szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Toroczkai Kárpátalja és a Pride ügyét is számon kérte Orbánon

A miniszterelnök párhuzamos valóságban él, vagy megkezdődött a választások előtti osztogatás – reagált a miniszterelnök felszólalására Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője, írta meg a kuruc.info.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Jelezte: a pártja minden családokat segítő intézkedést támogat, ugyanakkor a kormányfő nem beszélt az egyre növekvő számú meddő párokról, akiket szintén segíteni kell.

Toroczkai felhívta a figyelmet arra, hogy 4 év alatt 84 százalékkel emelkedtek az élelmiszerárak, ami szerinte nem kizárólag a kereskedők miatt van, hanem, főként a kormány gazdaságpolitikája az oka. Felvette a kormány felelősségét a forint árfolyamának alakulásában, és kárpótlást követelt a végrehajtói maffia áldozatai számára. Kijelentette: fel kell lépni keletről és a nyugatról “guruló pénzek” ellen is.

Korrupcióellenes ügyészség felállítását vetette fel, a buzifelvonulással kapcsolatban pedig azt kérte a kormányfőtől, ígérje meg, hogy nemcsak idén, hanem soha többet nem lesz ilyen rendezvény Magyarországon.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban azt kérdezte Orbán Viktortól, hogy amikor az Egyesült Államok elnökével vagy Oroszország elnökével beszél, felvetette-e egyetlenegyszer is Kárpátalja önrendelkezésének kérdését.

Toroczkai László így kommentálta az AfD látogatását Orbánnál

( Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55