hétfő, április 28, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Földrendég rázta meg Irán nukleáris létesítményét

Földrengés rázta meg Irán egyik legfontosabb nukleáris létesítményét Iszfahán közelében. Szerencsére a natanzi atomlétesítményben nem keletkezett kár.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Pénteken ötös erősségű földrengés rázta meg a közép-iráni Iszfahán közelében lévő területeket, mindössze huszonhat kilométerre a natanzi atomlétesítménytől, Irán fő urándúsító telepétől. Órákkal később, helyi idő szerint 13.03-kor egy második, 4,5-ös erősségű rengés következett be az iráni szeizmológiai központ szerint.

A helyi hírügynökségek első jelentése szerint a nukleáris létesítményben nem keletkezett kár, és nem voltak áldozatok. Reza Moussavi, Iszfahán tartomány válságkezelési vezetője szerint a katasztrófavédelmi csapatok jelenleg is felmérik az érintett területeket.

A földrengés egy feszült politikai  időszakban következett be, ugyanis az amerikai és izraeli tisztviselők magas szintű megbeszélésekre készülnek Washingtonban Irán atomprogramjáról. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az érzékeny helyszínek közelében bekövetkező természeti események is fokozhatják a geopolitikai aggodalmakat.

Natanz továbbra is a nemzetközi figyelem középpontjában áll, mivel a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség nemrégiben aggodalmát fejezte ki Irán közel fegyverminőségű urániumkészletének növekedésével kapcsolatban. Irán mindig is azt állította, hogy atomprogramja kizárólag békés célokat szolgál. Hiszen az nem probléma, ha Izrael vagy az USA birtokol atomfegyvereket, de ha Irán atomkutatásba kezd, akkor a Washington-Tel-Aviv tengelynek egyből bele kell szólnia más ország belügyeibe.

A nagyrészt a föld alatt található natanzi létesítmény a múltban többször is szabotázsakciók célpontja volt. 2020 júliusában a centrifugákat összeszerelő üzemben súlyos károkat okozott egy nagyobb robbanás, amelyet iráni tisztviselők később meghiúsítási kísérletnek tulajdonítottak. Kevesebb mint egy évvel később, 2021 áprilisában újabb támadás érte a létesítményt. Irán közvetlenül Izraelt vádolta a csapás megrendezésével.

Irán közel jár a fegyverminőségű urán dúsításához

Irán határozottan állítja: ha megsemmisítik nukleáris létesítményeiket, gond nélkül építenek újat

Atomhelyzet – Irán és Oroszország egymás ellen való kijátszására készül az USA?

(Magyar Nemzet nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Szép beszéd – halott üzenet? – Buji Ferenc az igehirdetés válságáról

Buji Ferenc Az elfelejtett evangélium részletében éles kritikával illeti...

Müller bíboros: “Egy eretnek pápa katasztrofális lenne”

A 77 éves Gerhard Müller bíboros a TheTimes.co.uk-nak adott...

Újabb termékekre jöhet az árrésstop

Nagy Márton, nemzetgazdasági miniszter a Facebook-oldalán közölt egy videót,...

Oroszország méltatta az észak-koreai katonák hősiességet

Valerij Geraszimov, az orosz vezérkari főnök méltatta az észak-koreai...

Bugacon tárták fel a tatárjárás pusztításának újabb bizonyítékait

Az 1241-42-es tatárjárás pusztításának újabb bizonyítékaira leltek a régészek...

Kategóriák

Szép beszéd – halott üzenet? – Buji Ferenc az igehirdetés válságáról

Buji Ferenc Az elfelejtett evangélium részletében éles kritikával illeti...

Müller bíboros: “Egy eretnek pápa katasztrofális lenne”

A 77 éves Gerhard Müller bíboros a TheTimes.co.uk-nak adott...

Újabb termékekre jöhet az árrésstop

Nagy Márton, nemzetgazdasági miniszter a Facebook-oldalán közölt egy videót,...

Oroszország méltatta az észak-koreai katonák hősiességet

Valerij Geraszimov, az orosz vezérkari főnök méltatta az észak-koreai...

Bugacon tárták fel a tatárjárás pusztításának újabb bizonyítékait

Az 1241-42-es tatárjárás pusztításának újabb bizonyítékaira leltek a régészek...

A csöves maffia tartja rettegésbe Nyíregyházát

A csöves maffia néven emlegetett bűnszervezet terrorizálja a nyíregyházi...

Több mint 8000 ember érkezett Ukrajna felől szombaton

A szombati napon 8176 fő lépett be Magyarországra Ukrajna...

Vancouver: Utcai fesztiválba hajtott egy autó

 Szombat este egy utcai fesztiválba hajtott egy autó Vancouver...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55