Mi várható Donald Trump jelenlegi elnöki ciklusától? Erre a kérdésre keresi a választ Leonid Savin, orosz geopolitikus a korábbi amerikai elnökök példáinak felemlegetésével.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Donald Trump visszatérése a Fehér Házba számos hasonlóságot hordoz magában a korábbi amerikai elnökökkel. A legtöbb elemző rámutatott, hogy ez a második alkalom, hogy az elnöki feladatok között szünetet tartó jelölt második ciklusra tért vissza. Az első Stephen Grover Cleveland volt (1885-89 és 1893-97, azaz a 22., illetve a 24. elnök). Ezzel véget ért a Clevelanddel való összehasonlítás. Ő egyébként is a Demokrata Párt színeiben képviseltette magát.
Atilio Boron argentin szociológus egy másik személyre, William McKinley-re, az Egyesült Államok 1897 és 1901 közötti elnökére hívta fel a figyelmet, aki Clevelandet követte. És itt még sokkal több hasonlóságot találunk. McKinley republikánus volt, és az ő idejében az Egyesült Államok jelentősen növelte regionális erejét. A Hawaii-szigeteket annektálták, és megkezdődött a háború Spanyolországgal, amelynek eredményeként Washington megszerezte az ellenőrzést Puerto Rico, Guam, a Fülöp-szigetek és Kuba felett. Különösen érdekes Kuba története, amely abban az időben függetlenségi háborút vívott Spanyolországgal. A kubai hazafiak nem kértek segítséget az Egyesült Államoktól, mert tisztában voltak azzal, hogy az hogyan végződhet (a harmadik függetlenségi háború kezdetén elhunyt Jose Marti is figyelmeztetett erre). Aztán 1898 februárjában az Egyesült Államok a havannai öbölbe vezényelte a U.S.S. Maine csatahajót, amely néhány nappal később váratlanul felrobbant. Természetesen Spanyolországot hibáztatták, annak ellenére, hogy a spanyol fél aktívan részt vett a vizsgálatban.
Trump hasonló kijelentései a Panama-csatorna esetleges elfoglalásáról, Grönland megszerzéséről és Kanada Egyesült Államokba való beolvasztásáról bizonyos párhuzamot von McKinley tevékenységével.
Általában véve Trump és McKinley ilyetén összehasonlítása a Monroe-doktrína 2.0 stratégiáján belül meglehetősen reális a latin-amerikai országok számára.
Van azonban egy másik alak, aki szellemileg és időben is közelebb áll Trumphoz. És Oroszország részéről a negatív tapasztalatok fényében ő is bizonyos óvatosságot vált ki. Ez Ronald Reagan. Trump ráadásul személyesen is ismerte Reagant, és politikai példaképének tekintette. Milyen hasonlóságok vannak e vezetők között? Először is, mindketten politikai outsiderek voltak, de képesek voltak megnyerni az amerikaiak többségének szavazatát. Mindkettőjük ellen merényletet követtek el (Reagan súlyosabban megsebesült, mint Trump, aki csak egy karcolással a fülén megúszta).
Még a „Make America Great Again” is a Reagan-korszakból származik. Reagan a vámháborúk tekintetében 100%-os vámokat vetett ki a japán elektronikai eszközökre, ezzel gyakorlatilag korlátozta a szatellit állam áruforgalmát. Trump ugyanezt tette, csak szélesebb körben.
Donald Trump „Vaskupola Amerikáért” kezdeményezése, amely a rakétavédelmi rendszer felülvizsgálatán és az amerikai űrerő bevonásán alapul (amelyet Donald Trump első elnöki ciklusa alatt hoztak létre), egyértelműen Ronald Reagan stratégiai védelmi kezdeményezését idézi. Bár még az 1980-as években ez a kezdeményezés a semmibe fulladt, és csak a védelmi vállalkozók profitáltak belőle. A Szovjetunióval való enyhülés a fegyverkezés csökkentéséhez, majd a Szovjetunió összeomlásához vezetett. Ekkor már nem volt szükség a szovjet atomrakéták elleni védelemre, és az Egyesült Államok közvetlenül ellenőrizte azok megsemmisítését, valamint az akkor még meglévő hordozórakéták és robbanófejek exportját a független Ukrajnából, Fehéroroszországból és Kazahsztánból.
Az Egyesült Államok és Oroszország között jelenleg folyó tárgyalások azt a kérdést is felvetik, hogy nem fordulhat-e elő ismét hasonló forgatókönyv, amikor Washington jó szándékkal olyan orosz technológiákat (például hiperszonikus hordozórakétákat) kezd átvenni, amelyek az Egyesült Államokban nem állnak rendelkezésre. Nem véletlen, hogy az első Rijádban folytatott megbeszélések után a világűrben való együttműködésről beszéltek. Az erőforrásokhoz való hozzáférés az Egyesült Államok másik lehetséges érdeke, és szintén az Északi-sarkvidéki együttműködésről szóló nyilatkozatoknak lehet ez a kiinduló álláspontja Washingtonban.
Van egy másik közös jellemző, ami nem nyilvánvaló, de nagyon fontos a döntések meghozatalakor. Ez a vallás. Ronald Reagan és Donald Trump protestáns presbiteriánusok, és hajlanak a legfurcsább formákhoz. Így Reagant a diszpenzacionalisták egy szektája magasztalta, akik a hidegháború idején sajátos módon értelmezték az Egyesült Államok és a Szovjetunió szembenállását, és az apokalipszist az atomháborúhoz kötötték. Nézetük szerint az Isten által kiválasztott amerikaiak és néhány izraeli csodával határos módon megmenekülnek az Armageddon után, ami után egyetemes jólét lesz. Általánosságban elmondható, hogy a diszpenzacionalizmus a különböző értelmezéseiben egyfajta polgárvallássá vált az Egyesült Államokban, ahol követői Washington minden külpolitikai intézkedését, beleértve a katonai beavatkozásokat is, azzal igazolják, hogy minden „az egész emberiség javára” történik.
Donald Trump hasonló nézeteket vall, és személyes „gyóntatója” a tévés evangélista Paula White. Most ez a szoknyás pásztor vezeti a Fehér Házban létrehozott Fehér Házi Hit Irodát. Nyilatkozataiból, valamint a Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel február elején tartott találkozóján tett kijelentéseiből ítélve a keresztény cionisták egyik csoportjához tartozik. Az pedig, hogy Donald Trump támogatja Izrael palesztinok elleni fellépéseit, megerősíti azt a tényt, hogy a politikai döntések mögött vallási nézetek is állhatnak.
A Reagan és Trump politikája közötti talán legjelentősebb különbség a migráció kérdése. 1986. november 6-án Ronald Reagan aláírta a bevándorlási reformról és ellenőrzésről szóló törvényt. Ennek a törvénynek a legjelentősebb hatása az volt, hogy lehetővé tette, hogy azok a bevándorlók, akik 1982. január 1-je előtt illegálisan léptek be az Egyesült Államokba, a bírságok és a be nem fizetett adók megfizetése ellenében legális státuszért folyamodhassanak. Ez a rendelkezés, amelyet Reagan maga „amnesztiának” nevezett, lehetővé tette, hogy mintegy 3 millió bevándorló 185 dollár befizetésével, „jó erkölcsi tulajdonságok” bizonyításával és az angol nyelv elsajátításával legális státuszt kapjon.
1980 és 1990 között, azaz a nyolcéves Reagan-kormányzat idején, az Egyesült Államokban a külföldön született népesség 14,1 millióról 19,8 millióra nőtt. Ez a változás a latin-amerikaiak számának 4 millióval és az ázsiaiak 2,4 millióval való növekedését, valamint az európaiak számának közel 800 000 fővel való csökkenését érintette.
Donald Trump pontosan az ellenkezőjét teszi. Második hivatali idejének első napjaiban pedig az Egyesült Államok több ezer illegális bevándorló kitoloncolását kezdte meg.
Meg kell azonban jegyezni, hogy akkoriban más volt a geopolitikai kontextus és másak voltak a célok is. Reagan alatt megtörtént a honosítás, és az Egyesült Államok befogadta az ellenséges ideológiájú országokból érkező migránsokat, mint rendszereik áldozatait. Most más a helyzet, és úgy tűnik, hogy Trump döntése mögött egy egész sor ok húzódik meg. Az egyik az, hogy csapást mér a demokraták választói bázisára, akik az illegális migránsokat használták fel befolyásuk bővítésére. A végrehajtói korrupció is összefüggő téma, és Elon Musk, mint az újonnan létrehozott hatékonysági osztály (DOGE) vezetője, aktívan foglalkozik ezzel a kérdéssel.
Mindenesetre a világ sem McKinley, sem Reagan alatt nem volt nyugodt, és az Egyesült Államok kemény intézkedéseket alkalmazott ellenségeivel és szövetségeseivel szemben egyaránt. Fel kell készülni egy hasonló forgatókönyvre Donald Trump alatt is.
(Oriental Review nyomán Szent Korona Rádió)