hétfő, november 17, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Elkezdődött a darvak szemet gyönyörködtető őszi vonulása

Már lehet jelentkezni a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság darunéző túráira, melynek keretében a legféltettebb természeti értékünket, a darvak vonulását lehet megtekinteni egészen közelről.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az ősz beköszöntével egyre nagyobb számban érkeznek a darvak a Hortobágyra, ezen időszak legvonzóbb természeti eseménye a daruvonulás. A daru a Hortobágyi Nemzeti Park jelképe és egyben az egyik legféltettebb természeti értékünk. A több tízezer daru naponta ismétlődő, alkonyathoz kötődő mozgalmának, a daruhúzásnak a megtekintésére szeptember végétől november elejéig szervez túrákat a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság – olvasható a szervezet közleményében.

Az éjszakázó helyeikre húzó darvak megfigyelésére Négy keréken a darvak nyomában elnevezéssel meghirdetésre kerültek a túraidőpontok. A program a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontjában a Darumadár fenn az égen című filmvetítéssel kezdődik, ezután egy rövid eligazítást követően saját személygépkocsival indulnak a vendégek konvojban a terepi helyszínre.

A túrákat 2024. szeptember 28. és november 3. között rendezik meg. További részletek és jelentkezés a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság honlapján érhető el.

Hazánkban él a világ legöregebb fekete gólyája

Vad Kunság: újabb világszínvonalú természetfilm

Pingvineket mentettek a természetfilmesek

(Ng.24.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Mexikó: Fellázadt a lakosság a „Zsidó szajha!” elnök ellen

Mexikóvárosban tömegtüntetés robbant ki, amiért Mexikó elnökasszonya együttműködik a...

Válaszcsapás: Az USA engedélyezi a nyalást – Lesz rakétatüzérség?

Sikeres volt-e Orbán és Trump találkozója? Lesznek-e HIMARS-ok, és...

Ukrajna eddigi legnagyobb korrupciós botránya van

A több mint 70 házkutatás, az 1000 órányi lehallgatott...

Az orosz fél kész tárgyalóasztalhoz ülni Budapesten

Miután a budapesti csúcstalálkozót elhalasztották, Oroszország most kész ismét...

Börtönbe kerülhet a német férfi, aki kitiltotta boltjából a zsidókat

Szeptember végén országos felháborodást keltett az agymosott Németországban egy...

Kategóriák

Gyermekgénmódosítással kísérletezne egy amerikai startup cég

A Wall Street Journal beszámolója szerint a Preventive nevű,...

Zelenszkij egykori bizalmasa korrupciós botrányba keveredett

Olekszij Csernisov, Ukrajna korábbi kormányfő-helyettese ellen letartóztatási kérelmet nyújtottak...

Cseh Katalin szerint van igény az új pártjukra

Miután Cseh Katalin és Barabás Richárd szerdán bejelentette, hogy...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55