívta a Gázai Béketanácsba Donald Trump

Az USA Magyarországot – vagy ahogyan Szijjártó Péter külgazdasági...

Lelőtte az apját egy 11 éves gyerek Amerikában, mert elvette tőle a Nintendóját

Gyilkosság elkövetésével vádolnak egy 11 éves amerikai fiút, aki...

Venezuela, Grönland, Irán – Válaszcsapás: Trump a judeokrata világrendért harcol

Venezuela, Grönland, Irán, de hogy kerül ebbe a sorba...

Transzügyekről dönt az amerikai Legfelsőbb Bíróság, tagállami szabályozás a tét

Hosszú évek óta gyakorlat már, hogy a transz sportolók...

A Szír Hadsereg bevonult Aleppó tartományba, összecsaptak a kurdokkal

A Szír hadsereg megkezdte a bevonulást az ország északi...

Kategóriák

Orbán Viktort is meghívta a Gázai Béketanácsba Donald Trump

Az USA Magyarországot – vagy ahogyan Szijjártó Péter külgazdasági...

Lelőtte az apját egy 11 éves gyerek Amerikában, mert elvette tőle a Nintendóját

Gyilkosság elkövetésével vádolnak egy 11 éves amerikai fiút, aki...

Venezuela, Grönland, Irán – Válaszcsapás: Trump a judeokrata világrendért harcol

Venezuela, Grönland, Irán, de hogy kerül ebbe a sorba...

Transzügyekről dönt az amerikai Legfelsőbb Bíróság, tagállami szabályozás a tét

Hosszú évek óta gyakorlat már, hogy a transz sportolók...

A Szír Hadsereg bevonult Aleppó tartományba, összecsaptak a kurdokkal

A Szír hadsereg megkezdte a bevonulást az ország északi...

Pert nyert a kirúgott LMBTQP-lobbista oktató a Pázmány ellen

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem docensét azután bocsátották el,...

Trump vámmal bünteti azokat az országokat, akik kiállnak Grönlandért

Trump úgy próbálja megszerezni Grönlandot, hogy elvonja magáról a...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55