Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Munkásőr Emléktársaság

Siránkozik a Munkásőr Emléktársaság, hogy nem is tapad vér a munkásőrök kezéhez, bezzeg a „nácikéhoz”

A kommunisták folyamatosan hazudnak, és alternatív történelmet találnak ki, pofátlanul átírják a történéseket, és a bűntetteik valahogy soha nem úgy voltak szerintük, mint ahogy azok megtörténtek. Ismételten kommunista bűnöket relativizált az „Ellenforradalom 1956” kommunista oldal, miközben a munkásőröket akarták felmenteni. Szerintük az erőszakszervezet kezéhez nem tapad vér. Valóban?

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel

Nagy siralmak között posztoltak a kommunisták az idei Kitörés Emléktúráról is. Sej László és beteg brigádja szerint ugyanis nagy probléma, hogy a túra egyik résztvevője „a Hunyadi Waffen SS egyenruháját” viselte, a vele túrázó lányon pedig a „német Volkssturm karszalagja látható”. A posztban persze felháborodnak, hogy ezek után csak őket éri támadás, mert „Bizonyára az ideológiával is azonosulni tudnak, ha már ilyen vidáman viselik az egyenruhát. És eközben minket, munkásőr hagyományőrzőket csesztet a fél ország az egyenruha miatt. (Megjegyezzük, hogy a Munkásőrség kezéhez nem tapad vér, a munkásőrök senkit nem gyilkoltak meg a szervezet fennállásának 32 éve alatt).

Tőmondatban írjuk. Hogy az összes csökött kommunista megértse. A Kitörés Emléktúra egy történelmi túra. A pontokon megjelennek szovjet egyenruhák is.

De persze, csak rá kell nézni a sörösüvegvállú kommunistákra, hogy rájöjjünk, még, ha meg is próbálták, soha nem tudtak eljutni a szovjet pontokig. De ehhez már hozzászoktunk, hogy a testnevelésből felmentettek akarják megmondani, hogy mi az a hősiesség. Nekik valószínűleg 3 lépcsőfok megmászása.

De térjünk vissza alaptémánkhoz. A Munkásőrség valóban báránylelkű kedves emberekből állt? Nem éppen. A kádári rendszer terrorjának fenntartásául szolgáló eszközök voltak. De akkor legalább nem tapad vér a kezükhöz? Dehogynem. Ellentétben Sej Lászlóékkal, mi nem sajnáltuk az időt, és pár példát összeszedtünk, hogy bemutassuk a munkásőrök valódi arcát:

  • 1957, Salgótarján: Házkutatásokat tartottak, embereket hurcoltak el és bántalmaztak, hogy megtörjék a forradalom utáni ellenállást.
  • 1957, Budapest, Angyalföld (XIII. kerület): Az egyik első halálos áldozatot követelő eset. Egy munkásőr járőr fegyelmezetlen fegyverhasználat következtében lelőtt egy civil polgárt.
  • Tatabánya: A bányászok és a munkásőrök közötti feszültség itt gyakran torkollott kocsmai verekedésekbe, amelyeknél előkerültek a szolgálati fegyverek is.
  • 1957. április 13., Újpest: A vákuumtechnikai gyár munkásszállásán (Szilágyi u. 26.) a zászlóaljtörzs fegyvermestere ellen indult eljárás, miután részegen fegyverbemutatót tartott, majd azt hitte, hogy üres a fegyver és meghúzta az elsütőbillentyűt, vétlen lövésével lelőtte az egyik ott dolgozó munkást.
  • 1957. május: Egy pesti munkásőr ellen gondatlanságból elkövetett emberölés címen eljárást indítottak, miután a munkásőr fia az apja fegyverével játszott és fejbe lőtte magát.
  • 1957. szeptember, Szerencs: L. L. bányamunkás munkásőr részegen bement a munkásőrség őrszobájára, és ott az ágyra lefeküdt, majd a szolgálatos M. I. munkásőr az ajtót rázárta és távozott. L. felébredt és mivel nem tudta az ajtót kinyitni, egy sorozatlövést adott le a bezárt ajtóra. A folyosón elhaladó S. L. […] lakost hasbalőtte, aki meghalt.
  • 1957, Fejér megye: Nemes Ferenc önálló századparancsnok részegen egy présházba ment bort venni, ahol fegyverével kényszerítette a borászt, hogy adja olcsóbban. Még az éjszaka betévedt egy italboltba, ott felpofozott egy helybélit, utána egész éjszaka mulatott. Éjfél után, miután motorját nem tudta beindítani, pisztolylövésekkel kényszeríttette a mentőautót megállásra, hogy húzassák be.
  • 1957, Fejér megye: J. V. szakaszparancsnok-helyettes végrehajtója volt több polgári személy brutális összeveretésének, és egy kétgyermekes asszonyon nemi erőszakot követett el.
  • 1957 nyara: Többször előfordult, hogy a rendőrök igazoltatni akarták a részeges munkásőröket, akik viszont ennek nem engedelmeskedtek és rátámadtak a rendőrökre.
  • T. J. a Nárcisz expresszóban botrányosan viselkedett és lövöldözött.
  • R. J. a Székely kert vendéglőben botrányosan viselkedett, lövöldözött, majd az intézkedő rendőrre is rálőtt.
  • Sz. Gy. a Hungária úti italboltban lelövéssel fenyegette az ott tartózkodókat.
  • H. L. munkásőr ittasan lövöldözött, majd az őt igazoló rendőrre fogta a fegyverét, aki erre fegyvert használt és lelőtte a munkásőrt.

Az erőszakszervezet fennállásának ideje alatt számos „rendkívüli eset” történt

  • 1957: 251 eset történt, amelyből 46 végződött halállal
  • 1958: 296 eset történt, amelyből 68 végződött halállal
  • 1959: 211 eset történt, amelyből 58 végződött halállal
  • 1960: 128 eset történt, amelyből 40 végződött halállal.

Egy alkalommal már a szovjetek is megelégelték a törvénytelenségeket. 1957 őszén „P. L. munkásőr, Cegléden egy mulatóhelyen szórakozott. Ott volt egy illető, aki szidta a demokráciát, ezért P. mő. figyelmeztette az illetőt, hogy hagyja abba a rágalmazást, a figyelmeztetésre az illető felugrott, P. munkásőrt pofon ütötte, erre P. pisztolyával hármat a levegőbe lőtt. Az esetnél jelen volt egy szovjet tiszt, aki felszólította P-t, hogy adja át a fegyverét. P. nem adta át, mire a szovjet kapitány P. kezét hátracsavarta, közben a pisztoly elsült és P-t eltalálta. ” A munkásőr egy óra múlva meghalt, és maguk a szovjetek is követelték az ügy kivizsgálását – írja Kiss Dávid a Magyar Rendészetben.

Részeges, magukon uralkodni cseppet sem tudók töltötték fel a Munkásőrség sorait, és szolgálták ki a kommunista diktatúrát. Gyökerestül kellett volna az ilyen szervezeteket eltörölni Magyarországon, de természetesen az elsikkasztott rendszerváltás után teljesen rendben van ezeket éltetni…

Források:

  • Kiss Dávid: A Munkásőrség története és előzményei
  • Kiss Dávid: Munkásőrség, „rendkívüli események”, (i)gazságszolgáltatás (Magyar Rendészet 2015/3)
  • Rácz Attila: A Munkásőrség budapesti fegyelmi ügyei 1957–1963

(Szent Korona Rádió)

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.