szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A Vatikán LMBTQP-eseményt tett szentévi naptárába

Reménykedünk benne, hogy csupán figyelmetlenségről van szó. A Vatikán LMBTQP-eseményt tüntetett fel 2025-ös szentévi naptárában, mely előtt értetlenül állnak mind a normalitást képviselő, mind a szélsőliberális csoportosulások.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A Vatikán egy olyan csoport által szervezett eseményt is felvett a 2025-ös római katolikus szentév hivatalos naptárába, mely “LMBT katolikusokból” áll, írja a Reuters.

Az olasz „La Tenda di Gionata” (Jonathan sátra) csoport 2025 szeptemberre tervezett zarándoklata szerepel a jubileumi év több száz eseménye között, amelyekre várhatóan 32 millió turista érkezik majd Rómába. A csoport célja az LMBTQP személyek egyházon belüli befogadásának előmozdítása.

Egy vatikáni tisztviselő a Reutersnek azt mondta, hogy a csoport felvétele a naptárba nem jelenti a rendezvény támogatását is, bár nekünk ez kissé ellentmondásos kijelentés.

„Amint megbizonyosodunk arról, hogy van helye, beillesztjük a zarándoklatot az általános naptárba”

– mondta Agnese Palmucci, az eseményeket szervező vatikáni evangelizációs iroda szóvivője, tehát nem a programpont eltávolítása felé hajlik. A döntést, miszerint a Vatikán LMBTQP-eseményt vett fel a naptárba, Ferenc pápához kötik, habár az a hír is ferdítés volt, hogy azt mondta, a homoszexuális párokat meg kell áldania a papoknak.

Szentév általában 25 évente van, a 2025-ös témája a „remény zarándokai” lesz. Az eseményre Róma is készül, a város nagy része építkezik, műemlékeket állítanak helyre, utcákat javítanak meg. Ezen év akár az Istenhez való nagyobb közeledést is jelenthetné, azonban a fentebb említett lépés pont ennek az ellenkezőjét hordozza magában.

Ferenc pápa: Túl sok buzeráns van már az egyházban

Ferenc pápa elvesztette a kontrollt liberális forradalma felett

Erőteljes fellépést ígér a pedofil papok ellen a Vatikán

(Pinkdex nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55