vasárnap, március 16, 2025
4.9 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Börtönnel és kitoloncolással vetnek véget a migráns németországi “nyaralásának”, azaz agresszív tombolásának

Bár Németország a migránssimogatásáról híres, van még, ami nekik is sok. Ezúttal egy kiemelkedően beilleszkedő polgártárssal volt dolga a németeknek. Azt állították, hogy a néger csak nyaralásképp tartózkodik Németországban, ezalatt pedig sorozatos bűncselekményeket követett el, többek közt megharapott egy eladót.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Köpésvédő maszk, bokabilincs és számos biztonsági őr, akik folyamatosan felügyelték a rendkívül agresszív fekete-afrikai férfit. A lüneburgi kerületi bíróság tárgyalása olyan volt, mintha A bárányok hallgatnak című thriller képsorai elevenedtek volna meg – írta a Junge Freiheit.

Kivéve, hogy a harmincéves, bissau-guineai Sadjo S.-ből hiányzik Anthony Hopkins humora, és nyíltan kimutatja agresszivitását. Amint behozták a tárgyalóterembe, Sadjo S.

sikoltozni kezdett, tolmácsát rasszistának, a bírót pedig kábítószer-kereskedőnek nevezte.

Az afrikai migránst többször is ki kellett vezetni a tárgyalásról, de korábban megállapították, hogy nincs pszichés fogyatékossága, egyszerűen megpróbálja megzavarni a tárgyalást.

A bűnöző már előre világossá tette, hogy számos bűncselekménye során

egyszerűen nem ismeri el a németországi jogrendszert.

Az ügyészség által megvádolt 51 bűncselekményből kilenc miatt állt a lüneburgi büntetőbíró elé. Ezek olyan bűncselekmények, amelyek harminc napon belül történtek.

„Csak nyaral itt”

Sadjo S. többek között a lüneburgi üzleteket terrorizálta és agresszív viselkedésével nyugtalanította a lakosságot. Egyszer nem akart egy pékségben fizetni, máskor egy másik pékségben

elkapott és megharapott egy eladónőt.

“Az arcomba köpött, megragadta a hajamat és az orromba verte az arcát. Csak próbáltam megvédeni magam. A második alkalommal többször megharapott”

– vallotta a sértett a bíróságon.

Több étterem üzemeltetője kifejtette a bíróságon, hogy a fekete-afrikai ételt és italt rendelt, majd fizetés nélkül távozott az étteremből. Egy rendőrnő tanúként azt vallja, hogy

Sadjo S. ujjával a szemébe bökött és megütötte.

A felháborodott helyiek tekintettel a migráns által elkövetett számos bűncselekményre és erőszakra való hajlandóságára tartanak a további bűncselekményektől. Még a Zöldek bevándorláspárti helyi polgármestere is aggódik az illegális migránsok miatt.

Az erőszakos migránsnak már el kellett volna hagynia az országot, de a bíróság azonban egy héttel ezelőtt elutasította a kerületi hatóság kérelmét a kitoloncolásra váró fogva tartására. A bíróság szerint erre nem volt ok, ami után a fekete-afrikai férfit ismét szabadlábra helyezték, hogy aztán azonnal ismét bűncselekményt kövessen el a város üzleteiben.

Nem tűrik tovább

A fekete-afrikai migráns féktelen agresszivitását látva a bíró elborzadt. Ilyet még soha nem tapasztalt 26 év szolgálati ideje alatt

– mondta a büntetőbíró, aki most úgy döntött, hogy a férfinak tizenkét hónapos börtönbüntetést kell letöltenie, de március 20-ig el kell hagynia az országot.

A kerületi bíróság szóvivője szerint a kitoloncolás minden feltétele teljesült. A repülés során a harmincéves férfit ha kell, leszedálják, hogy a repülés minden érintett számára biztonságos legyen.

Baloldali politikus juttatott be migránsokat Olaszországba

11 éves kislány a migráció újabb áldozata Hollandiában

(Magyar Nemzet nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Befellegzett a Szabad Európa Rádiónak – Trump megvonta az USA támogatásait

Az Egyesült Államok által finanszírozott médiacsatornák – köztük a...

Macron továbbra is az oroszok presszionálásában látja a sikert, mert az eddig is annyira bevált

Emmanuel Macron francia elnök szerint egyértelműnek kell lennie a...

Sovinizmus: Egy törvénytervezet szerint meg sem lehetne szólalni oroszul az ukrán iskolákban

Egyre erőteljesebb Ukrajnában az orosz-ellenes sovinizmus. Most az orosz...

Marco Rubio: A dél-afrikai nagykövetet nem látják szívesen az USA-ban

A pénteki napon Marco Rubio amerikai külügyminiszter X bejegyzésében...

Kategóriák

Befellegzett a Szabad Európa Rádiónak – Trump megvonta az USA támogatásait

Az Egyesült Államok által finanszírozott médiacsatornák – köztük a...

Macron továbbra is az oroszok presszionálásában látja a sikert, mert az eddig is annyira bevált

Emmanuel Macron francia elnök szerint egyértelműnek kell lennie a...

Sovinizmus: Egy törvénytervezet szerint meg sem lehetne szólalni oroszul az ukrán iskolákban

Egyre erőteljesebb Ukrajnában az orosz-ellenes sovinizmus. Most az orosz...

Marco Rubio: A dél-afrikai nagykövetet nem látják szívesen az USA-ban

A pénteki napon Marco Rubio amerikai külügyminiszter X bejegyzésében...

Lakatos Márk nem nyilatkozik, hiába adott neki lehetőséget Ábrahám Róbert

Ábrahám Róbert Lukács Adorján társaságában megpróbálta megiterjúvolni a pedofil...

Gaudi: “Küldetésünk, hogy az igazságosság és szabadság mellett kiálljunk!”

Dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője fogalmazta...

Komjáthy Jenő: Magyar vagyok

Komjáthy Jenő (1858 – 1895) versét ajánljuk március idusára....

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55