szerda, július 16, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A középkorban vagy annál régebben minden áramlat „jobboldali” volt – László András a jobboldaliságról, a baloldaliságról és a tradicionalitástól

“Az igazi transznacionalizmust és a pozitív értelemben vett nacionalizmust a konnacionalizmus (a nemzetközösség mellett való állásfoglalás) köti össze.” – László András a Hatalom és uralom című művének harmadik részletében a jobboldaliságról és baloldaliságról olvashatunk, de szó esik többek között a utóbbi 250 év legjobboldalibb politikusáról is.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az uralom és a hatalom szellemi megnyilatkozásával összefüggésben beszélnünk kell a nacionalizmusról is. A nacionalizmus – nem minden előzmény nélkül – a reformáció idején volt megszületőben, és az 1789­es francia forradalom kapcsán bontakozott ki erőteljesen. A nacionalizmusnak ez a formája antitradicionális és baloldali, ugyanis nivellatizmuson alapszik, a nivelláció pedig a kiegyenlítést jelenti, és ez minden esetben lefelé ható kiegyenlítődést eredményez. A nacionalizmus lényege  az, hogy aki a „natio”­hoz, a nemzethez tartozik, az lényegileg egyenrangú, és ez adja meg a nemzet kohézióját. A „natio” történetileg különböző dolgokat jelentett; pl. Magyarországon hosszú ideig kizárólag a nemeseket jelentette. Mindenki a királyság lakosa volt, alattvaló (regnicola), de nem volt a „natio” része, csak a nemesség. A francia forradalomban kibontakozó nivellatív nacionalizmusra vezethető vissza az internacionalizmus is, amely szintén nivellatív. Az egyik abból indult ki, hogy mindenki francia, német vagy magyar, a többi nem számít, s ez adja meg a kohéziót, a szellemi és minden egyéb alapot, ez foglalja össze a nemzetet. Ugyanezt tovább lehet gondolni úgy, hogy ezt kiterjesztjük az össz­emberiségre. A nacionalizmusnak van azonban  egy pozitív és jobboldali formája is. Ez a nacionalizmus bensőleg tagozott nemzetet tételez fel; horizontálisan és vertikálisan tagolt nemzetet. Differenciált, integrációra képes, nivellációban részt­nem­vevő nemzetet, szellemileg felülről lefelé hatóan vezetett és szellemileg felfelé irányuló nemzetet tételez fel. Ez megfelel a jobboldali nacionalizmusnak. A nemzetköziség (az internacionalizmus) esetében ugyan elvileg nem lehet kizárni a jobboldali internacionalizmust, de az internacionalizmust a legsötétebb szellemellenes és ellen­szellemi erők oly mértékben használják és használták fel a világ ellen, hogy az evvel való együttműködés szellemi szempontból lehetetlen. A beszűkült nacionalizmus alapján sem lehet a szellem felé törekedni. Van egy olyan szellemi transz­nacionalizmus (vagy szupranacionalizmus), amely nemzeteket felülmúló princípiumok alapján egységesít. Ez partikuláris formában megnyilatkozik, hiszen ilyenek pl. a nemzetek felett álló egyházak, szerzetesrendek stb. (Magyarországon is működik egy olyan radikális párt, amely transznacionálisnak nevezi magát, azonban ennek a transznacionalizmushoz semmi köze nincs, mert tipikusan internacionalista, kozmopolita jellegű pártalakulás.) Az igazi transznacionalizmust és a pozitív értelemben vett nacionalizmust a konnacionalizmus (a nemzetközösség mellett való állásfoglalás) köti össze. A konnacionalizmus az, amely a nemzetköziség eszméjével szemben a nemzetközösségi eszmén alapul, és az együttes nationalizmust is jelenti, vagyis a nacionalizmusok és a nemzetek összefogását.

A jobb­ és baloldaliság a XVIII. század végére visszavezethető kifejezések. A parlamenti képviselői elhelyezkedést fejezték ki. Az egykori konzervatív­ kormánypártok képviselői a jobb oldalon, míg a felforgatást szorgalmazó képviselők a baloldalon helyezkedtek el. A kifejezés nem a legszerencsésebb, de nincs erre megfelelőbb szó. Éppen ezért ezt a kifejezést lehet évezredekkel visszamenően is alkalmazni, de lehet a mai napra, vagy a jövőre is vonatkoztatni.

Ha az utóbbi 250 évben egy igazán jobboldali politikust meg akarunk jelölni és nevezni, akiben a legtisztábban érvényesült a politika síkján ez a szellemiség, akkor ez Metternich volt, sokkal inkább, mint – mondjuk – Hitler vagy Mussolini. Metternich olyan jobboldaliságot képviselt, amiben semmiféle ellen­baloldali beszüremlés nem kapott helyet. A manipulatórius nevelés és oktatás hatására természetesen a magyarok 99,9%­ánál Metternich neve olyan ellenszenvesen cseng, mint a legelvetemültebb politikai gonosztevőé. Ez a felfogás azonban alapvetően téves, sőt, ostoba. Metternich a csaknem tiszta tradicionális állameszmét képviselte, és soha életében nem volt egyetlen magyarellenes megnyilvánulása sem. (A gondos és mélyre hatoló történeti vizsgálatok ezt egyértelműen kimutatták.)

Valamikor a középkorban vagy annál régebben mindenki és minden áramlat „jobboldali” volt, mert minden áramlat tradicionális volt a lényegét tekintve. Az antitradició csak a perifériákon tudott megnyilatkozni, marginális erőként.

Különbségeket visszamenőleg is lehet tenni, ilyen volt a középkorban a Guelfek és Ghibellinek ellentéte. A Guelf egy dinasztiát jelentett, amelynek eredeti német neve: Welf, a Ghibellin német megfelelője a Hohenstaufen. A két dinasztiának az álláspontja alapvetően különbözött. A Guelf dinasztia teljes mértékben elismerte a pápa mindenek felett álló primátusát, és szuprémáciáját. Az volt az álláspontjuk, hogy a pápa – ha akarna – császár is lehetne, de ha nem császár, akkor is a császár felett áll. A Ghibellin álláspont szerint viszont a szuprémácia a császárt illeti meg, és a császár – ha akarná – átvehetné a pápai hatalmat, de ha nem veszi is át, akkor is a pápa felett áll. Ez nagyon is megalapozott volt valamikor, hiszen a német­római császárt nevezték Krisztus helytartójának – Vicarius Christi­nek – és a pápát csak Vicarius Petri­nek, Szent Péter helytartójának. Ez sokáig (hosszú évszázadokon keresztül) így volt. Ha a mai kifejezésekkel akarjuk megjelölni, nyilvánvaló, hogy a Guelfek is és a Ghibellinek is „jobboldali” irányzatok voltak. Függetlenül ettől: a Ghibellin ­irányzat „jobboldalibb” volt, mert az uralkodó, a tradicionális felfogás szerint fölötte áll a főpapnak.

Minden papiságban van valami lunáris (Hold­szerű), tehát közvetítő  jelleg. Például az aztékoknál a király mellett ott volt a legfőbb főpap, akiknek az volt a neve, hogy „Kígyó­Asszony”, s bár férfi volt, úgy jelent meg, mint a király felesége. Indiában a király – a Rájá – mellett ott volt a Purohita, a főpap, egy bráhmana, aki a szertartások ideje alatt – noha férfi volt – úgy viszonyult a királyhoz, mintha a felesége lenne. Ennek nem volt szexuális vonatkozása, itt egyszerűen a belső rangbeliség külső megnyilatkozásáról volt szó. Noha az uralkodó maga is főpapi személy, mindenképpen a legfőbb főpap felett állt. Még így, visszamenőleg is meg lehet erősebben és gyengébben „jobboldali” irányokat különböztetni, s ugyanakkor a mai, illetve a múlt századi kifejezéssel élve – a Guelf és Ghibellin álláspont – mint megjegyeztük – együttesen is, külön­külön is „jobboldali” volt. Magyarországon, Koppány és Szent István ellentéte esetében is mindketten tradicionális szemléletet képviseltek.

Valamikor az antitradició erőinek (bár léteztek) a jelentősége perifériális volt…

„A diktatúra lehet negatív és pozitív” – László András a diktatúráról és a feudalizmusról

A valódi uralkodó kiemelkedik a létezők köréből – László András a hatalom és az uralom kapcsolatáról

(László András: Hatalom és Uralom c. írása nyomán nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Tüntetők blokkolták egy Izraelnek szánt rakomány kirakodását a pireuszi kikötőben

Megtagadták a rakodómunkások az Izraelnek szánt katonai minőségű acél...

A NATO golyófogónak használná fel a moldovaiakat az orosz-ukrán háborúban

Nagyon úgy fest, hogy Moldovát el akarják törölni a...

Az F-35-ös használhatatlan a britek szerint és pénz sincs rá

A brit védelmi minisztérium lesújtó jelentést tett közzé az...

Kategóriák

Tüntetők blokkolták egy Izraelnek szánt rakomány kirakodását a pireuszi kikötőben

Megtagadták a rakodómunkások az Izraelnek szánt katonai minőségű acél...

Az F-35-ös használhatatlan a britek szerint és pénz sincs rá

A brit védelmi minisztérium lesújtó jelentést tett közzé az...

Trump fontolgatja Tomahawk cirkálórakéták küldését Ukrajnának

Donald Trump amerikai elnök fontolóra vette Tomahawk típusú cirkálórakéták átadását Ukrajna számára. Ezek az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55