szombat, augusztus 2, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Normalitáspárti fordulatot vettek a LinkedIn közösségi irányelvei?

A LinkedIn valamilyen oknál fogva módosította közösségi irányelveit, mégpedig nem a globális LMBTQP-lobbinak kedvező irányba. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A LinkedIn csendben törölte közösségi irányelveiből azt a kitételt, amely eddig tiltotta a transzok “deadname-elését” (születési néven való hivatkozását) és “misgenderelését” (képzelt nemük figyelmen kívül hagyását).

A „Gyűlöletkeltő és becsmérlő tartalmak” rész korábbi változata kifejezetten példaként említette a “deadname-elést” és a “misgenderelést”, mint tiltott viselkedési formákat. Azonban egy nonprofit szervezet, az Open Terms Archive észrevette, hogy július 28-án ezt a mondatot eltávolították a szabályzatból.

Bár a frissített szabályzat továbbra is tiltja az olyan tartalmakat, amelyek „támadnak, megaláznak, megfélemlítenek, embertelenítenek vagy gyűlöletre uszítanak” az emberek faji hovatartozása, nemzetisége, neme, nemi identitása, szexuális orientációja, vallása vagy fogyatékossága alapján, a konkrét tiltás a transz emberek “deadname-elésre” és “misgenderelésre” kikerült az irányelvből.

Az LMBTQP lobbiszervezetek azonnal vérszemet kaptak, és támadásba lendültek a változtatást követően. A kritikákra a LinkedIn azonnal reagált, és persze szabadkozni kezdtek. A cég közleménye szerint:

„Rendszeresen frissítjük irányelveinket. Minden olyan személyes támadás vagy megfélemlítés, amely egy személy identitásán — ideértve a misgenderelést is — alapul, sérti zaklatás elleni szabályzatunkat, és nem engedélyezett a platformunkon.”

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a „nemi identitás” továbbra is védett kategóriaként szerepel az irányelvekben – a változtatást viszont csak nem vonták vissza.

Tényleg büntetés járhat egy fenyegetőző kommentért? Tényleg!

Bár a fiatalok nagy része képernyőfüggő, attól még felismerik, hogy ez veszélyes

(Humen nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Farkasok a nyári melegben: vizes képzést tartottak a Mátrában

Ahogyan a hideg téli fagyokban is gyakorolják a katonai...

ELTE jogi szakértő: nincs elegendő bizonyíték arra, hogy Izrael népirtást követne el

Egy nemzetközi jogi szakértő szerint nincs bizonyíték, hogy Gázában...

Szlovénia hivatalosan is megszüntette a fegyverkereskedelmet Izraellel

Szlovénia megszüntette a fegyverkereskedelmet Izraellel, mivel az ország kormánya...

Mezőkeresztes mégsem állítja meg a cigány betelepülőket?

A Borsod vármegyei Mezőkeresztes nemrég olyan rendeletet hozott, mely...

Legalizálta a buzulást Saint Lucia

Saint Lucia esetében eddig a gyarmati időkből megmaradt törvények...

Kategóriák

Az egyik túszról közölt videót az Iszlám Dzsihád

Az Iszlám Dzsihád közzétett egy videót egy izraeli túszról,...

Vádat emeltek az elmebeteg “szkíták” ellen

A Zala Vármegyei Főügyészség alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló...

Kihallgatták Karácsony Gergelyt tiltott gyűlés szervezése miatt

2025.08.01-én, pénteken délelőtt 10 órakor kihallgatták Karácsony Gergelyt a...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55