csütörtök, július 3, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Hányinger: újabb emlékművet kapott a hazánkat eláruló cionista terrorista

Zsidó reneszánsz van Magyarországon. Keményen. Ebbe a sokszor zsidók által irányított emlékezetpolitikába belefér a cionista Szenes Hanna dicsőítése is, aki szobrot kapott a Széna téren, valamint megemlékeznek róla a Pázmányon. Most óriás falfestményt avatott neki a Mazsihisz. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A Frankel Leó út 78. szám alatti társasház tűzfalára egy monumentális tűzfalfestményt készíttetett a Mazsihisz Szenes Hannának, a holokauszt 80. évfordulójának alkalmára.

Az MTI a Színes Város Csoport által biztosított információk alapján azt közölte, hogy a festményt Thamó Emese tervezte, és a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK), a II. kerület Önkormányzata, valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) támogatta.

A propagandaalkotás 130 négyzetméteres, 6 alkotó készítette el 10 nap alatt.

Flór Péter, a Színes Város Csoport főtitkára elmondta, már három éve felmerült az ötlet, hogy Szenes Hannát egy tűzfalon örökítsék meg. Ezt a gondolatot támogatta a Színes Város Csoport nőalakokat bemutató sorozata, amelyben kiemelkedő, fiktív vagy valós magyar nőket ábrázolnak.

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/09/06/hogy-mi-a-kozos-a-kormanyban-es-niedermuller-peterben-hat-persze-hogy-a-zsidoimadat/

(Index nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Meglátogatták a Balázsékat a “jófej” vármegyések

A HVIM-et vette a szájára a Rádió1, konkrétan a...

Itt tanít a gyerekekre LMBTQP-lobbit erőltető, Pride-on vonagló tanár

Lényegében leuralta a közösségi médiát egy felvétel az idei,...

A buzeránsokat védi a hazai főrabbi

Frölich Róbert országos főrabbi kiállt amellett, hogy Magyarországon teret...

Oroszország is példát mutat – Náluk nincs helye az LMBTQP-lobbinak

Orbán Viktor mestertervével megszervezte az eddigi legnagyobb Budapest Pride-ot....

Kategóriák

Drogterjesztő cigányok kezén kattant a bilincs Salgótarjánban

Egy 45 éves férfi és a 43 éves felesége...

A paraszti gasztronómia királya: a rég elfeledett slambuc

Nemcsak olcsó és finom, de pár alapanyagból elkészíthető ételről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55