csütörtök, július 3, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Érkezik a “forradalmi” biometrikus fizetés a boltokba

A JP Morgan biometrikus termináljai az arcfelismerés és tenyérvéna-azonosítás segítségével forradalmasíthatják a kiskereskedelmi tranzakciókat – adta hírül az economx.hu. Az amerikai nagybank bemutatta, és a tervek szerint idén az Egyesült Államokban már piacra is dobja két szabadalmaztatott, új fejlesztésű biometrikus fizetési terminálját.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A cég, melynek két legfőbb részvényese a Vanguard és a BlackRock, már több mint egy éve folytat kísérleti projekteket a biometrikus fizetési technológia terén. Eme fejlesztések eredményeként mutatták most be a JP Morgan Paypadet, egy fizetésekre fejlesztett tabletet, valamint a JP Morgan Pinpadet, egy fizetési terminált.

Természetesen ezúttal is a “kényelmünkre” és a “biztonságunkra” hivatkozva igyekeznek eladni számunkra a “forradalmian új technológiát”, mely a chipes, érintés nélküli vagy QR-kódos fizetésen túl immáron lehetővé tenné a beépített arcfelismerő és infravörös tenyérvéna-kamerák használatát, amelyek biometrikus hitelesítést tennének lehetővé.

A Goode Intelligence piackutató cég előrejelzése szerint a biometrikus fizetések piaca jelentős növekedés előtt áll.

A globális biometrikus fizetések értéke 2026-ra várhatóan eléri az 5,8 milliárd dollárt, a felhasználók száma pedig meghaladhatja a hárommilliárd főt

– áll a cég jelentésében.

Technokrácia: Agyba ültetett Neuralink chippel is lehet Counter Strike-ozni

( Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Meglátogatták a Balázsékat a “jófej” vármegyések

A HVIM-et vette a szájára a Rádió1, konkrétan a...

Itt tanít a gyerekekre LMBTQP-lobbit erőltető, Pride-on vonagló tanár

Lényegében leuralta a közösségi médiát egy felvétel az idei,...

A buzeránsokat védi a hazai főrabbi

Frölich Róbert országos főrabbi kiállt amellett, hogy Magyarországon teret...

Oroszország is példát mutat – Náluk nincs helye az LMBTQP-lobbinak

Orbán Viktor mestertervével megszervezte az eddigi legnagyobb Budapest Pride-ot....

Kategóriák

Drogterjesztő cigányok kezén kattant a bilincs Salgótarjánban

Egy 45 éves férfi és a 43 éves felesége...

A paraszti gasztronómia királya: a rég elfeledett slambuc

Nemcsak olcsó és finom, de pár alapanyagból elkészíthető ételről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55