Elbúcsúzhatunk a patkánymentes Budapest korszakától? Az utóbbi hónapokban egyre többen jelentenek rágcsálóészleléseket a fővárosban, ami véget vethet a világon egyedülálló, fél évszázados patkánymentes időszaknak. A veszélyes jelenség mögött komoly problémák húzódnak – itt az ideje feltenni a kérdést: miért szaporodtak el újra a patkányok, és hogyan lehet megállítani őket?
Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Véget ért a fél évszázados idilli helyzet, hogy Budapest az egyetlen patkánymentes milliós nagyváros a világon. Az utóbbi hónapokban ugyanis megszaporodtak a lakossági észlelések, méghozzá nem is kicsit: a Főpolgármesteri Hivataltól az Index által kikért adatok szerint
a 2023-as év azonos időszakához képest nyár derekáig, 40-50 százalékkal több bejelentés érkezett
a Fővárosi Önkormányzat patkánybejelentő oldalára. Tavasszal a tavalyi 898 észlelés idén 1366-ra, nyár elején az előző évi 1010-ről 1585-re, nyár derekán pedig 1070-ről 1403-ra emelkedett. Ezért, ha eddig nem volt benne biztos, mit látott átszaladni maga előtt, de mintha nagyobb lett volna egy egérnél és hosszú farka volt – ahogy azt többen is jelezték nekünk –, akkor jó eséllyel patkányt látott.
Volt már hasonló helyzet öt évvel ezelőtt is, amikor sokan patkányinváziót kiáltottak. Akkor is megugrott az észlelések száma (tíz hónap alatt 10 ezerre) és olyan történetek hoztak frászt a polgárokra, mint hogy egy egész zuglói óvodai csoportnak kellett otthon maradnia a falban járatot vájó és ott motoszkáló patkány miatt; egy II. kerületi társasházban a WC lefolyócsövén mászott fel a rágcsáló, és kijött a kagylóból; az erkély ablakredőnyén csimpaszkodva percekig bebámult egy első emeleti lakásba egy méretes egyed; de meglátogatta egy V. kerületi társasház emeleti lakását is, ahol szétrágta a konyhabútor alatt futó vízvezetékeket és a kábeleket; és lefotóztak egy példányt az egyik VIII. kerületi egészségügyi intézményben is.
Miért irtózunk tőlük ennyire?
Hogy az otthonokba behatoló patkányok látványától mindenkiben megáll az ütő, az teljesen érthető (talán csak a házikedvencként patkányt tartók alig észrevehető szubkultúrájának különc tagjai kivételek ez alól). De miért okoz ekkora riadalmat, ha feltűnik egy vándorpatkány (Rattus norvegicus) – merthogy többnyire ezzel a fajjal találkozhatunk idehaza – egy nagyváros utcáin vagy a vidéki házak körül? Hiszen évszázadok óta társbérletben élnek a haszonállatokat tartó, növényeket termesztő, rengeteg hulladékot termelő, és számukra kuckós réseket, odúkat, zegzugokat, csatornákat kialakító, letelepedett emberekkel.
Legfőképpen azért, mert betegségek, járványok fő terjesztőiként tartjuk őket számon, ezért valósággal viszolygunk tőlük. Az 1340-es években Európa lakosságának harmadát-felét megölő brutális pestisjárványért, a fekete halálért is a patkányokat tették felelőssé. Igaz, nem a mostanában sűrűbben szemünk elé kerülő vándorpatkányokat, hanem a gabonatárolókat, éléskamrákat, padlásokat kedvelő házi patkányokat (Rattus rattus), amelyeket a később Európába behajózó, valamivel testesebb, agresszívebb és szaporább vándor rokon mára szinte teljesen a háttérbe szorított.
A történelem formáló, a reneszánsznak megágyazó, nagy európai pestisjárványt tehát nem ez a faj okozta, amivel mi találkozunk.
A vándorpatkányok inkább a pincéket, ólakat, csatornákat, és mivel jó úszók, a víz közeli területeket szeretik. Szürkületkor előbújnak és szüntelenül mozgásban vannak, naponta egy kilométert is megtehetnek. Vizeletük, nyáluk és ürülékük úgyszintén betegségek egész sorát terjesztheti (akár a fertőzött levegőn keresztül is): kiütéses tífuszt, a lázzal, kötőhártyavérzéssel és akár szívritmuszavarokkal is járó leptospirózist, vagy belső szervekben vérzést okozó vírusos haemorrhagiás lázat. Hogy a patkányharapási láz, a spirillózis okozta (kezelés nélkül 13 százalékban halálos) fertőzésről ne is beszéljünk.
Alapvetően rejtőzködő életet élnek, de szorult helyzetekben, vagy ha nagyon éhesek, akkor támadhatnak is.
Tavaly egy hatéves gyereket harapott meg egy lakótelep mögötti füves területen, Kapuváron. A kislány veszettség elleni oltássorozatot kapott. Idén pedig egy pár hónapos csecsemőt a Pest vármegyei Ócsán.
Így lett patkánymentes Budapest
Akkora egészségügyi és anyagi nyomás alatt tartotta Budapestet a több mint kétmilliósra becsült patkánysereg, hogy a Közegészségügyi és Járványügyi Állomás (Köjál) nyomására a Fővárosi Tanács 1969-ben pályázatot hirdetett patkányirtásra, amelynek egyik legfontosabb kitétele az volt, hogy a nyertesnek hosszú távon is szavatosságot kell vállalnia a munkájáért. Addig ugyanis hiába költöttek évi 20 millió (akkori) forintot a fővárosi költségvetésből, mintha nem tettek volna semmit: a rágcsálók okozta károkat ennek hússzorosára, évi 400 millió forintra becsülték (ez mai értéken körülbelül 40 milliárd forintnak felel meg). Egy patkány ugyanis 12 kilogramm élelmiszert eszik meg évente, kétmillió rágcsáló pedig 24 ezer tonnát, ami már (nép)gazdasági nagyságrendű tétel volt. Ehhez jött még az épületekben, közművekben, például telefonkábelekben okozott tetemes kár. A gyilkos fertőzésekről nem is beszélve.
A nyertes az első hazai nagyüzemi csirketenyésztő vállalat, a Bábolnai Állami Gazdaság volt, ahol saját bőrükön érezték, mennyire imádják a patkányok az akkor innovatívnak számító fűtött, zárt istállókat és a tápláló takarmányokat, így az elsők között ismerkedtek meg (kényszerűségből) a nagyszabású patkányirtás hatékony fogásaival.
Először is megvették a német Bayer gyógyszercégtől egy vérérzékenységet okozó vegyszer licencét, és ellenállhatatlan csalétekként a szert tejporral, zabpehellyel és kukoricaliszttel keverték. Majd kidolgozták a haditervet: a fővárost három szektorra osztották és szisztematikusan végigjárták az összes épületet, telket, csatornát. A kihelyezett mérgeket és a patkányokra utaló nyomokat pedig rendszeresen ellenőrizték.
Pont ez volt a siker kulcsa: a rendszeres ellenőrzés és megelőzés. Az időszakos mérgező kampányok – amint az korábban kiderült – önmagukban mit sem érnek.
Minden idők legnagyobb átfogó patkányirtó hadművelete majdnem két évig tartott, kerületről kerületre, városrészről városrészre, házról házra, csatornáról csatornára, mire 1972 decemberében ünnepélyesen ki lehetett mondani: Budapest patkánymentes!
Persze ez nem azt jelentette, hogy írmagjuk sem maradt, csak annyit, hogy számuk 20 ezer alá csökkent. Ezért nem okoztak már számottevő anyagi kárt, nem jelentettek egészségügyi kockázatot, és nem riogatták jelenlétükkel a lakosságot. Ahhoz, hogy ez az idilli állapot így is maradjon, szakadatlanul ellenőrizni kellett a legveszélyesebb gócpontokat, és ha a szükség úgy hozta, közbe kellett avatkozni.
Olyanok, mint a négy lábon szaladgáló biológiai fegyverek, és ez a tulajdonságuk már önmagában is meghatározza a viszonyunkat hozzájuk. Ám mindezt azzal tetézik, hogy mindenevőként súlyos károkat okoznak az élelmiszerkészletekben. Eredetileg magvak, gyümölcsök, rovarok, egerek, tojások szerepelnek a menüjükön, de vidéken vadásznak madarakra, baromfira, fiatal nyulakra, sőt, fiatal bárányokra is. Ember közelében pedig jöhet bármi, amit az élelmiszeripar vagy a konyha előállít. Erre mondaná egy dietetikus, hogy egészségesen változatos az étrendjük, ha nem vetnék meg a szappant, a nejlont és a méhviaszt is.
Vándorpatkány
Ha még ez sem lenne elég, szó szerint mindent meg- és szétrágnak. Metszőfogaik egész életükben növekednek, ezért állandóan rágcsálniuk kell valamit, hogy lekoptassák azokat, különben olyan hosszúra nőnének, hogy nem tudnák használni és elpusztulnának.
Annyira erősek a fogaik, hogy a betonon is képesek átrágni magukat.
Csőtörés és rövidzárlat, tűz kísérheti útjukat, amikor megbontják a vízvezetékeket és az elektromos kábeleket, de megroggyanhat az épület szerkezete is, ha tartó fagerendáknak esnek neki.
Kész istencsapások tehát, és ha meg kellene nevezni, hajtanak-e bármiféle hasznot, akkor csak annyit lehet elmondani róluk, hogy imádják a csótányokat, és áldatlan tevékenységük közepette önkéntes duguláselhárító munkát végeznek, miközben szőrös testükkel átfurakodnak a csatornacsöveken.
Nem csoda, hogy ha észrevesszük őket, már a puszta látványuktól is rosszul vagyunk. Azonnal szemétre, szennyezettségre, fertőre asszociálunk, amit csak fokoz, hogy jól tudjuk, mennyire rámenősek, gátlástalanok és intelligensek ezek az állatok.
Budapesten még inkább
Budapesten ráadásul az undorral vegyes ijedtség hatványozottan érvényesül:
fővárosunk ugyanis a világ legpatkánymentesebb nagyvárosa (képzeletbeli) cím büszke birtokosa (volt?) majdnem 50 év óta.
Nemzedékek óta nincs patkánykérdés, ami óriási fegyvertény ahhoz képest, hogy az 1970-es évek elejéig több mint kétmillió patkány garázdálkodott a Duna két partján, és annyira belakták a zsúfolt helyet, hogy Budapest teljes 525 négyzetkilométernyi területén minden harmadik (!), a belső kerületekben pedig mindegyik (!) ingatlan patkányfertőzöttnek minősült.
Aztán egy világra szóló kétéves irtóprogram keretében (erről lásd még a keretes írást) annyira kiszorították a rágcsálókat, hogy
1972 óta mindössze 100 lakóra jut egyetlen patkány, azaz Budapest lényegében patkánymentes övezetnek számít.
Összehasonlítva ez az arány Párizsban egy (!) (és nem 100) emberre 1,3, New Yorkban pedig 2. A New York-i metró peronjain például az utasok már évtizedek óta beletörődve veszik tudomásul, hogy a föld alatti világban tartósan osztozniuk kell a patkánykolóniákkal. Nemzetközileg elfogadott szakmai tapasztalatok szerint egyébként a mérsékelt éghajlati öveben egy nagyvárosi lakosra átlagosan 1, a mediterrán térségek városaiban 2, az Egyenlítő környékén pedig akár 10 patkány is jut.
De mi történik mostanában?
Az öt évvel ezelőtti patkányészlelési csúcs éppen egybeesett azzal a viharos esettel, hogy a fővárosi közgyűlés váratlanul egy új irtótársaságot (RNBH Konzorcium) bízott meg, leváltva a patkánymentesítést addig 47 éven keresztül végző Bábolna Bio Kártevő Kft.-t. A döntést bíróságon támadta meg a társaság és egészen a Kúriáig mentek az üggyel, amely végül (közbeszerzési törvény megsértése miatt) a Bábolna Biónak adott igazat. A cég azonban csak 2023 márciusában vehette vissza a stafétát.
Ez az évekig tartó jogi csiki-csuki (patkány-gate) kifejezetten kedvezhetett a rágcsálók elszaporodásának. Az öt évvel ezelőtti cégváltáskor például hetekig nem irtották a kártevőket, ennyi idő pedig bőven elegendő ahhoz, hogy szemmel láthatóan megsokasodjanak.
A vándorpatkány ugyanis rendkívül szapora, egy párnak évente 500-800 utóda is lehet, Ami finoman szólva is megdöbbentő.
És hogy miért látnak (és jelentenek) mostanában egyre többen patkányt Budapesten? A Főpolgármesteri Hivatal sajtóosztályától kapott válasz szerint azért, mert
a rágcsálók esetében 3-4 évente gradációs folyamat alakul ki, amely azt jelenti, hogy a populáció nagysága meghaladja az átlagos értéket. Az elmúlt évben több rágcsálófaj (mezei pocok, egerek, vándorpatkány) esetében jelentkezett gradáció. A gradációt nagymértékben elősegítik az időjárási viszonyok is, hiszen a leginkább befolyásoló tényezők a kemény hideg és a hótakaró hiánya, illetve a meleg száraz tavasz és nyár kedveznek a felszaporodásnak.
A bejelentéseknek azonban mindössze 20 százaléka igazolt patkányfertőzöttséget. A téves észlelések zömmel egerek lehettek – teszik hozzá.
Az enyhe tél és a hosszú forró nyár – ezek szerint – megemelte a budapesti patkánypopuláció egyedszámát. De az okok között szerepelhet, hogy három éve már, hogy a kormányzati elvonások miatt leszerelték a fővárosi kukák egynegyedét (majdnem 3 ezer utcai szemetest), a túlcsorduló kukák pedig mágnesként vonzzák a patkányok csapatait.
A kérdés csak az, hogy csak 2024 első felében a több mint 7 ezer riadt szemtanú többsége, akik feldúltságukban vették a fáradságot, hogy kitöltsék az online patkánybejelentő űrlapot, tényleg összekeverik-e a 7-10 centiméteres, 3 dekás egeret a tízszer akkora súlyú 25 centiméteres (plusz ugyanilyen hosszú farkú) vándorpatkánnyal?
(Index nyomán Szent Korona Rádió)