péntek, november 7, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kifejezetten szerszámokra utazott a cigánybanda

Hónapok óta jártak lopni az országban mindenfelé, de fennakadtak az egri nyomozók hálóján.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az Egri Rendőrkapitányság nyomozói hosszas és aprólékos előkészítő munka után szeptember 3-án hajnalban akartak útnak indulni a főkapitányság Agria bevetési egységével Arlóra, hogy elfogjanak egy triót, amely elsősorban a keleti, de elvétve a nyugati országrészbe is járt betörni. Másképp alakult, ugyanis információt kaptak, hogy egy demjéni telephelyről téglát vittek el ismeretlenek. A bevetésiek Arló helyett így csak kétutcányit vezettek, és az egri Vörösmarty Mihály úton megállítottak egy kisbuszt, ami tele volt lopott téglákkal, és benne ült a három arlói férfi, akikért amúgy is mentek volna…

A váratlan kitérő után minden a tervek szerint folytatódott, a rendőrök több arlói, borsodszentgyörgyi és több dunántúli ingatlanban egyszerre tartottak kutatást, ahol több száz lopott szerszámgépet foglaltak le, amelyeket a férfiak „gyűjtöttek” össze és árultak országszerte.

Találtak több, bűncselekményből származó motorkerékpárt is, illetve az egyik arlói ingatlan hátsó udvarán folyó építkezésen a Demjénből ellopott téglákkal megegyezőket is. Feltehetőleg ott akarták beépíteni az újonnan elvitt falazóanyagokat is.

Mint kiderült, a három férfi – annak ellenére, hogy több városi rendőrkapitányság már eljárást folytat ellenük lopás miatt – nem tartott a következményektől, hónapok óta végezte bűnös tevékenységét. Így tették ezt elfogásukat megelőzően is, amikor hajnalban lopni indultak.

„Üzletük” volumenét jól szemlélteti, hogy több vásárlójuk mobiltelefonjában „Arlói Szerszámos” néven volt elmentve a telefonszámuk. Továbbá – többek között – egy kisgépkölcsönző is rendszeres vevőjük volt.

Azonban az aggregátorok, döngölőbékák, akkumulátoros fúrók mellett minden mást is vittek. Volt, amikor lopott teherautóval indultak fát lopni.

Az Egri Rendőrkapitányság 12 rendbeli vagyon elleni bűncselekmény miatt indított eljárást a három arlói férfi ellen, akiket őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatásukat.

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/09/05/mindent-loptak-a-szolnoki-ciganyok-ami-ketkereku-2/

Cigány luxus: ha kifogy a benzin, lopok másikat

( Police.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Megvan a megoldás a szőlők pusztulását okozó aranyszínű sárgaság ellen!

Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet négy éven keresztül vizsgálta, hogy...

Novák Előd levélben kérdezte fel a belügyminisztert: miért a hazafiakat vegzálja a rendőrség a deviánsok helyett?

Felháborító, ahogyan viselkedik a rendőrség a "betiltott" Pécs Pride...

Komoly ellenállás mutatkozik Krétán a tömegesen érkező izraeli turistákkal szemben

Nem mindenki dől be a cionista agymosásnak Krétán, ami...

Németországban nem lesznek karácsonyi vásárok, annyira tartanak a migráns támadásoktól

Több város lemondta már a karácsonyi vásári rendezvényét, mert...

Négerbűnözés: Afrikai dílereket fogtak el Debrecenben

Ahhoz képest, hogy "nem leszünk bevándorlóország", sorra jönnek azok...

Kategóriák

Megvan a megoldás a szőlők pusztulását okozó aranyszínű sárgaság ellen!

Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet négy éven keresztül vizsgálta, hogy...

Németországban nem lesznek karácsonyi vásárok, annyira tartanak a migráns támadásoktól

Több város lemondta már a karácsonyi vásári rendezvényét, mert...

Négerbűnözés: Afrikai dílereket fogtak el Debrecenben

Ahhoz képest, hogy "nem leszünk bevándorlóország", sorra jönnek azok...

Egy kommunista migráns New York új polgármestere

Megválasztották New York új polgármesterét, egy migráns hátterű, kommunista...

Hazamehettek a sorozás okán elvitt kárpátaljai magyar egyetemisták

Hazamehettek a magyar egyetemisták, akiket a II. Rákóczi Ferenc...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55