Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Az izraeli kormány halálos fenyegetést küldött Erdogan török elnöknek?

Recep Tayyip Erdogan vasárnap azt mondta, hogy Ankara ugyanúgy „beléphet” Izraelbe, mint egykor Líbiába és Karabahba. Izrael viszontválaszul megfenyegette a török elnököt, hogy úgy járhat, mint Szaddám Huszein, iraki elnök.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Erdogan az elnök szülőföldjén, Rize tartományban, a kormánypárt egyik fiókgyűlésén felszólalva kiemelte az ország védelmi iparának sikereit, de arra buzdított, hogy ne hagyják magukat becsapni. Ha a sikerek még nagyobbak lennének, akkor Izrael „nem tette volna meg Palesztinával azt, amit tett” – mondta.

„Erősnek kell lennünk… Ahogyan mi bevonultunk Karabahba, ahogyan Líbiába, ugyanezt fogjuk tenni velük (Izraellel – a szerk.). Nincs semmi, amit ne tudnánk megtenni”

– mondta Erdogan, akinek beszédét a török televízió közvetítette.

Erdogan emlékeztetett arra is, hogy Mahmúd Abbász, a Palesztin Nemzeti Hatóság vezetője nem volt hajlandó felszólalni a török parlamentben. Korábban a török elnök bocsánatkérésre szólította fel Abbászt.

A török parlament jóváhagyta a török katonai kontingens líbiai állomásoztatására vonatkozó mandátum meghosszabbítását 2024 januárjától két évvel. Törökország 2020 őszén Azerbajdzsánt támogatta a második karabahi háborúban, a műveletekben török UAV-k aktívan részt vettek.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán beszédet mondott az amerikai kongresszusban, ami a háborúellenes aktivisták tiltakozását váltotta ki a Capitolium előtt. Török politikusok egészen Erdoganig keményen bírálták Netanjahu „háborús bűnös” beszédét a kongresszusban, és azokat a szenátorokat, akik állva tapsolták meg őt.

Az ellenzéki Gelecek (Jövő) párt elnöke és Ahmet Davutoglu volt török miniszterelnök pénteken arra szólított fel, hogy szervezzenek beszédet Iszmail Haníje palesztin Hamász-politikai vezetőnek vagy más palesztin képviselőnek Netanjahu amerikai kongresszusi beszédének hátterében.

Izraeli válasz

Az izraeli külügyminiszter reagált Recep Tayyip Erdogan török elnök nyilatkozatára, amely kilátásba helyezte Izrael lerohanását.

Az ország külügyminisztere, Jiszráel Katz Erdogant Szaddám Huszein iraki elnökhöz hasonlította.

„Erdogan Szaddám Huszein útját követi, és Izrael megtámadásával fenyegetőzik. Csak emlékeznie kellene arra, hogy mi történt ott, és hogyan végződött”

– írta Katz, és közzétett egy fotókollázst Erdogan és Husszein portréjával.

Izrael a Golán-fennsíkra mért, a Hezbollahot hibáztató csapás után most háború veszélye fenyegeti. A libanoni csoport tagadja, hogy köze lenne az incidenshez.

Korábban Izrael azt mondta, hogy készen áll arra, hogy már júliusban szárazföldi hadműveletet indítson a Hezbollah ellen. A média azt írta, hogy ez a hónap második felében kezdődhet meg.

A Forbes magazin a maga részéről egy nagyobb közel-keleti háború „elkerülhetetlenségéről” adott ki előrejelzést.

Törökország, Izraellel szembeni stratégiai lépése megváltoztatja a Közel-Keletet

Erdogan: Izrael terrorállam, az izraeli telepesek terroristák

Erdogán: kizárólag Netanjahu és kormánya a felelős az eszkalációért

(Vadhajtasok.hu nyomán Szent Korona Rádió)

XXI. Rongyos Gárda Emléktúra; Dróntámadás Kijevben; Görög vadászbombázó zuhant le

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Gyermekmegrontással és vallásgyalázással készül a Pécs Pride egész hetes agymosó programsorozata

Elkezdődött az idén szeptember 12-én Pécset elöntő buzeráns forgatagot megelőző, ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

Végre lecsaptak a globális Antifa-hálózatra; humanoid robot támadt egy vásárlóra egy oroszországi üzletben; alkotmányjogi puccs történt az Alaptörvény módosításával

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

A Tisza örömmel belépne Manfred Weber pártcsaládjába; rakétatámadás érte Németország egyik legnagyobb erőművét; ukrán belháború

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Krisztofer késes rablásért került a Szőlő utcába, most az őt megregulázó rendész ellen emeltek vádat

A Fővárosi Főügyészség emelt vádat az 50 éves javítóintézeti rendésszel ...

Belföld

2026. 09. 3.

Plüssmackós fiatalok járókelőket vertek és fosztottak ki Szolnokon; közeledik India és Kína? Washington ellen összefoghatnak a riválisok; felizzott az USA-Irán konfliktus

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 2.