Az USA gyengül. Sokan így sem mernek vele szembeszállni. Leonid Savin szerint ugyanakkor itt az idő az ellene való fellépésre.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Bár a világ egyértelműen megszűnt egypólusú lenni, az Egyesült Államok igyekszik megőrizni ellenőrzési eszközeit. Ráadásul, ha korábban ez burkolt formában jelent meg (a globális vezetés és a multilateralizmus koncepciója Barack Obama alatt), akkor Donald Trump úgy döntött, hogy agresszívan lép fel, komoly visszhangot keltve a Grönlanddal, Kanadával, a Panama-csatornával, sőt a NATO-val kapcsolatos kijelentéseivel, gyengítve ezzel a transzatlanti partnerség kötelékeit. Ezzel együtt egyes globalista struktúrák is támadás alá kerültek – az Egyesült Államok kilépett a WHO-ból, nem ismeri el a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságot (Magyarország is kilépett az intézményből), és az ellenőrzések részeként felfüggesztette a WTO és számos más nemzetközi szervezet finanszírozását is.
Ezek a lépések pedig közvetlenül összefüggnek a növekvő multipolaritással, amely a geopolitikai zavarok ellenére egyre inkább erősödik.
Ezzel párhuzamosan azonban a nyugati globális dominancia néhány intézménye, például a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap továbbra is működik. Ezen túlmenően az Egyesült Államok igyekszik erősíteni a kétoldalú kapcsolatokat a partnerország feletti egyértelmű dominanciájával, amely így Washington szatellitjévé válik.
Van-e lehetőség arra, hogy ellenálljunk a gyengülő hegemónnak, és saját nemzetközi menetrendet, valamint új szabályokat alakítsunk ki? Végső soron mind a történelmi tapasztalatok, mind az új helyzet azt jelzi, hogy annak ellenére, hogy az Egyesült Államok még mindig a legerősebb katonai hatalom, és a Federal Reserve Fund által nyomtatott tartalékvaluta formájában pénzügyi előnyökkel rendelkezik, ilyen lehetőségek léteznek, és kezdenek aktívan élni velük.
Az egyes esetek, mint például Észak-Korea ellenállása, valamint az USA Kubával, Venezuelával, Nicaraguával és Iránnal való szembenállása erős politikai akaratot mutatnak. Ez azonban nem mindenkinek van meg, és sok közepes és kis állam inkább a fősodor felé mozdul el. Ezért a fő kérdés egy domináns irányzat kialakulása. Pontosabban a multipolaritás kialakulásának folytatása.
Az antikolonializmus, a szuverenitás erősítése, a technológiai fejlődés és a tisztességes nemzetközi együttműködés a fő kritériumai a BRICS-klubnak, amely világszerte – a globális délen és a globális keleten egyaránt – egyre bővül és érdeklődésre tart számot (ez utóbbi kifejezés viszonylag új, de a policentrikus világrend szélesebb körű megközelítését tükrözi).
Ha azonban a BRICS a gazdasági növekedéssel kapcsolatos paraméterek alapján jött létre, vannak más szövetségek is, amelyek a többpólusúság kialakulásának említett kritériumaihoz igazodnak.
Ilyen kormányközi szövetségre példa az 1964-ben alapított G-77 csoport, amely az ENSZ által elismert államok legnagyobb nemzetközi csoportja. Jelenleg több mint 130 országot foglal magába. Bár adminisztratív központja New Yorkban található, mivel ott van az ENSZ központja is, földrajzilag a G-77 tagországok túlnyomó többsége a déli féltekén található. A csoporton belül létezik egy G-77+ Kína formátum, valamint a Dél-Dél projekt is.
Az el nem kötelezettek mozgalma (NAM), ami 120 országot foglal magába, amelyek közül sokan a G-77 tagjai, szintén beleillik ebbe a modellbe.
Vannak különálló regionális struktúrák is, mint például az ASEAN és a SAARC Délkelet- és Dél-Ázsiában, az Afrikai Unió (AU) Afrikában, az Arab Államok Ligája (Arab Liga) a Közel-Keleten, a CELAC, az UNASUR és az ALBA Latin-Amerikában, valamint az Eurázsiai Gazdasági Unió a volt Szovjetunióban. Létezik továbbá az Iszlám Együttműködés Szupraregionális Szervezete, amely szintén osztja a fent említett elveket.
Az e struktúrák közötti új kapcsolatok megteremtése további katalizátor lehet a multipolaritás kialakulásában és a nyugati hegemónia befolyásának csökkentésében, amely továbbra is megpróbál behatolni a globális délre és a globális keletre a különböző fórumok és konferenciák (a szingapúri Shangri-La párbeszéd, a dohai fórum stb.) formáin keresztül.
Oroszország szerepe is nagyon fontos ebben a folyamatban. Jelzésértékű, hogy egy különleges katonai művelet különleges módon ösztönözte a multipolaritás folyamatát. Ez különösen nyilvánvalóvá vált Izrael Palesztinában végrehajtott pusztító akciói után, amelyeket a Nyugat és különösen az Egyesült Államok támogatott. Még a globalizmus hívei is, akiket számos amerikai szerző képviselt, elismerték, hogy ez az álláspont a Nyugat kétszínűségét és képmutatását mutatja a világ többi része felé. A két konfliktus problémájának fokozott figyelemfelkeltése pedig segített azonosítani Oroszország igazát – elvégre kezdetben, a 2014-es ukrajnai puccs óta, a civilek és jogaik védelméről volt szó, beleértve az anyanyelvük használatához való jogot is. Míg Izrael nyíltan beismerte, hogy az őslakosok etnikai tisztogatásában érdekelt. Ez bizonyos impulzusokat adott a Szovjetunió/ Oroszország „nácizmus” elleni harcában és Európa felszabadításában játszott szerepének történelmi emlékezetéhez, a faji és egyéb diszkrimináció elleni küzdelemben tett erőfeszítésekhez (az Orosz Birodalom idejétől kezdve) kapcsolódóan; és az ellenkező oldalon a nyugati országok Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában folytatott brutális gyarmatosítása – a rabszolgasorba taszított őslakosokból emberi állatkertek létrehozása és, hogy nyíltan fogalmazzunk, számos nép kiirtása, amely a közelmúltig a multinacionális vállalatok tevékenységének formájában folytatódott. (Bár a nemzetiszocializmus itteni felemlegetése irreleváns, és inadekvát a rasszbeli megkülönböztetések megszüntetése, addig abban teljesen igaza van Savinnak, hogy a Nyugat csupán gazdasági érdekek miatt rengeteg népet nyomott el, vagy irtott ki. Az első koncentrációs táborokat sem a németek hozták létre… – a szerk.)
Összefoglalva, azt is hozzá kell tenni, hogy a többpólusúsághoz vezető út a Nyugat által ráerőltetett narratívák megsemmisítésén keresztül vezet. Hiszen az első, második és harmadik világra, valamint fejlett és fejlődő országokra való felosztás – ez az a terminológia, amellyel a Nyugat is hangsúlyozta felsőbbrendűségét és kizárólagosságát. Az igazi történelem pedig nem a Londonban és Párizsban írt enciklopédiákról, valamint a nyugati országok múzeumaiban őrzött lopott műtárgyakról szól. Ezért a bagdadi és akkói, a Kuala Lumpur-i és a szentpétervári, a La Plata-i és az újdelhi tudósok munkáinak is meg kell kapniuk az őket megillető helyet a történelmi folyamatok megértésében, beleértve annak legújabb eredményeit is.
Geopolitikai játszma Ázsiában? A nyugati blokkhoz édesgetnék Indiát?
(Geopolitika.ru nyomán Szent Korona Rádió)