2024, október 12
12.2 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kisfilmben elevenednek meg Budapest eltűnt templomai, melyek eddig csak évszázados fotókon voltak láthatóak

A főleg Budapest ostromával járó pusztítás, az azt követő pénzhiány vagy szimplán csak a hatalom akarata miatt eltűnt, némi elszánással azonban megmenthető építmények bemutatásával foglalkozik a Régi épületek meséi című sorozat hetedik része.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az évszázados privát fotók, képeslapok, illetve a magyar fotográfia legnagyobbjainak munkáiból csemegéző, majd azokat megmozgató Régi épületek meséi legfrissebb epizódjában Budapest eltűnt vízparti kincsei után most a Duna által kettészelt főváros a századfordulón még büszkén álló templomai közt tehetünk egy sétát.

Az első aranykornak nevezett, az 1867-es kiegyezéstől az első világháború 1914-es kitöréséig tartó időszakban az emberek jóval vallásosabbak voltak, így sokszor a legkisebb kápolnák is megteltek egy-egy hálaadó mise erejéig – meséli a film narrátora, Hámori Gabriella, aki rámutatott: emiatt ma talán úgy érezhetjük, hogy a kisebb-nagyobb egyházi épületek már-már túl közel épültek egymáshoz.

Az állítás teljes mértékben megállja a helyét, számos imahelynek ma, 2024-ben azonban már csak a helyét találhatjuk meg – ezeket is bemutatja a közel kétperces epizód, aminek nyitó- és záróképein a Hild József által tervezett, majd annak halála után Ybl Miklós által befejezett Szent István-bazilika (1851–1906) látható.

A Régi épületek meséi című sorozat legújabb adásának borítóképén a Szent István-bazilika látható (Forrás: 24.hu)

A főleg Budapest ostromával járó pusztítás, az azt követő pénzhiány vagy szimplán csak a hatalom akarata miatt eltűnt, némi elszánással azonban megmenthető építmények közül elsőként a Golgota téri egykori kálváriát és kápolnát (1885), majd a Margitsziget a korábbi epizódok egyikében már bemutatott Habsburg-kápolnát (1904–1907) láthatjuk, amit a ma is álló – így kakukktojásnak számító – óbudai Szent Péter és Pál-főplébánia-templom (1744–1749) képe követ.

Az Árpád híd budai hídfőjének közelében látható barokk óriás után a harmincas évek derekára eltűnt Tabánba ugrunk, ahol a legendás Mélypince vendéglő közelében állt ortodox Szent Demeter-templom (1742–1751), illetve a Szokollu Musztafa dzsámijának (1566) átépítésével, majd a XVIII. századi bővítések egész sorának köszönhetően létrejött Alexandriai Szent Katalin-templom képe kerül elénk.

A korábban a negyedben élő rácokat misére hívó istenházában a szovjet bombák egyike okozott súlyos sérüléseket, a főfalak, illetve a belső tér egy része azonban megmaradt, így ha a Rákosi-érában más döntés születik, akkor akár ma is eredeti arcát mutathatná a környéken elhaladók felé.

Előtérben az 1949-ben eltűnt szerb ortodox templom, mögötte pedig a ma is álló Alexandriai Szent Katalin-templom látszik (Forrás: 24.hu)

A következő jelenetben a sorozat egy teljes részének középpontjába állított Várnegyedben találhatjuk magunkat, hogy a Kapisztrán tér irányából láthassuk a ma már csak romkertként, illetve magányos toronyként létező Mária Magdolna-templomot.

Innen egy szempillantás erejéig a Városliget szélén állt Regnum Marianum mellé kerülünk, hogy aztán ismét csak a Várhegy egyik legmagasabb pontján, a Mátyás-templom aljában lehessünk.

A Regnum Marianum a mai Dózsa György út irányából nézve (Forrás: 24.hu)

A teljes film itt tekinthető meg:

Hűvösvölgyben épülhetett volna meg Budapest legérdekesebb temploma

Zsigmond királyunk kolostortemplomát találták meg régészeink egy teniszpálya alatt

Kemény üzenet lett az elárasztott Bözödújfalu újjáépített temploma

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Nemzetközi kommunista mozgalom és németországi antifák – Bemutatjuk a Fáklya kapcsolatrendszerét

Tovább folytatjuk oknyomozó cikksorozatunkat a kommunista Fáklya mozgalomról. Ezúttal újabb belső levelezés került a birtokunkba, amelyből sikerült képet kapnunk a hazai marxista szervezet külföldi...

Így köp a nemzetközi jogra Libanonban a cionista terrorállam

Leonid Savin újabb kiváló írásában a cionista terrorállam, Izrael Libanonban elkövetett jogsértéseiről értekezik. Mindegy, hogy hol háborúznak a zsidók, embertelenség jellemzi őket. Kövesd Telegram...

Dugin: Naszrallah halála Izrael apokaliptikus felemelkedését jelzi

Az Antikrisztus eljövetelének újabb állomása? Nagy-Izrael megvalósulása? Mi kell a zsidó terror visszaszorítására? Alexander Dugin gondolatai alább.  Kövesd Telegram csatornánkat Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és...

Megalakulhat az Irán vezette, cionizmus ellenes “NATO”?

Komoly hiányosságát pótolhatja most Izrael a keleti világnak? A Varsói Szerződés felbomlása óta nem volt olyan katonai szövetség, ami méretében felérhetett volna a NATO-hoz....

Legfrissebb

Nemzetközi kommunista mozgalom és németországi antifák – Bemutatjuk a Fáklya kapcsolatrendszerét

Tovább folytatjuk oknyomozó cikksorozatunkat a kommunista Fáklya mozgalomról. Ezúttal...

Rendkívüli! – Magyar buszból vadásszák le Kárpátalján a hadköteleseket (+videó)

Nagydobronyt szállták meg pénteken, majd szombaton délelőtt a katonai...

A magyarok 64 %-a támogatná idehaza a halálbüntetést

Hazánkban 1990-ben törölték el végleg a halálbüntetést, melynek visszaállítása...

Kovács Béla: Tárt karokkal várja Oroszország a neoliberális ideológia elől menekülőket

A Meduza a heti hírösszefoglalójában említette meg pénteken, hogy...

Ákos: A digitális diktatúra hatalmas veszély a mai fiatalokra

 "Digitális diktatúra van kiépülőben, aminek nem csak digitális elemei...

A dísz-köztársasági elnök Auschwitzba invitálja a magyarokat

A napi szinten ömlő filoszemita propagandához most Magyarország nevű...

Eladta 11 hónapos babáját a szerencsejáték-függő “apa”, gyorsan el is költötte a pénzt

Egy indonéz férfi annyira súlyos szerencsejáték függőségben szenvedett, hogy...

A lengyelek Szentpétervár szétlövésével fenyegették meg az oroszokat

Miközben semmi jel nem utal arra, hogy Oroszország Ukrajnán...

Kategóriák

Nemzetközi kommunista mozgalom és németországi antifák – Bemutatjuk a Fáklya kapcsolatrendszerét

Tovább folytatjuk oknyomozó cikksorozatunkat a kommunista Fáklya mozgalomról. Ezúttal...

Rendkívüli! – Magyar buszból vadásszák le Kárpátalján a hadköteleseket (+videó)

Nagydobronyt szállták meg pénteken, majd szombaton délelőtt a katonai...

A magyarok 64 %-a támogatná idehaza a halálbüntetést

Hazánkban 1990-ben törölték el végleg a halálbüntetést, melynek visszaállítása...

Kovács Béla: Tárt karokkal várja Oroszország a neoliberális ideológia elől menekülőket

A Meduza a heti hírösszefoglalójában említette meg pénteken, hogy...
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55