szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Novák Előd: Hány szabadkőműves páholyt támogatnak még, Miniszterelnök Úr?

Korábban mi is megírtuk, hogy a Fidesz nyíltan támogat szabadkőműves páholyokat, többek között azt is, amit Schmidt Mária vezet. A Mi Hazánk képviselője ismét erről kérdezte a kormányt.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

“A B’nai B’rith Budapest Páholy holnapján, a szabadkőműves bnaibrith.hu oldalon immár nemcsak a Nemzeti Együttműködési Alap, hanem a Miniszterelnökség logója is szemérmetlenül ott szerepel támogatóként” -állapítja meg Novák.

A kreatív akcióiról elhíresült képviselő egy korábbi kérdésének említésével folytatja:

“Milyen jogi személy áll a Napraforgó páholy mögött? Az elmúlt években mekkora állami támogatást kaptak a páholyok és pontosan milyen célra?” Orbán Balázs válaszul ezt hazudta március 18-án: „Az ön által Napraforgó Páholyként említett szerveződés egyrészt nem civil szervezet, másrészt a Nemzeti Együttműködési Alapból semmilyen támogatást nem kap.”

“Hiába hivatkoztam a napraforgopaholy.hu oldalon a Támogatók rovatban megjelenő állami logókra, csak annyi következménye lett, hogy később csendben módosították az oldalt, most már szerepel ott egy bizonyos „Napraforgó Kultúrális Hagyományőrző Egyesület”. Bár a kulturális szót még nem tudják leírni helyesen, de mégis pontosan miért támogatja a kormányzat ezt a szervezetet? Melyik évben mennyi pénzt kapott? -fejezi be az emlékeztetőt.

Majd konkrét kérdéseket szegez a miniszterelnöknek:

“Melyik évben mennyi állami pénzt és miért kapott a bnaibrith.hu oldalon elérhető szabadkőműves páholy, és pontosan milyen jogi személy áll mögötte? Hány szabadkőműves páholyt támogatnak még, mit titkolnak?”

“Tud-e róla, hogy május 25-én a fertődi Esterházy-kastélyban titkosnak szánt Hármas Nagypáholyi Találkozót tartanak? Figyeli-e őket a magyar titkosszolgálat, vagy csak minket?”

Végül Novák felháborodását fejezi ki, hiszen ezek a páholyok bizonyítottan az Új Világrend kialakításáért küzdenek, ezért támogatás helyett inkább a megszüntetésüket tudná elképzelni.

A szabadkőművesség és a római katolicizmus nem fér össze

Szabadkőműves páholyt vezet a Fidesz egyik fő ideológusa?

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55