Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

ENSZ: Akik Izraelnek szállítanak fegyvereket azok emberi jogi jogsértést követnek el

Független ENSZ-szakértők óva intették csütörtökön a hadiipari vállalatokat attól, hogy Izraelnek szállítsanak lőszert, illetve fegyvert.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A szakemberek Genfben kiadott nyilatkozatukban figyelmeztettek, hogy az érintett cégek emberi jogi jogsértéseket követhetnek el ezzel. Név szerint több mint harminc céget, illetve befektetőt neveztek meg, köztük a német Rheinmetallt és a ThyssenKruppot.

Ezek a vállalatok, amelyek fegyvereket, alkatrészeket és lőszereket szállítanak az izraeli hadseregnek, azt kockáztatják, hogy társtettessé válhatnak az emberi jogok és a nemzetközi humanitárius jog megsértésének súlyos eseteiben

– emelték ki a szakértők, egyben emlékeztettek a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) Izraelhez intézett felszólítására, hogy vessen véget a Rafah ellen indított katonai műveletnek, valamint Karim Khan főügyésznek izraeli kormánytagok ellen kérvényezett elfogatóparancsára.

A szakértők szerint ezért a további fegyverszállításokra az emberi jogokat, illetve a nemzetközi humanitárius jogot sértő izraeli műveletek tudatos támogatásaként lehet tekinteni. A szakemberek több mint harminc fős csoportját az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa bízta meg különböző emberi jogi kérdéskörök feldolgozására. A szakértők a világszervezettől függetlenül dolgoznak, tevékenységükért nem kapnak fizetést.

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/06/20/izraeli-vedelmi-erok-szovivoje-a-hamaszt-nem-lehet-felszamolni/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/06/20/ajvek-lukasenka-kimondta-az-igazat-a-zsidokrol/

(Vadhajtások nyomán Szent Korona Rádió) 

A Háttér Társaság lobbizására több visszautasítás után alkalmasnak ítélték örökbefogadásra a buzeráns párt

A nemzetbiztonsági kockázatot jelentő LMBTQP-lobbiszervezet Háttér Társaság kényszerítésére több, mint ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

XXI. Rongyos Gárda Emléktúra; Dróntámadás Kijevben; Görög vadászbombázó zuhant le

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Gyermekmegrontással és vallásgyalázással készül a Pécs Pride egész hetes agymosó programsorozata

Elkezdődött az idén szeptember 12-én Pécset elöntő buzeráns forgatagot megelőző, ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

Végre lecsaptak a globális Antifa-hálózatra; humanoid robot támadt egy vásárlóra egy oroszországi üzletben; alkotmányjogi puccs történt az Alaptörvény módosításával

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

A Tisza örömmel belépne Manfred Weber pártcsaládjába; rakétatámadás érte Németország egyik legnagyobb erőművét; ukrán belháború

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Krisztofer késes rablásért került a Szőlő utcába, most az őt megregulázó rendész ellen emeltek vádat

A Fővárosi Főügyészség emelt vádat az 50 éves javítóintézeti rendésszel ...

Belföld

2026. 09. 3.