A valódi katolicizmustól régen eltávolodó német katolikus egyház felhívást tett közzé, melyben arra kérnek mindenkit, hogy ne szavazzanak az AfD-re, mert az szembemegy a keresztény erkölccsel. Persze a kommunistákkal, a libsikkel vagy a sötétzöldekkel nincs bajuk, csak azzal a párttal, ami még egy minimális normalitást képvisel Németországban és szembemegy a woke agymosással. Alább Lantos János kuruc.info-n megjelent cikkét változatlanul közöljük:
Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Mint ismeretes, szeptember elején több német tartományban választásokat tartanak. Nevesítve két fontos kelet-németországi tartományban, Szászországban és Türingiában is. Ezek a választások különösen annak tükrében lesznek jelzésértékűek, hogy az AfD éppen itt a legerősebb, és jó esélyük van, hogy győztesként jöjjenek ki a voksolásból. Ez igen nagy hullámokat verne Németországban.
A közvélemény-kutatások szerint Szászországban és Türingiában ma már kétség nélkül az AfD a legerősebb párt, ezt követi a CDU, melléjük harmadikként pedig kezd felzárkózni a télen alakult Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) a maga 15-20 százalékával.
Németországban már évek óta válogatott eszközökkel igyekeznek elletteleníteni a pártot, ennek ellenére folyamatosan erősödik. Nem riadnak vissza a törvénytelenségektől sem, ahogy a titkosszolgálati eszközöktől sem, rettegnek attól, hogy Németországban bármiféle fordulat álljon be. E helyütt nem mennék bele, hogy elemezzük az AfD-n belüli irányvonalakat, mert nyilván nem egységes, de kétségtelen, hogy abban az esetben, ha az AfD kormányra tudna jutni Németországban, tehát az Európa legerősebb gazdaságát magáénak tudó országban, az fordulatot jelenthetne akár egész Európa számára. A globalisták ezt érthetően nagyon nem akarják, és mindent be is vetnek.
Felvetődött még az is néhány hónapja, nem lehetne-e betiltani az AfD-t? Természetesen szigorúan a “demokrácia nevében”. Ezt egyelőre nem merték meglépni, ugyanis attól tartanak, hogy azzal beláthatatlan folyamatokat indíthatnának el.
Most azonban újabb megdöbbentő, de sokkal inkább elszomorító történésről értesültem, ugyanis a német katolikus egyház felszólította híveit, hogy ne szavazzanak az AfD-re. A német egyházról el kell mondani, ami hűen tükrözi az állapotokat, hogy nem egyszer Ferenc pápával is nézeteltérésük volt, mégpedig olyan módon, hogy már Ferenc pápának is túlságosan liberális követelésekkel álltak elő.
Még tavaly novemberben lehetett arról hallani, hogy a német szinódus doktrinális döntéseket hozott, mire a Szentszék úgy reagált, hogy ez nem állt jogukban. Miről is volt szó? Személyesen Ferenc pápa írt levelet Katharina Westerhorstmann erkölcsteológusnak, Marianne Schlosser teológusnak, Hanna-Barbara Gerl-Falkovitz filozófusnak és Dorothea Schmidt közírónak tavaly november 6-án.
Ugyanis a német szinódus olyan problémákat vitatott meg többek között, mint az azonos nemű párok megáldása, a szexuális erkölcs változásai, a papi nőtlenség. Ez a vita már addig fajult, hogy az egyházszakadás fenyegetettsége is felmerült, ám egyelőre úgy tűnik, sikerült tisztázniuk a nézeteltéréseket.
Pedig magunk között szólva Ferenc pápát sem lehet azzal vádolni, hogy ne lenne nyitott a liberális áramlatok irányába. Fájdalmas és tragikus látni, a német katolikus egyházat hogyan gyűri maga alá az LMBTQ-lobbi.
Most pedig az AfD-nek üzentek hadat.
A püspöki konferencia elnöke, Georg Bätzing szerint az AfD ellentmond az alapvető keresztény elveknek, az emberi méltóságnak, valamint a keresztény szeretet és szolidaritás parancsának. Ezért azt tanácsolja, hogy a vasárnapi választáson ne szavazzanak a keresztények a pártra. „Ez a párt a mi demokratikus, szabad rendszerünket akarja megdönteni, erre figyelmeztetnek kell a keresztényeket” – mondta Bätzing a Tagesspiegelnek.
További döbbenetes adalék, hogy a Németországi Püspöki Konferencia elnöke, Georg Bätzing limburgi püspök kötelező jellegű, hivatalos útmutatót adott ki az egyházmegyéjében szolgáló minden plébános számára. Az útmutatóban foglaltakat minden pap köteles elfogadni és alkalmazni.
Az útmutatóban foglalt 10 pont célja a homoszexualitás és a transzgenderizmus aktív támogatása és előmozdítása, a tabuk lebontása és ezáltal a szexuális visszaélések kockázatának minimalizálása.
A január közepén nyilvánosságra hozott anyag vezérmondata a következő:
„A szexuális identitásban és irányultságban sokszínűség létezik.”
Mindezek tükrében fel kell tennünk a kérdést, van-e joga minderre az egyháznak? Természetesen bármilyen kérdésben nyilváníthat véleményt, sőt, erkölcsi kötelessége is lehet egyes esetekben. De itt inkább azt vizsgáljuk meg, az AfD politikája miben is ütközik, vagy miben összeegyeztethetetlen a kereszténységgel?
Mert én úgy látom, nincs ilyen. Az, ha aktuálpolitikai kérdésekben nincs összhang egy politikai párt irányvonala és az ún. “politizáló egyház” véleményében, az nem legitim indok arra nézve, hogy teológiai köntösbe burkolják az ellenszenvüket. Mert itt az állítás az, hogy magával a kereszténységgel nem fér össze. Tett valaha az AfD deklaráltan keresztényellenes kijelentéseket? Van olyan alaptételük, amely világnézetileg zárja ki azt, hogy egy keresztény az AfD-re szavazzon? Nincs ilyen.
Van ilyen párt Németországban egyébként? Természetesen van. Ott van a Die Linke nevezetű kommunista utódpárt, és gondolom azt nem kell részleteznem, hogy a kommunizmus ideológiája elméleti síkon is kizárja a kereszténység elfogadását, ugyanis doktrinálisan ateista-materialista. De nagyon sok más dolog is kizárja, a szélsőséges LMBTQ-ideológia is, de sajnos arról pedig tudjuk, hogy magát a német egyház vezetését is megfertőzte…
Mindenesetre ha megnézzük a németországi felhozatalt, hogy a fősodratú, régi pártok hogyan viszonyultak a keresztény örökséghez, azt látjuk, egyiknek sem volt igazán fontos. A CDU (névleg keresztény) és az SPD nagykoalícióban változtatja meg az elmúlt évtizedekben Németország arculatát, ahogy válik egyre kevésbé németté, úgy válik egyre kevésbé kereszténnyé is, regnálásukat a multikulti ideológiai jelképezi, templom helyett mecsetek épülnek, a megmaradt németeknek pedig azzal kell törődni, vajon hány gender létezik, hány “nemű” WC-re van szükség az utolsó falusi hivatalban is…
Mindezek tükrében éppen, hogy azt lehet kijelenteni, hogy aki fontosnak tartja a kereszténység megvédését, az szavazzon az AfD-re! Nagyon reméljük, Georg Bätzing szégyenteljes felhívása éppen a visszájára fog elsülni, és csak azért is többen szavaznak az AfD-re és megnyerik a keleti tartmányi választásokat.
Mert ennek a felhívásnak semmi köze a hívő kereszténységhez, ez a politizáló egyház megfeleléskényszere.
A német katolikus püspökök továbbra is a homoszexualitás egyházi elfogadását követelik
(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)