péntek, augusztus 22, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Németország: Véget értek az előkészítő tárgyalások, húsvétig megalakulhat a koalíció

Friedrich Merz és pártja sikeresen lezárta az előzetes tárgyalásokat egy lehetséges koalíció kialakításáról a szociáldemokratákkal (SPD). Bár a szociáldemokraták fennállásuk legnagyobb vereségét szenvedték el a németországi választásokon, most úgy tűnik, hogy Friedrich Merz jóvoltából újra kormányra kerülnek – olvasható a Magyar Nemzet hasábjain.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A cél az, hogy a kormány húsvétig, április 20-ig megalakuljon, és az ország gazdaságának fellendítésére, valamint a katonai kiadások növelésére összpontosítson. Friedrich Merz a választás előtt kemény migrációellenes retorikát alkalmazott, azonban baloldali szövetségesei hatására ebből jócskán visszavett a győzelem után.

Friedrich Merz rögtön nekiment az oroszoknak és az amerikaiaknak

Merz, aki a választások győztese és a CDU/CSU vezetője, hangsúlyozta, hogy Európának az orosz fenyegetéssel szemben önállóan kell védekeznie, mivel Donald Trump amerikai elnöksége alatt az Egyesült Államok már nem tekinthető megbízható szövetségesnek.

“Sürgősen kell cselekedni, különösen a Bundeswehr (német hadsereg) költségvetése tekintetében”

 – mondta Merz.

A tervezett koalíció egyik legfontosabb lépése a német állami hitelfelvételi szabályok lazítása, amelyet a parlament már a következő héten megvitat. Ez lehetőséget teremtene arra, hogy Németország a gazdasági növekedés ösztönzésére és a védelmi kiadások fokozására jelentős forrásokat mozgósítson.

A migráció továbbra is fontos téma

A koalíciós tárgyalások egyik központi kérdése az illegális bevándorlás kezelése volt. Merz kijelentette, hogy Németország a jövőben szorosabban együttműködik európai partnereivel, hogy hatékonyabban kezelje a migrációs nyomást.

A tervei között szerepel a határellenőrzések kibővítése és az elutasított migránsok visszafordításának számottevő növelése. A kérdés egyre fontosabbá vált a német politikában, ami abból is látszik, hogy a jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) a második legnagyobb politikai erővé nőtte ki magát.

Lars Klingbeil, az SPD társelnöke szerint Németországnak olyan migrációs stratégiára van szüksége, amely a sikeres integráció példáit mutatja be.

A tárgyalások során a jóléti rendszer reformja is előkerült. Markus Söder, a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) vezetője szerint csökkenteni kell azokat a támogatásokat, amelyeket olyanok kapnak, akik képesek lennének dolgozni, de nem teszik.

A mai nap folyamán Telegram csatornánkon tettünk közzé egy posztot, miszerint a német pártok között komoly vita folyik még mindig a migrációról.

Merz rendbe akarja hozni a gazdaságot

Németország gazdasága két egymást követő évben zsugorodott, különösen az autóipar gyengélkedése miatt. Friedrich Merz a gazdasági növekedés fellendítésére 1-2 százalékos GDP-növekedési célt tűzött ki, valamint az energiaárak csökkentését, hogy ezzel segítse a vállalatokat.

A koalíció célja az elektromobilitás támogatása, valamint annak elkerülése, hogy a német autógyártók szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási előírások miatt büntetést kapjanak.

A figyelem most a leköszönő Bundestagra terelődik, amely március 13-án megkezdi a vitát egy 500 milliárd eurós infrastrukturális alap létrehozásáról és a hitelfelvételi szabályok lazításáról. A szavazás március 18-án lesz, de a javaslatok komoly ellenállásba ütközhetnek.

A Zöldeket is bevonnák

Merz és az SPD számára kulcsfontosságú a Zöldek támogatása, hogy az állami költségvetés reformjait keresztülvigyék a parlamenten. A tárgyalások azonban nem haladnak zökkenőmentesen.

Franziska Brantner, a Zöldek társelnöke kijelentette:

“Messze vagyunk még a megállapodástól. A koalíciós partnerek most arról beszélnek, hogyan tudnák minél gyorsabban biztosítani az állami forrásokat a választási ígéreteik finanszírozására.”

A németországi Zöldek voltak azok, akik annak idején kilobbizták az összes német atomerőmű leállítását. Így a pénzügyekről való tárgyalás és a koalícióba való bevonásuk valószínűleg nehezen lesz összeegyeztethető Friedrich Merz merész hadászati és infrastrukturális terveivel.

Németország választott: tovább a weimarizálódás útján

Németország: A választási eredmények szerint a CDU nyert, az AfD a második

(Magyar Nemzet nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Oroszország nemcsak szóban lép fel a sátánizmus ellen: 1000 rubel bírságot kapott egy Sátánról posztoló lakos

Oroszország tényleg komolyan veszi a sátánizmus visszaverésének fontosságát. A...

“Még egyszer idejövök és megölöm a Renner Erikát” – A lúgos doki áldozatát továbbra is zaklatják

Renner Erika, a “lúgos orvos” áldozata, akit volt párja...

A gyanú szerint megölte saját gyermekét a nagydorogi cigányasszony

A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki és kezdeményezte a letartóztatását...

Ismét lángokban a Barátság kőolajvezeték, az ukránok az ’56-osok jelmondatát is belekeverték az ügybe

Augusztus 22-én megint megtámadta Ukrajna a Magyarországot is ellátó...

Tizenéves boszniai cigányok lopott autóval gázoltak halálra egy nőt Milánóban

A 71 éves Cecilia de Astis Milánó utcáin sétálgatott...

Kategóriák

Oroszország nemcsak szóban lép fel a sátánizmus ellen: 1000 rubel bírságot kapott egy Sátánról posztoló lakos

Oroszország tényleg komolyan veszi a sátánizmus visszaverésének fontosságát. A...

A gyanú szerint megölte saját gyermekét a nagydorogi cigányasszony

A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki és kezdeményezte a letartóztatását...

Tizenéves boszniai cigányok lopott autóval gázoltak halálra egy nőt Milánóban

A 71 éves Cecilia de Astis Milánó utcáin sétálgatott...

Ismét nálunk játszik az izraeli válogatott

Hazánk gyarmati státuszát mi sem bizonyítja jobban, mint az...

Bevándorlók társadalmában élünk: a német diákok 75 %-a migráns hátterű

A berlini statisztikai hivatal adatai szerint a gyermekek a...

Az orosz hadsereg áttörte a donyecki Pokrovszk védelmét

Igor Kimakovszkij, a Donyecki Népköztársaság vezetőjének tanácsadója csütörtökön bejelentette,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55