Kant valóságos tragédia – Le kell számolni az istenítésével

A felvilágosodás (helyesebben elsötétedés) mániákus dicsőítése továbbra is napirenden van a tudományos körökben. A korszak felkapott filozófusai, köztük Kant azonban igen károsak voltak, és azt antitradicionalitás jegyében léptek fel. Születésének 300. évfordulója alkalmából az MTA Filozófiai Intézetének nyugalmazott kutatója egy velős kritikával állt elő. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A Kant-probléma létezik, s kezelése keserves. A probléma nagy és szerteágazó; itt ennek néhány jellegzetes elemét fogjuk megemlíteni. Hogyan is állunk hát a Kant-kritika kritikájával?

Lássuk először a száz éve született kiváló bencés gondolkodó, Jáki Szaniszló (1924-2009) erőteljes megfogalmazását: „Kant nem csupán szerencsétlen alak volt a nyugati filozófia történetében, amint Bertrand Russell állította, hanem valóságos tragédia.”[1]

Jáki tudományelméleti indíttatásból komolyan foglalkozott Kanttal, Az ég általános természettörténete és elmélete (1755) című művét pedig németből lefordította, hosszú bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátva kiadta,[2] mert szükségét érezte annak, hogy William Hastie 1900-as csonka fordítása után kritikáját egy teljes feldolgozás során fejthesse ki. A műnek 2008-ban még egy új fordítása is született Ian Johnston tollából, aki Jáki fordításáról elismeréssel emlékezett meg. Jáki megjegyzi, könyvét, melyet a „Kant bálványozása elleni figyelmeztetésnek” szánta, A tiszta ész kritikája megjelenésének kétszázadik évfordulóján, 1981-ben adták ki.”[3]

Jáki éles Kant-kritikája elsősorban nem magára a filozófiai rendszerre irányul, nem is teológiai problémákra terjed ki, hanem főleg a tudomány és a filozófia viszonylatába illeszkedik, tehát a filozófus természettudományi dilettantizmusát teszi szóvá. Célja az volt, hogy a Kantról alkotott képet „életnagyságúra redukálja”.[4] Utal arra, hogy Kant kozmogóniáját a német második birodalom feltörekvő szellemiségében túlértékelték, az úgynevezett „Kant-Laplace ködhipotézis” terminust is abban az időben képezték.[5] Hozzátehetjük, a szóban forgó kor éppen a neokantianizmus időszaka a filozófia történetében. Műveiben Jáki számos észrevételt tesz Kant gondolkodásának hibás voltáról. Megemlíti, hogy az analitikus és szintetikus ítéletek kapcsán Gauß bírálattal illette Kantot.[6] Általában véve megállapítja, hogy Kant a természettudományok terén felkészületlen volt[7], a fizika és a matematika területén teljes dilettantizmust árult el[8], s azt láthatjuk, hogy a matematika „alapvető problémái csukott könyv maradtak számára”[9] Jáki hivatkozik is egy műre, amely bemutatja Kant szűkös ismereteit a matematika és a fizika területén.[10] Hozzátehetjük, Kant jelenkori hívei persze nem osztják Jákinak Kantról alkotott lesújtó véleményét. Így például Stephen Richard Palmquist bírálja Jákit, s megértéssel viseltetik Kant műve és gondolkodása iránt.[11]

Jáki tudományfilozófiai vonatkozású kritikáját a filozófiára és az vallásra irányuló néhány észrevételemmel szeretném kiegészíteni. Kant teljesítményéről saját kora óta mindmáig élesen megoszlanak a vélemények. Gondolatvilága az újkori szellem tipikus tünete, ezért azok a problémák, amelyeket filozófiája jelent, mindaddig megmaradnak, illetve képviseletre találnak, ameddig a modernitás korszaka fönnáll. A Kantra irányuló kritika történetét roppant tanulságos lenne végig kísérni, de természetesen itt ellenállok a kísértésnek. Ha azonban futó pillantást vetünk Kant legnevezetesebb tanaira, s nemcsak azt tartjuk szem előtt, mint oly gyakran szokás, hogy elmélete egyrészt mint filozófiatörténeti reakció, másrészt mint saját elvein nyugvó építmény milyen értékkel bír, hanem azt is, hogy egy-egy elve vagy eszméje ténylegesen milyen viszonyban áll a valósággal, akkor ezeket a kanti gondolatokat, legyen szó akár kiinduló tételekről, akár következményekről, sorra problematikusnak fogjuk találni, s valójában nemigen beszélhetünk olyan nagyobb tanáról, amely minden további nélkül érvényben maradhatna.

Van-e úgynevezett „tiszta ész”, amelyből minden probléma származik? Nincs tiszta ész! Ne fogadjuk el, mert akkor olyan útra tévedünk, amely logikusan vezet képtelenségekhez és agnoszticizmushoz, ami nem nagy eredmény.[12] Az úgynevezett „kopernikuszi fordulat” helytelen látásmód-váltás, és rossz szubjektivizmushoz vezet. A tér és az idő elsősorban nem szubjektív szemléleti formák, mint Kant hangoztatja, hanem objektíve meglévő valóságok. A szépség sem az, ami érdek nélkül tetszik, ahogyan a kanti szellemű tetszetős formulával emlegetni szokták, hanem csak az is, objektív alapzata mellett, amint Aquinói Szent Tamásnál helyesen megtalálható. Kant égetően közel kerül az úgynevezett „felvilágosodáshoz”, politikai filozófiája egyoldalúan republikánus.

Kant hírhedt tétele szerint úgymond korlátoznia kellett a tudást annak érdekében, hogy a hit számára teret nyerjen; hit és tudás ilyen szembefordítása teljesen hamis és rendkívüli – vallási, erkölcsi, lelki, társadalmi, politikai – károkat okozó felfogás. Nagyon hasonló ehhez vallás és erkölcs szétszakítása.[13] Feltűnő Kant egyház-gyűlölete, a vallási szokások babonaként való megvetése, a vallás közösségi vonatkozásai helyett az individuális vallásosság megengedése. A Katolikus Egyház A tiszta ész kritikáját teljesen érthető módon indexre tette[14], de jobban belegondolva véleményem szerint A vallás a puszta ész határain belül című könyvét is ugyanilyen joggal tehette volna a tiltott könyvek jegyzékére, ami legjobb tudomásom szerint nem történt meg. Az soha nem véletlen, hogy mikor, kik, és milyen felhanggal foglalkoznak ezzel a művel.

Kantnak ismert, sokat idézett – és ismét tetszetős, emelkedettként megjelenő – kijelentése, amellyel szellemi-lelki horizontját jelzi: „Kedélyemet két dolog tölti el egyre újabb és fokozódó csodálattal s tisztelettel, minél gyakrabban és kitartóbban gondolok rájuk: a csillagos ég fölöttem, és az erkölcsi törvény bennem.”[15] Pár évvel később, Kant sorainak kiáltó hiányosságát érzékeltetendő, erre írta a katolikus Johann Michael Sailer, hogy őt az alábbiak foglalkoztatják: „A csillagok fölöttem, a törvény bennem, az Evangélium pedig mellettem.”[16] Valóban: Világ, Ember, Abszolútum (Isten) együtt jelentik a Mindent.[17]

Kant jószándékát nem szükséges kétségbe vonni; az ember autonómiájáért és méltóságáért folytatta erőfeszítéseit. A modern szabadságfogalmon nyugvó autonómiaeszméje azonban hamis; azt kell mondanom, részleges autonómiát igénylek ugyan, de az autonómiának az az abszolút foka és individuális szelleme, amelyet kitűzött, nemcsak lehetetlen, hanem nem is kívánatos! Kant meg akarja nyerni az embert, és ezért elveszíti. Ahogy az evangélium nagyon pontosan mondja: „Aki meg akarja menteni/tartani életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja.” (Mt 16,25)

Kant kivételes elmeéllel megalkotott filozófiája a végső kérdéseket illetően nagy kihívást jelentett a gondolkodás történetében. Filozófiájában az összetett valóság ízekre szedését és logikai szétboncolását látjuk, s filozófiájából az izolált elemeknek csonka, torz, kezelhetetlen és életidegen eredményeit kapjuk. Nem véletlenül, hanem jogosan és találóan nevezte a kortárs Moses Mendelssohn Kantot, minden elismerése mellett, a „Mindent-romboló”-nak („Alleszermalmer”)![18]

Folyamatos vita tárgya a kategorikus imperatívusz fogalma, annak formalizmusa és rigorizmusa. A formalizmussal kapcsolatban most csak Max Scheler hatalmas művére utalunk,[19] ami pedig a rigorizmust illeti, hadd essék szó Friedrich Schillerről, a nagy költőről, aki Kant hatása alatt állott, de jó érzékkel, s nemcsak játékosan, hanem komolyan vehető módon, továbbá nem eltúlozva, hanem magát a kanti logikát követve tollhegyre tűzte a kanti kötelességetika abszurditását. A vers a következő:

Gewissensskrupel

„Gerne dien’ ich den Freunden, doch tu’ ich es leider mit Neigung,

Und so wurmt es mir oft, daß ich nicht tugendhaft bin.”[20]

A vers szó szerint a következőt jelenti: Szívesen szolgálom a barátaimat, de sajnos ezt hajlandósággal teszem, / S így gyakran nyugtalanít, hogy nem vagyok erényes. Mivel tudomásom szerint nincs magyar műfordítása, a következőképpen igyekeztem e disztichon formájú xéniát az adott formában lefordítani:

Lelkiismereti aggály

„Sajnálom, hogy örömmel szolgálom a barátom,

Mert így nyugtalanít: nem tölt el az erény.”

A neokantiánus Bartók György szerint az effajta vád nem állja meg a helyét, mert Kant nem állított ilyet. Bartók egyenesen Schillert vádolja meg a hamis vád elindításával, a vád hangoztatói pedig szerinte azok, akik nem képesek megérteni Kant filozófiáját! Bartók tudniillik ezt írja: „A formalizmus vádjával szorosan összefügg a rigorizmusnak vádja, amely először Schiller ismeretes epigrammájában bukkan fel, hogy azután döntő érvül szolgáljon mindazok kezében, akik Kant etikájának transzcendentális szellemébe behatolni, s a két kritika logikai összefüggését megérteni képtelenek.”[21]

A következő lapokon Bartók György igyekszik kimutatni, hogy a rigorizmus vádja alaptalan. Fő szempontja: „Éppen maga Kant mutat reá, és pedig nem egyszer, egészen nyomatékosan, hogy az erkölcsiség csak olyan lényeknél lehetséges, amelyekben az érzékiség és az ész együtt vannak meg. A csak érzéki lényekre nézve felesleges lenne minden erkölcsi törvény, mert ezek a lények természeti lényüknél fogva merőben képtelenek az erkölcsiségre, a tisztán észlényekre nézve pedig szintén felesleges lenne, mivel azok törvény nélkül is, valóban olyanok, amilyeneknek lenniök kell.”[22]

Ez a fiktív szemlélet azonban, amely a „csak érzéki lényeket” és a „tiszta észlényeket” teszi meg az eleven emberről szóló gondolkodás határpontjainak, nem tudja eltüntetni a rigorizmus vádját, amely szerint a meglévő hajlam (jóérzés, segítő ösztön vagy késztetés, szeretet, öröm) csorbítja a kötelességből fakadó cselekedetnek érdek nélküliségből fakadó értékét. Logikailag ugyanis a kettő nincs összefüggésben egymással; az idézett szempontból szigorúan csak annyi következik, hogy a teljes erkölcsiség lehetetlen! Ez azonban megfoghatatlan és haszontalan eredmény, mert hogyan is lehetne mérni a „teljes erkölcsiséget”?

Bartók György tovább fűzi magyarázatát és érvelését: „Nem arról van szó itt, hogy a hajlamnak ki kell irtatnia, hanem csak arról, hogy a cselekvés értékét nem a hajlam határozza meg. A hajlam ugyanis önmagában se nem erkölcsös, se nem erkölcstelen, hanem egyszerűen természeti adottság, amelyhez még csak ezután járul az érték vonása. Ez a természetileg adott és önmagában neutrális hajlam lehet jó vagy rossz, aszerint, hogy vajon megfelel-e az erkölcsi törvény követelményének vagy sem”[23]

Ez az okfejtés azonban már végképp Kant félreinterpretálása. Ami itt szerepel, meggyőzőnek tűnik, csakhogy ez egy erősen „javított Kant”, kedvezőbb és elfogadhatóbb színben tünteti fel a kanti gondolatot, mint amilyen az valójában. Ami a magyarázatnak nagyjából megfelel, az Szent Ágostonnak a sztoikusokkal szemben kifejtett szenvedélyelmélete, amely lényegében ezt tartalmazza: „Helyesen kell élnie az embernek, hogy eljusson a boldogságra; ezért a helyes élet szenvedélyei helyesek, a helyteleneké pedig helytelenek.”[24] Óriási különbség van az ágostoni és a kanti szándéketika között, mert Szent Ágoston nem szeparál, hanem harmonizál, s ezt nemcsak itt, a hajlam és az értelem viszonylatában, hanem a hit és értelem, egyén és közösség összefüggésében egyaránt megteszi.

Kant azonban igenis állítja, hogy a hajlam megléte már eleve csökkenti a moralitás értékét! „A gyakorlati ész kritikájá”-ban többször is expressis verbis ezt az okfejtést találjuk. A harmadik főrészben, a tiszta gyakorlati ész mozgatórugóit tárgyalva ezeket találjuk:

„A cselekedetek erkölcsi értéke lényegében azon múlik, hogy az erkölcsi törvény közvetlenül határozza meg az akaratot. Ha az akarat meghatározása megfelel ugyan az erkölcsi törvénynek, de valamely érzés közbeiktatásával történik – bármiféle legyen is az –, amelyet fel kell tételeznünk ahhoz, hogy a törvény az akarat kielégítő meghatározási alapja legyen – vagyis ha az akaratmeghatározás nem a törvény kedvéért történik, akkor a cselekedetnek legalitása lesz ugyan, de moralitása nem.”[25]

Ugyanez más szavakkal: „Más szubjektív elvet [tudniillik az erkölcsi törvény tiszteletén kívül (F.Z.)] nem kell a mozgatórugók közé felvennünk, mert ebben az esetben a cselekedet úgy mehet ugyan végbe, ahogy a törvény előírja, ám – mivel kötelességszerű, de nem kötelességből történik – a hozzá tartozó érzület nem lesz morális, márpedig ennél a törvényhozásnál voltaképpen ez a lényeg.”[26]

Ez utóbbi mondatot Valentin F. Aszmusz, a jeles filozófiatörténész is idézi kiegyensúlyozott Kant-monográfiájában, ahol bemutatja a kötelesség és a hajlam kanti szembeállítását.[27] Nem Schilleré tehát a felelősség, Kant maga szolgáltat alapot a szóban forgó vádra. A legmegdöbbentőbb azonban az, ami ezután a mondat után következik, ezért ezt még ide kell illesztenünk.

„Igen szép dolog – mondja Kant – szeretetből és résztvevő jóakaratból jót tenni az emberekkel, rendszeretetből igazságosnak lenni. Ám, ha mintegy önkéntesek módjára arra merészkedünk, hogy büszke dölyffel túltegyük magunkat a kötelesség gondolatán, s a parancstól függetlenül, pusztán saját kedvünkre akarjunk cselekedni, mintha parancsra nem is lenne szükség, akkor viselkedésünket nem az igazi morális maxima szabja meg, noha helyzetünkhöz – hiszen nemcsak eszes lények, emberek is vagyunk – egyedül ez lenne méltó.”[28]

Ez beteg lélekre vall, s ennél csak az a társadalom betegebb, amely az ilyen filozófiát magasba emeli. Itt az immanens bírálat már hovatovább értelmét veszíti, s helye lesz a külső kritikának is – fejlődjön ki az bárhonnan[29] –, amely arra a közegre irányul, amely ilyen gondolatvilágot lehetővé tesz.

Tudni kell egyébként, hogy a tárgyalt etikai probléma nem új. Már Arisztotelész reflektált rá, helyére tette és a normalitás szellemében világította meg ekképpen: „Egyáltalán nem is lehet erényes ember az, aki nem örül, ha erényes cselekedeteket hajthat végre. (…) Az erénynek megfelelő cselekedetek már önmagukban véve is gyönyörűségesek, sőt erkölcsileg jók és szépek is.”[30]

Nos, a fentiekből eléggé kiviláglik, mennyire problematikus Kant nézetrendszere. Ehhez képest disszonáns, mekkora hírnév övezi alakját a domináns modern filozófiai irányzatokban, s azokon túl a liberális és a szocialista ideológiákban. Egy évszázada a katolikus gondolkodás a transzcendentális neotomizmusban minden hasznosíthatót kinyert Kantból.[31] Ettől az irányzattól egyébként Jáki idegenkedett, s aquikantizmusnak nevezte azt.[32] Azóta a konzervatív és keresztény gondolkodásban egyfajta beletörődés, belesimulás és sematizmus vált általánossá, vagy éppen az előbbiekkel hasonló értékelés van jelen,[33] a filozófiatörténet-írásban pedig a relativizmus és a reflektálatlanság terjedt el, amely óvakodik a kritikai értékeléstől. Éppen az elmondottak miatt igen figyelemre méltó, hogy dacolva a kor szellemével Jáki Szaniszló nyíltan hangot adott Kantra vonatkozó kritikájának. Jákinak Kant elleni fellépése jelzésértékű tett, amelyet a modernitás nyomasztó szelleme alatt nagyra kell értékelnünk.

Manapság általában úgy esik szó az újkor egyes filozófusairól, mintha csak leltárba kellene vennünk őket az adott kánon alapján, mintha csak tudomásul kellene vennünk munkásságukat, mintha azok elfogadhatók lennének, tanaik egymáshoz hasonló érdeklődésre tarthatnának számot, s eszméiknek nem lenne tétje. Így konszolidálja magát a modernitás. Ha ezzel szemben például az ókeresztény korra gondolunk, azt láthatjuk, hogy az egyházatyák hevesen bírálták a rossz hellén filozófiákat, mert pontosan tudták, hogy a különböző tanok eltérő konzekvenciákkal járnak, s egyáltalán nem mindegy, hogy miből épül föl a kultúra.[34]

Logikus, hogy azok a szellemi, politikai, kulturális erők, amelyek Kantból táplálkoznak, tekintélyét nagyra növelték, hogy tanaira hathatósan lehessen hivatkozni. Jáki Kantnak ez ellen a bálványozása ellen emelt szót. A művi Kant-mítosz azonban ma is fönnáll, őrzi Kant megfestett képét, amely egy „törékeny testben nagy szellemet” mutat föl előttünk, aki a távoli ködös Königsbergben – előszeretettel hozzátéve, bár költött legenda, hogy városából ki nem mozdulva – gondolkodói erejével imponáló módon átfogta a világot; homályossága, érthetetlensége csak szellemi nagyságát bizonyítja, egyéni szokásai emberi alakját hozzák közelebb hozzánk és teszik szerethetővé a számunkra. Íme, az igazi filozófus, akinek – mint illik – időnként feszültsége támadt a cenzorokkal és az uralommal, de aki ragaszkodott felismert igazságaihoz; filozófiája – úgymond – mindenre kiterjedő válaszokat adott, megmutatta a hiteles tudás határait, az erény mibenlétét, a helyes vallást, a szép fogalmát, az ember természetét, a béke útját. Az, hogy ez mind nem igaz, a helyzeten nem változtat, emlékezetén nem módosít.

Hazánkban régóta komoly Kant-kutatás folyik, a Kant-irodalom bőséges és egyre gazdagabb.[35] Ezek a magas színvonalú munkák szakszerű filozófiai és részletes filológiai elemzésekbe merülően tartják fenn a Kant-téma akadémiai komolyságát. E folytonos munkálatok világnézeti kérdések megpendítése nélkül is elegendőek arra, hogy időről időre, különös módon Kant időszerűségét emlegessék, s ezzel visszaigazolják a kutatás indokoltságát.[36]

Az idei, 2024-es esztendő, Kant születésének 300. évfordulója természetes módon kínálta az alkalmat a Kanttal való számvetésre, amire nagy szükség van, illetve volna. Számos európai városban rendeztek Kant-konferenciákat, nagyjából az április 22. körüli napokra időzítve.

Idehaza Veszprémben a Pannon Egyetem és az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottsága április 26-án rendezett emlékkonferenciát Immanuel Kant főhőse címmel; a tanácskozást a szervező intézmények A dogma halálával születik az erkölcs hangzatos, célzatos, népszerűnek szánt önkényes mottóval hirdették, amely egy Kant neve alatt futó, valójában nem tőle származó, tudományos konferenciához nem méltó, forgalomban lévő idézet, egyébként hamis tétel, de nagyjából tényleg emlékeztet Kant romboló vallásfilozófiájára. Az előadók Kantot érvényes tanok képviselőjeként üdvözölték, s váltig kortársunkként emlegették; egy résztvevő akadt, aki – az istenérvekről értekezvén – megpendítette, hogy Kant tanait nem kell minden tekintetben helyben hagyni.

Budapesten az ELTE BTK és a PPKE BTK közösen rendezett konferenciát április 22-én és 23-án, a két egyetem váltakozó helyszínein. A Kant 300 – Filozófia ’emberi álláspontról’ címmel meghirdetett konferencia felhívásában többek közt ezt olvashattuk: „Talán úgy lehetünk leginkább hűek Kant szelleméhez (sic!), ha a konferenciát a szimbolikus gesztusok helyett a filozófiai munkának szenteljük, és kísérletet teszünk arra, hogy felmérjük a modern-kori gondolkodás egyik legnagyobb fordulatának és megújítójának jelentőségét.” A konferencia valóban ebben a méltató szellemben zajlott le, az előadások, majd a konferenciáról szóló beszámolók és megnyilatkozások Kant „aktualitásáról”, értékeiről és inspiráló szerepéről tettek említést.

Úgy vélem azonban, a Kant szelleméhez való hűség nem az egyetlen járható út a Kanttal való foglalkozásban. Éppen úgy, ahogy Rozgonyi József 1813-ban kifejezte magát: „[É]n a’ Kánt’ vélekedésének bévételét nem kívánom.”[37]

Annak idején Rozgonyi József, Kant legfontosabb korai bírálója a Kételyek című 1792-es Kant-kritikájában tisztelettel adózott Kant nagyságának, s kinyilvánította: „Kantot e kor legkiválóbb filozófusai között kell számontartani.”[38] Ez azonban nem tartotta vissza attól, hogy Kant filozófiáját, annak minden elemét szemügyre véve, teljes körűen elutasítsa. „A pap és a doktor a sínylődő Kant körül” (1819) című munkájában is szisztematikusan rámutatott a kanti tanok hibás voltára, és megfogalmazta véleményét, amelyhez hasonló hangvételt ma már rég nem lehet hallani: „Az északi Európa’ Tudósai’ nagy részének van egy Betege, a’ Kánt Philosóphiája.”[39] Fel kell figyelnünk arra is, hogyan nyilatkozott a korabeli szellemi légkörről: „Átok vala azon, a’ ki akkor mert Kánt ellen szóllani. Kántnak minden sorait, sőt szavait is imádni kellett. (…) A’ ki hit nélkül közelíte a’ Kánt Philosóphiájához, attól rendszerént véres homlokkal ’s gyalázattal béborítva tért vissza, és nagy megvettetéssel ezt a’ rövid felelet kapta: – Nem érted, vagy rosszúl érted Kántot.”[40] Emellett pedig azon is elcsodálkozhatunk, Rozgonyi legalább részben mivel magyarázta, hogy a kanti filozófia, elhibázott volta ellenére mégis fennmarad: „Igen Chronica Betegség ez, mellynek állandósága nem annyíra a’ belső, mint a’ külső okoktól függ. (…) Míg a’ Mondolatos Társaság, melly óltalma alá vette, fenn áll, (…) addig el nem enyészik a’ Kánt Philosophiája!”[41]

Nem annyira Kant aktuális, mint inkább a Kant-probléma. A Kant-mítosz létezik, de ez hogyan lehetséges? – kérdezhetnénk kanti szellemben. Ez azonban már a filozófia helyzetére utaló, messzire vezető kérdés.

*

[1] Jáki: Egy elme világa. Szellemi önéletrajz hitről és tudományról. Kairosz, Budapest, 83.
[2] Kant, Immanuel: Universal Natural History and Theory of the Heavens. Scottish Academic Press, Edinburgh, 1981.
[3] Jáki: Egy elme világa, i.m. 82.
[4] Jáki: Egy elme világa, i.m. 73.
[5] Jáki: Egy elme világa, i.m. 82.
[6] Jáki: A fizika látóhatára. Kairosz, Budapest, 2004. 317. Jáki hivatkozása: Gauss Werke, XII. 63.; A következőről van szó: Carl Friedrich Gauß, „a matematika fejedelme” Heinrich Christian Schumachernek 1844. november 1-én írott levelében bírálja Kantot, mondván, az analitikus és szintetikus ítéletek különbségéről szóló nézetei részben triviálisak, részben hamisak. „Aber selbst mit Kant steht es oft nicht viel besser; sein Distinction zwischen analytischen und synthetischen Sätzen ist meines Erachtens eine solche, die entweder nur auf eine Trivialität hinausläuft oder falsch ist.” C. A. F. Peters (Hrsg.): Briefwechsel zwischen C. F. Gauss und H. C. Schumacher. IV. Bd. Esch, Altona, 1862. 337.
[7] Jáki: A fizika látóhatára, i.m. 322.
[8] Jáki: A fizika látóhatára, i.m. 200. Uő: Egy elme világa, i.m. 73.
[9] Jáki: A fizika látóhatára, i.m. 110.; A kérdésről ld. még: Komorjai László: Transzcendentális filozófia és matematika Kant gondolkodásában. Magyar Filozófiai Szemle, 42. 1998/1-3. 137-169.
[10] Jáki: A fizika látóhatára, i.m. 537. E mű: Adickes, Erich: Kant als Naturforscher. De Gruyter, Berlin, 1942.
[11] Palmquist, S.: Kant’s Cosmogony Re-Evaluated. Studies in History and Philosophy of Science, 18. 3. Sept. 1987. 255-269.
[12] Arra nézve, hogy egy filozófia, ha Kantból indul ki, s közben bármennyit módosít is rajta, bármennyi fenntartást fogalmaz is meg rá nézve, maga is nyomasztó és nyugtalanító eszmevilág marad, az egyik mutatós példa Schopenhauer filozófiája. Schopenhauer, Arthur: A világ mint akarat és képzet (1818/1819). Európa, Budapest, 1991.; Uő: Az alap tételéről. Kant filozófiájának kritikája. L’Harmattan, Budapest, 2013.; Schopenhauer Kantról. Kant filozófiájának bírálata. Ford. Mikes Lajos. Franklin, Budapest, 1920.
[13] Vö: Erdey Ferenc: Kant valláserkölcsi világnézete. Szent István Társulat, Budapest, 1929.
[14] XII. Leó pápa 1827. június 11-i Dekrétuma. Vö: Index Librorum Prohibitorum. Marietti, Taurini, 1892. 208.; Vatican, 1938. 242.
[15] Kant, Immanuel: A gyakorlati ész kritikája. Zárszó. Ford. Berényi Gábor. Gondolat, Budapest 1991. 289.
[16] Sailer, Johann Michael: Vernunftlehre für Menschen, wie sie sind, das ist Anleitung zur Erkenntnis und Liebe der Wahrheit. I. Bd. 1795. 1796. 247. Ld.: Takács Gábor: Johann Michael Sailer, a centrum unitatis újrafelfedezője. A centrumból élő erkölcs- és lelkipásztori teológia. Diss. PPKE HTK, Budapest, 2014. 87.
[17] Bővebben ld. Frenyó Zoltán: A filozófia háromszöge és Európa három gyökere. In: Uő: Korfordulón. Filozófiai tanulmányok. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézet, Budapest, 2015. 16. skk.
[18] Mendelssohn „a mindent-romboló Kant” műveiről beszél, „die Werke (…) des alles zermalmenden Kants”. Mendelssohn, M.: Morgenstunden oder Vorlesungen über das Daseyn Gottes. Erster Theil. Vorbericht. Bey Christian Friedrich Voß und Sohn. II. old. = Gesammelte Schriften. Jubileumsausgabe. Bd. III. 2. Friedrich Frommann – Günther Holzboog, Stuttgart – Bad Cannstadt, 1974. 3., Ld. még: Broslow, Frank – Maisenhölder, Patrick: Der „Alleszermalmer”. Zur dominanten rolle Kants für das Philosophieverständnis an deutschsprachigen Hochschulen. Kant-Studien, 2019. 110 (4) 618-621.
[19] Scheler, Max: A formalizmus az etikában és a materiális értéketika. Gondolat, Budapest, 1979.; Megértőbb Vorländer, Karl: Der Formalismus der kantschen Ethik. Marburg, 1893. Nem mellékes körülmény, hanem a kanti világnézetre vet fényt, hogy Vorländer a kanti etikát a morális szocializmus forrásaként, tehát a szocializmus morális megalapozásaként mutatja be „Kant und der Sozialismus” (Reuther und Reichard, Berlin, 1900) és „Die neukantische Bewegung im Sozialismus” (Reuther und Reichard, Berlin, 1902) című munkáiban. Ld. még uő: Kant und Marx. Ein Beitrag zur Philosophie des Sozialismus. Mohr, Tübingen, 1911.
[20] Schiller, Friedrich: Sämtliche Gedichte. Insel, Frankfurt am Main – Leipzig, 1991. 341.
[21] Bartók György: Kant etikája és a német idealizmus erkölcsbölcselete. MTA, Budapest, 1930. 153.
[22] Bartók György, i.m. 155.
[23] Bartók György, i.m. 156.
[24] Szent Ágoston: Isten városáról, XIV. 9. Ld. még: Frenyó Zoltán: Szent Ágoston és az augusztinizmus. Szent István Társulat, Budapest, 2018. 205-206.
[25] Kant: A gyakorlati ész kritikája, i.m. 186.
[26] Kant: A gyakorlati ész kritikája, i.m. 198.
[27] Aszmusz, Valentin Ferdinandovics: Immanuel Kant. Gondolat, Budapest 1982. 297.
[28] Kant: A gyakorlati ész kritikája, i.m. 198.
[29] Ld. pl.: „Németország múlt század végi állapota teljesen tükröződik Kantnak ’Kritik der praktischen Vernunft’-jában.” Marx, Karl – Engels, Friedrich: A német ideológia. Marx-Engels Művei, 3. köt. Kossuth, Budapest, 1960. 1976. 179. Ami a szerzők szerint jellemzi e viszonyokat: „egyfelől a német polgárok tényleges helyi és provinciális korlátoltsága, másfelől kozmopolita felfuvalkodottságuk.” Uo.; Ld. még: Lukács György: Történelem és osztálytudat. Magvető, Budapest, 1971. „A polgári gondolkodás antinómiái” című fejezet, 359-420.
[30] Arisztotelész: Nikomakhoszi Etika, I. könyv. 1099a. Ford. Szabó Miklós. Európa, Budapest, 19872. 21.
[31] A transzcendentális neotomizmus központi alakja Joseph Maréchal. Fő műve: Le point de départ de la métaphysique. Leçons sur le développement historique et théoretique du problème de la connaissance, I-V. Alcan, Paris, 1922-1947.; Az irányzatról ld.: Weissmahr Béla: A mai tomizmus vezető iránya: a transzcendentális módszer. Mérleg 5. 1969/4. 63-82. = In: Uő: Az emberi lét értelme. Metafizikai értekezések. Szerk. Szombath Attila. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2012. 79-100.
[32] Ld.: Jáki: Egy elme világa, i.m. 270.
[33] Vö. pl.: Scruton, Roger: Kant. A very short introduction. Oxford University Press, Oxford, Oxford, 1982. 2001.
[34] Vö: Frenyó Zoltán: Krisztológiai és antropológiai kérdések az ókeresztény gondolkodásban. Jel, Budapest, 2002. 36-52.
[35] Ld.: Kant magyar recepciója. Összeállította Laczkó Sándor. Világosság, 2004/6. 91-98.; Szegedi Nóra: Kant művei magyarul. Magyar Filozófiai Szemle, 2014/3. 153-157.; Mester Béla: Kant-kritika a magyar filozófiában 1795 előtt és után. In: Egyed Péter (szerk.): Felvilágosodás – magyar századforduló. Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár, 2012. 60-72.
[36] Pl: Tánczos Péter – Varga Rita (szerk.): „Amennyiben szellemi lények vagyunk.” Tanulmányok Immanuel Kant aktualitásáról. L’Harmattan, Budapest, 2016.
[37] Rozgonyi József: Észre vételek azon még kéz-írásban lévő ’s a’ Kánt ízlése szerént készült munkákra nézve, mellynek neve: Erkőltsi tudományok megrostálása. In: Várhegyi Miklós – Kőszegi Lajos (szerk.): Galagonya magyarok. Szemelvények a magyar nyelvű filozófiából Apáczaitól Böhmig. Comitatus, Veszprém, 1992. 171.
[38] Rozgonyi József: Dubia de initiis transcendentalis idealismi Kantiani (Trattner, Pest, 1792). Kétségek a kanti transzcendentális idealizmus alapvetéseivel kapcsolatban. Ford. Guba Ágoston. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Filozófiai Intézet – Gondolat Kiadó, Budapest, 2017. 186.
[39] Rozgonyi József: A’ pap és a’ doctor a’ sínlődő Kánt körül, vagy rövid vizsgálása, főképpen a’ Tiszt. Pucz Antal Úr’ Elmélkedéseinek: A’ Kánt’ Philosophiájának fő Resultátumairól, ’s óldalaslag illetése az erkőltsi Catechismust Író’ Bétsi feleleteinek. (Nádaskay, Sárospatak, 1819.) In: Várhegyi Miklós – Kőszegi Lajos (szerk.): Elmész. Szemelvények a régi magyar filozófiából. Comitatus, Veszprém, 1994. 69.
[40] Rozgonyi József: A’ pap és a’ doctor, i.m. 70.
[41] Rozgonyi József: A’ pap és a’ doctor, i.m. 80.Frenyó Zoltán

A gőgös Petőfi nagy jellembeli szégyenvallása

(Mandiner nyomán Szent Korona Rádió)