szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Az RTL szappanopera-rendezője a Tisza Párt alelnöke

Magyar Péter a közösségi oldalán mutatta be pártja másik alelnökét, Radnai Márkot, aki annak a Radnai Lászlónak a fia, aki anno kulcsszerepet vállalt a Jobbik szétverésében. Márk pedig korábban az Retek Klubnál volt rendező és több, vállalhatatlanul gagyi produkció köthető a nevéhez – közölte a Magyar Jelen.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A Magyar Nemzet emlékeztet rá, hogy Radnai Márk újságírót fenyegetett meg, mert az nem értékelte az egyik előadását.

„Szia, Tamás! Valaki egyszer azt mondta rád, hogy »kártékony csótány«. Szerinted miért? Ha még egyszer meglátlak bármelyik előadásom közelében, egyesével töröm el minden ujjad. Bezony. Szép nyarat! Menj jó messzire!”

– fogalmazott a Tisza Párt politikusa a Magyar Nemzet szerint. A lap megjegyzi, hogy a férfi ott volt Magyarral az elhíresült Ötkertes buliban is, mely után az egykori NER-alkalmazott elvette egy férfi telefonját és a Dunába hajította. Ebből is látszik, hogy Radnai nem számít új embernek Magyar Péter stábjában. Sem ő, sem az apja, aki korábban a Jobbikban tevékenykedett.

A Jobbikból a Tiszába

Még májusban írtunk arról, hogy a hajdani Jobbik egyik árulója, a néhány éve a párt átállításával, szétverésével megbízott Radnai László Magyar Péter szervezetének első számú irányítója. Az operatív feladatokat Magyar csapatában fia, Radnai Márk, az RTL Klub szappanopera-főrendezője (Drága örökösök, Korhatásos szerelem) látja el. Radnai Márk mindenhová követi Magyar Pétert, szervezi, irányítja a demonstrációkat.

Radnai volt a „karmestere” Magyar Kossuth téri rendezvényeinek is. Magyar Péter április 6-i budapesti tüntetésén Radnai Márk végig együtt volt Magyarral és Vogel Evelinnel, akivel azóta szakított az EP-ben a globalista érdekeket kiszolgáló frakcióba ejtőernyőző politikus.

Radnai Márk és Magyar Péter

Radnai Márk cégei jelentős szerepet játszhatnak Magyar Péter finanszírozásában. Látható cége a Roger Capital Kft., melynek fő tulajdonosa az a Salusinszky család, melynek István nevű tagja a kommunista időkben a Magyar Külkereskedelmi Bank vezérigazgatója volt.

Nem érted, hogy mi a gond Magyar Péterrel? Itt van nyolc indok

Magyar Péteréket a keblükre ölelik az EU liberálisai

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55