szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Megszállás vagy turisztika?! Ferihegyre már szinte légifolyosót nyit Kína

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint Nagy Márton miniszter és kínai kollégája, Szün Je-li kínai kulturális és turisztikai miniszter a tárgyalásán együttműködési megállapodást kötött.

A megállapodás célja, hogy még több kínai turistát lehessen Magyarországra vonzani. A közlemény szerint ezért hozhat létre egy kínai légitársaság légikikötőt a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren, ami Budapestről továbbviheti a kínai utasokat nyugat felé – áll a közleményben.

A beruházás feltételeit az NGM nem részletezte, de már heti 21 közvetlen légi járat köti össze Budapestet hét kínai nagyvárossal, és az év első hét hónapjában 105 ezer kínai turista érkezett az országba, akik összesen 270 ezer vendégéjszakát töltöttek el itt.

Ajánljuk, az alábbi kapcsolódó cikkeket a kínai megszállásról!

(24 nyomán 444)

A kínai rendőrök segítségével épül egy megfigyelő rendszer Magyarországon?

Kommunista propagandát sugároz a magyar köztévé a kínaiak kedvéért

Szokásos kommunista tempó – Bebizonyosodott, hogy hetekig titkolta Kína a koronavírus létezését

Kína versenyzik a létrontásban Muskkal: A kínai tudósok már tavaly októberben emberbe ültettek egy Neuralinkhez hasonlító implantátumot

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

A terrorista Izrael továbbra is vegzálja a Ciszjordániában lakó...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

Kategóriák

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55