hétfő, április 28, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Egymásnak esett a Fidesz és a Mazsihisz?! Nem elégedettek a zsidók Orbánékkal?

Decemberben a Csurka szobor miatt állt bele a kormányba a Mazsihisz, februárban a Kitörés túra okán parancsolgattak, most két kitüntetett okán kéri számon a zsidók kiszolgálását a Fideszen a zsidó szervezet. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Takaró Mihály író, irodalomtörténész és Döbrentei Kornél író, költő, publicista állami kitüntetésben (Kossuth-díj) részesültek, mely kiverte a biztosítékot a Mazsihisznél.

A zsidó szervezet szerint ugyanis az Orbán-kormány által az antiszemitizmus ellen meghirdetett zéró tolerancia elvével teljes mértékben ellentétes, hogy ők kitüntetést kaphattak. Nos, van egy kis dolog, amivel a zsidók nem értenek egyet, és azonnal diktálnák, hogy a kormányzat mit tegyen. Úgy látszik, a farok akarja csóválni a kutyát.

De min is akadtak ki a zsidók? Takaró többször is negatívan nyilatkozott a Nyugat nevű folyóiratról, amelyet „zsidó szennylapnak” vagy „kis zsidó lapocskának” nevezett. Valamint már többször pozitívan nyilatkozott a Horthy-korszak neves íróiról. Döbrentei pedig azzal húzogatta meg a zsidók pajeszát, hogy rámutatott, miszerint nem éppen a magyar haza iránti hűségükről híresek: „A magyarországi zsidóság nem éppen a nyájas honszerető népréteg szerepében tűnik fel.” (Ezt tapasztaltuk például a Tanácsköztársaság idején is, hogy többet ne is említsünk.)

A Mazsihisz folytatta:

„Nem találunk magyarázatot arra, hogy ezt a két antiszemita embert miért kellett 2025-ben is kitüntetni. Azt ugyanis nem fogadjuk el, hogy a munkásságuk alapján megérdemlik. Nem, nem érdemlik meg.”

Egyszerű a képlet, akiről ők azt mondják, hogy érdemes, azt szabad díjazni, azt előtérbe kell tolni, de aki nem felel meg a zsidó érdekeknek, azt azonnal ki kell vetni a társadalomból.

Zsidó-MTI csörte

A Mazsihisz az MTI-hez is eljuttatta a kormánynak utasításokat osztogató közleményét, melyet a hírügynökség nem volt hajlandó leközölni a Nemzeti Közleménytár Szabályzatára hivatkozva.

Az MTI azért nem hozta le, mert szerintük:

„A közlemény nem lehet jogsértő, nem lehet alkalmas arra, hogy sértse mások személyhez fűződő jogát, vagy személyhez fűződő jogait, így különösen nem lehet alkalmas más emberi méltóságának, becsületének, jóhírnevének, magánéletének, magántitkának és személyes adatai védelméhez továbbá szellemi tulajdonjogához vagy üzleti titokhoz fűződő jogának megsértésére.”

A Mazsihisz beleszólhat a magyar belügyekbe?

Ha csupán egy ilyen kis volumenű esetből ekkora balhét csap a Mazsihisz, elképzelhetjük, hogy milyen mértékben utasítgatják más eseményekkor – mint láthattuk azt a Kitörésnél is -, esetekkor a Fideszt, miként határozzák meg annak politikáját, legfőképpen, hogy hazánkban jelenleg is egy zsidó reneszánsz zajlik, és mint a Mazsihisz ezen esetben is kijelentette, ha ők antiszemitizmust kiáltanak, arra a Fidesz zéró toleranciával válaszol.

Válaszcsapás: Súlyosan sérül Magyarország szuverenitása

A Mazsihisz parancsolgat hazánknak a Kitörés túra miatt

A Mazsihisz szerint a népirtó izraeli vezetők pusztán “demokratikus hazafiak”

(24.hu, Telex nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Szép beszéd – halott üzenet? – Buji Ferenc az igehirdetés válságáról

Buji Ferenc Az elfelejtett evangélium részletében éles kritikával illeti...

Müller bíboros: “Egy eretnek pápa katasztrofális lenne”

A 77 éves Gerhard Müller bíboros a TheTimes.co.uk-nak adott...

Újabb termékekre jöhet az árrésstop

Nagy Márton, nemzetgazdasági miniszter a Facebook-oldalán közölt egy videót,...

Oroszország méltatta az észak-koreai katonák hősiességet

Valerij Geraszimov, az orosz vezérkari főnök méltatta az észak-koreai...

Bugacon tárták fel a tatárjárás pusztításának újabb bizonyítékait

Az 1241-42-es tatárjárás pusztításának újabb bizonyítékaira leltek a régészek...

Kategóriák

Szép beszéd – halott üzenet? – Buji Ferenc az igehirdetés válságáról

Buji Ferenc Az elfelejtett evangélium részletében éles kritikával illeti...

Müller bíboros: “Egy eretnek pápa katasztrofális lenne”

A 77 éves Gerhard Müller bíboros a TheTimes.co.uk-nak adott...

Újabb termékekre jöhet az árrésstop

Nagy Márton, nemzetgazdasági miniszter a Facebook-oldalán közölt egy videót,...

Oroszország méltatta az észak-koreai katonák hősiességet

Valerij Geraszimov, az orosz vezérkari főnök méltatta az észak-koreai...

Bugacon tárták fel a tatárjárás pusztításának újabb bizonyítékait

Az 1241-42-es tatárjárás pusztításának újabb bizonyítékaira leltek a régészek...

A csöves maffia tartja rettegésbe Nyíregyházát

A csöves maffia néven emlegetett bűnszervezet terrorizálja a nyíregyházi...

Több mint 8000 ember érkezett Ukrajna felől szombaton

A szombati napon 8176 fő lépett be Magyarországra Ukrajna...

Vancouver: Utcai fesztiválba hajtott egy autó

 Szombat este egy utcai fesztiválba hajtott egy autó Vancouver...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55