hétfő, március 24, 2025
9.7 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Megint újraszámolnak Budapesten – Folytatódik a demokrácia cirkusz

A Kúria úgy döntött, hogy a főpolgármester jelöltekre leadott érvényes szavazatokat is újra kell számolni. Komédiába illő, ami a fővárosban zajlik, bár maga a demokrácia egy tragikomédia, szóval nem lepődünk meg. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A Kúria honlapján közzétett határozat szerint a Nemzeti Választási Bizottság eredeti határozatát részben megváltoztatja, elrendeli a főpolgármester-választáson leadott összes érvényesnek nyilvánított szavazat Nemzeti Választási Bizottság általi átvizsgálását, valamint újraszámlálását és a főpolgármester-választás eredményének az érvényes szavazatok újraszámlálása alapján meghatározott megállapítását, ezt meghaladóan a határozatot helybenhagyja.

Hozzátették: a Kúria végzése ellen további jogorvoslatnak nincs helye. Megjegyzendő továbbá, hogy a döntés elvi tartalmáról szóló részben az is szerepel még a határozatban:

A bírósági felülvizsgálati kérelemben kétség szintjén megfogalmazott felvetések nem adnak alapot a főpolgármester-választás eredményének megsemmisítésére és a választás megismétlésének elrendelésére.

Mégsem váltja az egyik liberális aberrált a másikat a főpolgármesteri székben

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Irán rakétarendszereket telepít a Hormuzi-szoros szigeteire

Irán új rakétarendszereket telepít a Perzsa-öböl stratégiai fontosságú három...

Újabb Hamász vezetőt gyilkoltak meg: imádkozás közben, feleségével együtt halt mártírhalált

Tavaly nyáron egy hosszú összeesküvés után ölték meg Iszmail...

Feladta magát a Hammerbande terroristája

Emilie Samira Dieckmann a Hammerbande tagjaként részt vett a...

Pofánverték a Nordic Sun Pub ajtaját lematricázó momentumost

A Momentum Facebook-bejegyzésben közölte, hogy megtámadták egy aktivistájukat a...

Kategóriák

Irán rakétarendszereket telepít a Hormuzi-szoros szigeteire

Irán új rakétarendszereket telepít a Perzsa-öböl stratégiai fontosságú három...

Feladta magát a Hammerbande terroristája

Emilie Samira Dieckmann a Hammerbande tagjaként részt vett a...

Pofánverték a Nordic Sun Pub ajtaját lematricázó momentumost

A Momentum Facebook-bejegyzésben közölte, hogy megtámadták egy aktivistájukat a...

Prosecutor asks for two years suspended jail for protesting against LGBTQP sensitization

While the Hungarian parliament was noisy about the passing...

Családapát vert össze egy drogos cigányhorda Pásztón

Hogy Magyarországon nincsenek no-go zónák? Dehogynem... Eljutottunk odáig, hogy,...

Válaszcsapás: Így akarják börtönbe juttatni az LMBTQP-lobbi ellen fellépő hazafiakat

Míg a felszínen zajlik a Pride betiltása, addig valójában...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55