kedd, február 11, 2025
-0.9 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Érdekeket sért a korrupció feltárása – Bíró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke (interjú)

Biró Ferenc Pál, az Integritás Hatóság hivatali visszaéléssel gyanúsított elnöke az ATV szerdai Egyenes beszéd című műsorában cáfolta az ellene felhozott vádakat, és kijelentette, hogy amint lezajlik a vizsgálat az üggyel kapcsolatban, rá fognak jönni, hogy nem történt semmi olyan, amivel őt vádolják. Egyértelmű – bár nem mondja ki-, hogy politikai leszámolást, bosszút láthatunk a Hatóság munkája miatt, és tipikus az eset: a rogáni propagandagépet beindult és a lejáratás eszközéhez nyúltak. A “miértek” az érdekesek, hogy miért pont most? Erre is választ kapunk az interjúból: Rogán körét sértette a Hatóság munkája.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Biró Ferenc Pál az ATV Egyenes beszéd című műsorában közölte, hogy nem szívesen kommentál egy folyamatban lévő büntetőügyet, de mint mondta, a napokban sok valótlanság jelent meg a sajtóban, továbbá van egy intézmény mögötte, aminek az embereit meg kell védenie, azért nyilatkozik mégis. Hozzátette, hogy a munka, amit végeznek, tehát a korrupció felderítése olyan érdekeket sért, hogy „ebből azért tud lenni ilyen fennakadás”.

Én az elnökként vagyok itt, az Integritás Hatóság elnökeként vagyok itt. Ez a hatóság büszke arra, és az alappillérei között van, hogy pártatlan, objektív, semmiképpen nem politikai aktor. Én sem vagyok az, a kollégáim sem azok, és a hatóság sem az. Nem szeretnénk bevonulni egy politikai térbe

– jegyezte meg.

Biró Ferenc Pál megerősítette, hogy mielőtt gyanúsítani kezdték, Rogán Antal hivatala, a Nemzeti Kommunikációs Hivatal ellen indítottak vizsgálatot, de további információt nem közölt ezzel kapcsolatban.

Kijelentette, hogy az Integritás Hatóság nem bérelt autót a családtagjainak, valamint bizarrnak nevezte azt a feltételezést is, hogy a hatóság pénzén épített volna kerítést a háza köré, és hogy számos átalakítást végzett volna a házán. Azzal kapcsolatban, hogy hivatali visszaéléssel gyanúsítják, elmondta,

amint megtörténik a vizsgálat, rá fognak jönni, hogy ilyen nem történt, valamint azt is kijelentette, hogy amivel őt vádolják, az nem korrupció.

Elmondta, hogy a hivatal munkája példaértékű, és bár sok kritikát kapnak, de komoly szakemberekkel dolgoznak együtt. Hangsúlyozta, hogy nem hálás feladatot kaptak, de ez nem baj, hiszen mindenki tisztában van vele, hogy ez a munka ilyen jellegű. A hatóság egyik legnagyobb sikerének tartja, hogy felépítettek egy nemzetközileg is elismert antikorrupciós hatóságot. Mint mondta, hiánypótló munkát végeznek, és rámutatnak fontos problémákra. Azokat a kijelentéseket, miszerint a légkör náluk toxikus volna, visszautasította.

Lehet, hogy kívülről úgy néz ki, hogy ez egy toxikus munkakultúra, jelentem tisztelettel belülről én azt látom, hogy az emberek mosolyognak, amikor mennek a folyosón. És én büszke vagyok a kollégáimra

– jelentette ki.

Elmondta, hogy van a szervezeten belül, ahol nagyon autokratikusan vezet, de szerinte egy ilyen szervezetet nagyon nehéz konszenzusosan, demokratikusan építeni. „Én azt gondolom, hogy amit mi letettünk az asztalra a vezetőtársaimmal együtt, az példaértékű, és én úgy tudok végigmenni a folyosón, hogy minden kollégámnak a szemébe tudok nézni” – emelte ki.

A műsorvezető azon megjegyzésére, hogy elvesztette volna a kormány bizalmát az ügy kirobbanása óta, csak annyit közölt, hogy ezt most nem tudja kommentálni.

A vádak

Központi Nyomozó Főügyészség jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatta ki az Integritás Hatóság (IH) elnökét, Biró Ferencet, aki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy kifejezetten a személyét támadták, így a gyanút alaptalannak nevezte, és ellene panasszal élt.

Nem sokkal később a hatóságok több helyszínen is házkutatást végeztek, majd a kormányközeli médiumok azonnal hadjáratot indítottak Biró Ferenc Pál ellen, aki hétfőn közösségi felületén is reagált a vádakra.

Így szivárognak el az uniós pénzek: Tízmilliárdos túlárazást találtak egy projektben

Betett a NER-nek az Integritás Hatóság? Házkutatást tartott a főügyészség

Legfrissebb

Elege lett a buszsofőrnek, helyre lett rakva a részegen balhézó utas

Egy szolnoki buszsofőr megunta a pályaudvar környékén részegen randalírozó...

Rekord közelében volt a magyar népességfogyás 2024-ben

Néhány napja tette közzé a KSH a 2024-es születési...

Továbbra is deportálná Gázából Trump a palesztinokat, hiába ellenkezik az egész Közel-Kelet

A Foxnak adott interjút Donald Trump, melyben beszél a...

Cigány gyermekszeretet legendája: Négy unokájukat erőszakolták meg a cigány nagyszülők a szülők tudtával

Gyomorforgató történet derült ki egy idős nyírábrányi cigány párról,...

Lemondott Iohannis – Ideiglenes államfője lesz Romániának

Mivel kezdeményezték a felfüggesztését, ezért inkább lemondott a megismételt...

Kategóriák

Elege lett a buszsofőrnek, helyre lett rakva a részegen balhézó utas

Egy szolnoki buszsofőr megunta a pályaudvar környékén részegen randalírozó...

Rekord közelében volt a magyar népességfogyás 2024-ben

Néhány napja tette közzé a KSH a 2024-es születési...

Cigány gyermekszeretet legendája: Négy unokájukat erőszakolták meg a cigány nagyszülők a szülők tudtával

Gyomorforgató történet derült ki egy idős nyírábrányi cigány párról,...

Lemondott Iohannis – Ideiglenes államfője lesz Romániának

Mivel kezdeményezték a felfüggesztését, ezért inkább lemondott a megismételt...

Cionista pártcsalád lesz hivatalosan a Patrióták: jön a Likud partnersége

Izrael gátlások nélküli képviselete meg van az Európai Unióban...

LMBTQP főhadiszállást hozhatnak létre Budapesten

Egymilliárd forinttal támogatja meg a főváros a civilek azon...

Dugin: A trumpizmus forradalma – Mit várhatunk a cionista showmantől? (I. rész)

Dugin készített egy összeállítást még Trump beiktatása előtt, melyben...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55