szombat, január 17, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Toroczkai László reagálása a Bese-ügyre

A Mi Hazánk Mozgalom elnöke Telegram-bejegyzésben reagált a Bese Gergő felfüggesztett plébános homoszexuális kihágására.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Már megint egy gyomorforgató Szájer-ügy a Fidesz háza táján” – kezdte bejegyzését Toroczkai László. A politikus emlékeztetésképpen feltette a kérdést:

„Mit is mondott Simonka?”

Hozzátette, hogy ezen a téren, a jelek szerint, nem hazudott a Fidesz egykori politikusa: „Én akkoriban még azt gondoltam, ez a poszt beleilleszkedik a Fidesz rendszerébe, hiszen a felszínen mi nagyon ellene vagyunk a homoszexuálisoknak. Utána jöttem rá arra, hogy tele van buzival a Fidesz.” A bejegyzéshez egy képet is mellékelt a Mi Hazánk politikusa, melyen Semjén Zsolt, a KDNP elnöke ölelkezik Bese Gergővel.

(Magyar Jelen)

Újabb buzi-ügy: Bese Gergő “sztárpap” buzisága egyszerre kellemetlen a Katolikus Egyháznak és a Fidesznek is

Mennyi buzeráns van még a Fideszben?! Avagy a fekália nemzeti színű szalaggal való átkötése

Jobboldali tanulságok levonása – Bayer magyarázkodása, a Szájer-ügy és a thaiföldi kisfiúkkal fajtalankodó “harcostárs” története

Legfrissebb

Amikor a beteg praktizál (I. rész) – Éveken keresztül dolgozott gyerekekkel a Pride-szervező

Ennyire hatásos a Fidesz tiltása: jónéhány állami intézetben dolgozott...

A 2RK, az LMP, valamint a pornós párt sem indul az idei választáson

Több mikro párt is bejelentette, hogy nem indulnak a...

Megerőszakolt és teherbe ejtett egy 10 éves kislányt egy bangladesi pedofil

Mindössze 5 év börtönt kapott az a bangladesi pedofil,...

Hű cionista szolga: Orbán Viktor izraeli fegyverközpont létesítését hagyta jóvá Magyarországon

"Izrael Magyarország stratégiai partnere, és az együttműködés elmélyítése az...

Végre foglalkozik az Európai Bizottság a Benes-dekrétumok ügyével

Szili Katalin (KDNP) levelet írt az Európai Bizottság számára,...

Kategóriák

Nobel-díjas lett Trump?! Igazából nem, csak a venzuelai ellenzéki vezető volt túlbuzgó

A cionista showman számos alkalommal kinyilvánította igényét a Nobel-díj...

A valaha talált legjobb állapotú kelta harci kürtöt tárták fel Angliában

2000 éves, vaskori, kelta harci kürtöt tártak fel Angliában...

Újra a címlapokon Lakatos Márk, holott a rendőrség szerint is megrontott egy 13 éves fiút

Elévülhet-e a pedofília? Egy komoly pedofilügy főszereplőjét, a buzeráns...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55