szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Magyar Péter a deviánsok örökbefogadásának húrjait pedzegeti

Magyar Péter szerencsi lakossági fórumán elhangzott szavaiból kiolvasható, hogy a nevelőotthonok borzalmas helyzetének javítása helyett szerinte inkább oda kellene adni a szerencsétlen gyermekeket a homoszexuális pároknak, akikről nem mellékesen jelentős arányban derül ki, hogy pedofilok.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Nemrég a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Szerencsen tartott lakossági fórumot Magyar Péter. Az esemény után a politikus a 444-nek adott interjút, mely során szóba került az azonos nemű párok örökbefogadása is.

„Ha mi jövünk, akkor mindenki úgy él, ahogy szeretne, azt szeret és úgy, ahogy szeretné. Egészen addig, amíg ezzel nem sért jogszabályt vagy másokat. Az, hogy ebbe mi fér bele, az társadalmi kérdés”

– nyilatkozta a lépten nyomon népszerűséget kereső Magyar Péter a 444-nek.

Hozzátette:

„Ha azt kérdezi tőlem, hogy egy gyerek hol van jobb helyen, egy negyvenfős átmeneti befogadóállomáson, ahol soha senki nem mesél neki esténként, vagy senkitől nem kap megértést, vagy nem hallgatja meg; vagy egy azonos nemű párnál, akkor biztosan azt mondom, hogy a második. De nem Magyar Péter fogja ezt eldönteni, én nem vagyok egy erkölcsi orákulum, ez talán már kiderült a rólam lejött összevágott, manipulált felvételekből, és nem is szeretném magamnak vindikálni a jogot, viszont lesz egy olyan közösségünk és országunk, ahol az ilyen kérdéseket meg lehet vitatni.”

Jól látható tehát, hogy a TISZA Párt elnöke bár próbálta kikerülni a választ, végül mégiscsak kifejezésre juttatta, hogy nyitva hagyja a kérdést, adott esetben lehetővé tenné, hogy a homoszexuálisok is fogadhassanak örökbe gyereket Magyarországon.

Az inkrimált rész az alábbi videóban 11:18-nál kezdődik:

Hamis tanúzás az Osváth Zsolt botrányban

Csecsemőkről készített pornográf felvételeket a transz pedofil

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55